Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-122

364 A nemzetgyűlés 122. ülése 1923. évi április hó 19-én, csütörtökön. Egészen tárgyilagosan nézve a dolgokat, ugy veszem észre, hogy a mi gazdasági, társadalmi életünknek még ma is van egy bizonyos része, melynek felfogásában olyan megnyilatkozás van, hogy nem volna-e helyes minden irányban a kötött gazdálkodás rendszerére áttérni. Azért vagyok bátor ezt említeni, mert ez megnyilatkozik azokb an a tervekben is, melyeket fel méltóztatott olvasni, amidőn azt méltóztatott állítani, hogy a kormány azokat nem vette volna figyelembe. Azoknak jórészét a kormány igenis figyelembe vette és épen én hivatkozhatom arra, mint közélelmezési minister, aki nagyon magas árhullám idején vettem át hivatalomat, amikor ott tartottunk, hogy tovább fognak emelkedni az árak, hogy sikerült azokat egy pár intézkedéssel mégis visszaszorítani. A t. képviselő ur beszédében is megnyilatkozik ez a kívánalom és óhaj, és általában találkozunk ezzel a felfogással, hogy a f kötött gazdálkodás rendszerére térjünk át. En, aki mégis valamennyire foglalkozom a gazdasági élettel, őszintén megvallom, óva intenék mindenkit attól, hogy ezen az utón keresse ezen kérdések megoldását. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Méltóztassanak nekem elhinni, hogy az ebben az irányban való minden intézkedéssel az elérni kivant célnak épen ellenkezőjét érnők el. (Ugy van ! jobb felöl.) Épugy nem osztom azoknak a felfogását sem, akik azt kifogásolják, hogy a kormányok annakidején, a háboru alatt, éltek ezekkel az intézkedésekkel. Ott voltam a legtöbb kormány mellett mint tisztviselő és mondhatom, hogy sohasem uralkodott nálunk az a felfogás, mintha ezek az intézkedések a gazdasági élet természetéből következnének. Az akkori kormányok is tudták, hogy ezek az intézkedések épen ellenére vannak a gazdasági törvényeknek, de megkövetelte azokat az a tudat, hogy a háboru sikeres befejezése érdekében minden áldozatot meg kellett hozni és az, hogy megfogytak azok a készletek, amelyek az arányos gazdasági és szociális elosztását biztosították. A mai időkben, amikor nem képezünk már zárt területet, amikor mégis csak lassan, de kezd visszaállni a világgazdaság, és amikor nekünk is az kell hogy törekvésünk legyen, hogy bekapcsolódjunk a világgazdaságba, ezeken az utakon eredményt elérni nem lehet. A másik irányban is levonom a következtetést. Nem tartom az időt arra sem egészen elérkezettnek, hogy a teljes szabadság bevezettessék, sőt azon a nézeten vagyok, hogy tulajdonképen elsősorban magának a gazdasági életnek kellene az önfegyelmezettséget keresnie. És ha volt valami hiba, épen a XIX. század túlzott szabad versenyének is megvolt a maga káros .kihatása. Egy bizonyos erkölcsi nivót kell belevinni gazdasági életünkbe, mert ez mindenkinek érdekében áll. Nincs a gazdasági és társadalmi életnek olyan tényezője, mely ne kívánná, hogy itt ebben az országban nyugalom és rend legyen, és ha önmaga felett gyakorol önfegyelmezettséget a gazdasági élet, akkor elsősorban önmagának az érdekeit szolgálja. Ezen önfegyelmezettség keresztülvitelének azonban vannak bizonyos feltételei, ez a társadalmi és gazdasági élet összhangját követeli meg. Mivel ez ma nincs meg minden tekintetben, ez indokolja ma azt, hogy nagyobb veszélyek elhárítása érdekében a kormánynak mégis bele kell avatkoznia. Ebben az irányban fogom levonni a következtetéseket a kivitel kérdésében is, és felhasználom az alkalmat, hogy nyilatkozzam, mert ez épen az én tárcámat érinti a legközelebbről és nem szeretném, ha ebben a tekintetben téves felfogások érvényesülnének. Két hatalmas áramlat áll egymással szemben ebben a kérdésben, s tulajdonképen ez legkontroverzebb kérdése gazdasági társadalmi életünknek. Az egyik, amely a kivitel teljes szabadságát követeli a termelés érdekében, a másik, amely a fogyasztásra való ^tekintettel a kivitel teljes korlátozását kívánja. Én meg tudom érteni azt, hogy akár pártpolitikai szempontból, akár gazdasági irányzatok szempontjából mindenki a maga irányát szélsőséges eszközökkel, szélsőséges mértékben is képviseli. Azt látjuk, hogy a két legnagyobb gazdasági irányzat, amely között több mint száz éve folyik a harc, a szabad kereskedelmi irányzat és a vámvédelmi irányzat nem igen engednek elméletileg az elveikből, mert a gyakorlati élet mindig mást hozott létre, mert a gyakorlati élet sohasem engedte meg ezen elveknek tökéletes keresztülvitelét, megvalósítását. A kormány feladata, hogy a két irány között megtalálja azt a helyes utat... Meskó Zoltán : Arany középutat ! Bud János közélelmezési minister: .. .mely az életviszonyoknak megfelel és minden érdeket egyformán méltányolva keresse a kiegyenlítést. Ez a legnehezebb feladat a mai viszonyok között, amely csak létezik. Méltóztassanak megnyugodva lenni, hogy sem én a magam ügykörében, sem a kormány soha nem követett ebben a kérdésben tisztán egyoldalú szempontokat és nem abból a szempotból engedi meg a kivitelt, hogy kizárólag a valuta javítására törekedjék. Én a legfontosabb feladatnak tekintem a magam részéről és a kormány részéről, hogy a belső ellátást minden körülmények között biztosítani kell. (Helyeslés.) Kiss Menyhért: Olcsón! Bud János közélelmezési minister : ... és nem szabad megtörténnie annak, hogy áruhiányból kifolyólag drágaság következzék be az országban. (Helyeslés,) Éz az alapelv. De ugyanakkor — méltóztassanak megengedni — gazdasági lehetetlenség az, hogy a kivitelnek minden irányban korlátozásokat szabjunk. Bár elvileg arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy ezek a korlátok mielőbb teljesen megszűnjenek és egész Európának ebben az irányban kell haladnia, akkor azonban, amikor épen körülöt-