Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-123
78 A nemzetgyűlés 123. ülése 1923, munkabérszabályzó bizottságok megalkotásánál. Ha már most igaz az — és ezt nem lehet letagadni — bogy a munkaadók és munkavállalkozók között, ismétlem, nem ellenséges viszony, de érdekellentét áll fenn, akkor csak olyan bizottság működhetik kielégítő módon, csak olyan bizottság találhatja meg azt a bizonyos, sokat hangoztatott arany középutat, amelyen megvédheti a munkás érdekét a nélkül, hogy súlyosan sértené a munkaadó érdekét, amely bizottságban paritásos alapon, egyenlő érdekképviseleti alapon vannak jelen a felek. Amint ebből az 1920: XVIII. tc.-ből kitűnik, a mezőgazdasági bizottságok, valamint a kamarák nem ilyen alapon jöttek létre ; ha tehát ez a törvényjavaslat a legszebb rendelkezéseket tartalmazná, már ebből az egy szempontból sem szolgálhatná megfelelően azt a célt, melyet ennek a törvényjavaslatnak szolgálnia kell, mert nem védheti meg megfelelő módon az érdekelt munkásság érdekeit. Ha már most rátérek ezeknek kimutatása után a gazdasági munkabérek szabályozásáról szóló törvényjavaslatra, akkor sajnálattal kell megállapítanom, hogy ilyen munkabérek szabályozására ez a törvénytervezet, vagy az ebben a törvényjavaslatban tervbevett szervek, a már emiitett okoknál fogva, erre nem alkalmasak. És ha a bizottság és az előadó ur ennek a címnek megváltoztatását javasolja, akkor azt kell mondanom, hogy igyekszik a bizottság túltenni a földmivelésügyi minister — bátorságán. T. i. azt a ténykedést, hogy ezt a törvényjavaslatot a földmivelésügyi minister ur egyáltalán idehozta, az egyik képviselőtársam, — azt hiszem, Eőri-Szabó képviselőtársam, — mint egy bátorságot üdvözölte, amit a cím után Ítélve, a földmivelésügyi minister ur meg is érdemelhet. Ezen a bátorságon kivan túltenni a bizottság, mikor egy ennél sokkal messzebbmenő címet javasol nekünk, azt mondván, hogy ez a cím pedig hangozzék a következőkép : »Törvényjavaslat a mezőgazdasági munkások munkaerejének jogosulatlan kihasználása meggátlásáról.« Ez rossz magyarsággal ugyan, de még többet mond, mint az eredeti cím, anélkül azonban, hogy a bizottság az ennek megfelelő tartalmat átvitte volna a javaslatba is módosítások formájában, mert nyilvánvaló, hogy a munkabér rendezése csak egyik része a munkaviszonynak, a munkabér utján történő munkás-kizsákmányolás csak egy része azoknak a lehetőségeknek, amelyek a munkás kizsákmányolására nézve fennállanak. Ha tehát a bizottság módosítása szerint, a címben legalább, azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy nemcsak a munkabér utján történő kizsákmányolást, hanem általában a munkások munkaerejének jogosulatlan kihasználását kívánja meggátolni, akkor sokkal tágabb területre megy át, tehát annál fokozottabb mértékben volna szükséges, hogy ez a védelem a törvényjavaslatban magában is kifejezésre jusson. Sajnos, a bizottévi április hó 20-án, pénteken. ságnak ily természetű módosítását a javaslatban egyáltalán nem találom. T. Nemzetgyűlés! Arról nem kívánok megemlékezni — az a jogászok dolga — vájjon ez a törvényjavaslat jól kezdődik, jól indul-e vagy sem, azt kívánom azonban leszögezni, hogy a történelem tanúsága szerint 1848-ban Magyarországon megszüntették a robotot. Ez a törvényjavaslat 1923-ban az 1. §-ában megvallja, hogy ez a robot bizony nem szűnt meg, ez ellen még ma is védekezni kell, ez ellen még ma is törvényes tiltó rendelkezéseket kell alkotni, (ügy van! a szélsobalóldálon.) Györki Imre : Papíron most megint megszüntetik ! Peidl Gyula: De én ezzel az 1. §-szal kapcsolatosan fel kell, hogy említsem, hogy a bizottság, ha már a javaslat címét tágabb értelemben kivánja is megváltoztatni, a törvényjavaslat tartalmát, annak a munkásság védelmére szóló netáni rendelkezéseit épen ellentétesen szűkíteni kivánja, mert hiszen az 1 §-ban olyan módosítást javasol, amely szerint ez kiegészítendő azzal, hogy »kivéve a munkaalkalmakat megszüntető elemi csapások esetét.« Ez önmagában véve ellentét. Ha a bizottság a törvényjavaslat címét tágitólag változtatja meg, a tartalmat pedig szükitőleg : ez amellett szól, hogy ez valóban kirakattörvénynek készül, számítván arra, hogy a világ csak a címet nézi meg és a tartalomról nem vesz tudomást. Amellett azonban ez a módosítás súlyos visszaesést jelent, illetőleg nem tudom, hogy ha ilyen bérszabályozó bizottság megalakul és azután szabályozni való teendője is akad és a módosítás dolgában kell döntenie, vájjon melyik törvény alapján fogja a döntést meghozni. Az 1898. évi II. te, — azt hiszem ezt az érdekelt népesség általában derestörvénynek nevezi, amely elnevezés egy csöppet sem mutat arra, mintha valami túlzottan megvédené a munkásság érdekeit, mégis ez a derestörvény — a 36. §-ában a következőket rendeli (olvassa): »Ha az elvállalt munka az időjárás miatt meg nem kezdhető, vagy megakad, a munkások a munkaadó beleegyezése nélkül el nem távozhatnak, s ha a szerződésben magukat erre kötelezték, tartoznak a munkaadó által Éjelölendő más gazdasági munkát teljesiteni ; viszont pedig a munkaadó, ha a szerződésben az élelmezés vagy élelmezési járandóság kiköttetett, köteles a munkások élelmezési járandóságát vagy élelmezését a munka szünetelése esetére is kiszolgáltatni.« Méltóztatik látni, hogy ha ez a munkabérrendező bizottság ilyen vitás kérdésben dönteni volna hivatott, bizonyára zavarba jönne és nem tudná, hogy melyik törvényes rendelkezést alkalmazza, amellett az a valószínű, hogy a logika örök törvénye alapján az utóbb hozott törvényes rendelkezést tekintené jogerősnek vagy alkalmazandónak, tehát rosszabb állapotot teremtene ez esetekben a földmunkásokra, mint amilyent 1898-ban,
