Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-123
382 A nemzetgyűlés 123. ülése 1923, Egy nagyon súlyos hiányt látok a törvény 8. §-ában, ahol arról kellene gondoskodni, hogy ezeket a bizottsági tagokat, akik esetleg abba a helyzetbe jutnak, hogy munkabéreket megállapítsanak, semmi kellemetlenség ne érhesse. Mert ezeknek a bizottsági tagoknak a munkások közül kikerülő része ki van téve annak a veszedelemnek, hogy az ilyen munkásbizottsági tagot a munkaadó kellemetlennek találja és egyszerűen túltesz rajta. Mi, ipari munkások, tudjuk a gyakorlati életből, hogy ez a lehetőség megvan, különösen akkor, amikor a munkásság szervezkedése kezdetleges, mint pl. a földmunkásság esetében ; mi tudjuk, hogy a munkás ennek a veszélynek menynyire ki van téve, ha a saját érdekében bármilyen funkciót tölt be. A törvényjavaslat e tekintetben semmiféle védelmet nem nyújt az illető bizottsági tagnak és ezzel is továbbra veszélyeztetik azt a lehetőséget vagy azt a kilátást, hogy ez a bizottság a munkásság érdekét szolgálhassa. Egy egész sereg országban vannak ilyen, a földmunkások muríkaviszonyait szabályozó törvények. Mondhatom, hogy nem találtam egyet sem közöttük, amely olyan üres volna, mint ez, amelyet most mi tárgyalunk. En e törvények közül nem kivánok olyant bemutatni, amely egy fejlettebb kultúrájú országban érvényes, nem kívánok a példáért Angliába menni, nem kivánok még csak Ausztriába sem menni, hanem itt van a kezemben az észtországi hasonló törvény, amelynek az egyik rendelkezése kapcsolatos azzal, amiről most szó van, t. i. a bizottsági tagok védelméről intézkedik. Ez azt mondja (olvassa) : »A vegyes bizottságokban működő földmunkásnak a munkaszerződése csak bírói Ítélet alapján bont ható "fel.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem kivan tehát ez semmiféle különleges helyzetet biztosítani annak a munkaszabályozó munkásbizottsági tagnak, de megvédi a munkaadó bosszújától, a megrendszabályozástól, amennyiben azt mondja, hogy amíg a felmondás, az elbocsátás joga, ugyebár, a törvényben rendszerint szabályozva van, — nálunk is vannak ilyen szabályok, azt hiszem, az 1907 : XLV., vagy az 1898 : II. tcikkben, — ezek a szabályok azonban nem alkalmazhatók önkényesen a munkaadó részéről az ilyen bérmegállapitó bizottsági taggal szemben, hanem az ilyen munkásbizottsági tagnak a szerződése csak birói it élet alapján bontható fel. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : A mezőgazdaságban csak egy évre nyújt védelmet ! Eg3 7éves szerződés ! Peidl Gyula : Hát, egy évre, az egészen mindegy ; de kétségtelen, hogy ezeknek a függő helyzetben levő bíráknak, —• akik, mint munkások vannak függő helyzetben, és pedig függő helyzetben vannak a másik féllel szemben, akiknek esetleg az érdeke ellen szólhat a bizottság döntése és a bizottsági tag működése, —- mint munkásoknak kell valamilyen biztosítékot, valamilyen védelmet nyújtani, mert különben ki vannak téve annak, hogy kidobják őket, illetőleg befolyásolt aknák ér, évi április hó 20-án, pénteken. zik magukat ab ovo az ügyek elintézésénél s nem is mernek a munkások érdekében a munkaadói érdek ellen ebben a bizottságban szót emelni és közreműködni. Sérelmesnek tartom továbbá — és semmiféle hasonló törvényben nem találtam ennek mását, — a szankciók megállapítását, t. i. a büntetéseket. Ilyen szankció a törvényjavaslat ban tulaj donképen nincs az ellen, aki a törvény ellen vét, csak arra nézve van sanctio, ha valaki egy bizottsági ülésen igazolás nélkül nem jelent meg. Ez esetben az illetőt elitélik 4000, ismétlődés esetén 6000 koronáig terjedő pénzbüntetésre. Hát, méltóztassanak megfontolás tárgyává tenni, hogy vájjon ez igazságos-e. Egy földmunkásra nézve az a 4000 koronás birság mindenesetre olyan tehertétel és olyan súlyos megtorlás, hogy azt esetleg ki sem birja, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) egy hosszú időre munkabérjövedelme van ezáltal kockáztatva. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Azt nem szabad elvenni 1 Peidl Gyula : Ezzel szemben ugyanez a 4000 koronás birság áll a munkaadóra is. Én nem akarom itt a munkaadókat bántani, de elméletileg, elvileg elképzelhető, hogyha egy nagyobb számú munkás bérének a megállapításáról van szó, és az a veszély fenyegeti a munkaadót, hogy itt neki súlyos százezreket, talán milliókat kell mint többletet a munkásoknak kifizetni, akkor nem fog elmenni a bizottsági ülésre, mert négyezer koronával szemben még mindig nagyon jól jön ki, t. i., ha megbírságolják. De elvileg is, ismétlem, egyetlenegy törvényt nem találtam, ahol a birság hasonló esetekben egyenlő összegben van megállapítva a munkásra és a munkaadóra, mert ez csak látszólag egyenlő és látszólag demokratikus, — és én nagyon sajnálom, hogy csak ilyesmiben nyilatkozik meg a magyar politika demokráciája. Ez, mondom, csak látszólag egyenlő és demokratikus, mert ilyen esetben a munkaadót hasonlíthatatlanul súlyosabban illik bírságolni, mint a munkást. T. Nemzetgyűlés ! Én még a törvény 9. és 10. §-ára nézve kivánok megjegyzést tenni. Hogy ne éljek azokkal a jelzőkkel, amelyeket itt tegnap Szilágyi Lajos t. képviselőtársam használt a törvényjavaslat megalkotásával szemben, csak azt kívánom mondani, hogy a törvényalkotó itt mindenesetre egy súlyos lapszust követett el. A 9. §. ugyanis azt mondja, hogy ezek a munkabérmegállapitó bizottságok ötös tanácsban működnek és állapitják meg a béreket, amennyiben két-két birtokosból és két-két munkavállalóból és az elnökből állanak. Abban az esetben azonban, — mondja a javaslat — ha sürgős intézkedésre van szükség és a kellő időben meghívott tagok nem teljes számban jelennek meg, és a bizottság póttagokkal ki nem egészíthető, az elnök egy birtokos és egy munkavállaló taggal állapítja meg a munkabéreket. Nem kivánok ez ellen kifogást emelni, nehogy