Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-119
246 A nemzetgyűlés 119. ülése 1921 ból fogjuk fel a mai mezőgazdasági munkapiac helyzetét, nekem az a felfogásom, hogy a mai munkabéreket a mezőgazdaságban is elsősorban a munkapiac határozza meg. Ha azon a munkapiacon sok a munkáskéz, nagy a kínálat és kicsi a kereslet, akkor a munkabér olcsó, a legminimálisabb összegekre esik le ; ha pedig a munkapiacon kicsi a kínálat, következőleg a kereslet nagy: akkor a munkabérek egészen természetesen emelkednek. Már most mi a helyzet? Az, hogy, amint az előbb kifejtettem, 25 százalékkal több a mezőgazdasági munkásság eltartandó száma csonka Magyarországon, mint amennyi egész Magyarországon volt ; 25 százalékkal megduzzadt a munkapiac, következőleg ez a munkabéreket olyan alacsony fokra verte le, hogy ezekből a munkabérekből a mezőgazdasági munkás nem képes megélni. Ha ehhez hozzávesszük azt a munkanélküliséget, amit az előbb voltam bátor említeni; ha hozzávesszük azt a körülményt, hogy a munkabérek viszont a mai gazdasági helyzet következtében életnívón aluli összegre estek le, akkor elénk tárul, t. Nemzetgyűlés, a mezőgazdasági munkáskérdés szomorú képe. Nekem az a felfogásom, hogy ez olyan kelevénye ennek az országnak, amelyet mennél előbb ki kell fakasztani, mert különben tudja Isten milyen robbanásokra vezet. A mezőgazdasági munkáskérdés ma ennek az országnak legnagyobb problémája. Hiszen mezőgazdasági állam vagyunk s a társadalmi osztályok között a legszámottevőbb tényezőt a mezőgazdasági munkásosztály alkotja, amely ma óriási nyomorban szenved. Ki kell tehát mondanunk minden demagógia nélkül is, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy a kormányzatnak minden igyekezetét arra kell fordítania, hogy ezt a problémát addig oldja meg, amig önmagától — esetleg tudja Isten milyen forradalmi utón — meg nem oldódik. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Én mindig a forradalmak ellen harcoltam. Ez majdnem az életembe került. De az a meggyőződésem, hogy a forradalmakat sohasem lehet csendőrszuronyokkal legyőzni, hanem szociális javaslatokkal kell azoknak elejét venni. (Igás! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tessék a kormányzatnak a többi nyugateurópai államok mintájára a szociális törvényhozás tekintetében a kellő modern alapokra helyezkedni s meg vagyok arról győződve, hogy ebben az országban forradalmi kirobbanásoktól többé nem kell félnünk, mert az az ember, akinek gyomra tele van, aki nem éhezik, akinek gyomra nem korog, az nem akar forradalmat csinálni. Erdélyi Aladár: Hát Károlyi? (Egy hang jobb/elől: Vannak kivételek!) Szomjas Gusztáv : Károlyinak talán korgott a gyomra? Szabó József : Károlyi nem maga csinálta a forradalmat! A tömeggel csinálta! '.évi április hó 13-án, pénteken. Pikler Emil: Önökkel együtt! Vannak ott egypáran ! (Zaj. Elnök csenget.) Csik József: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Én kifejezésre juttattam már itt a parlamentben is azt a felfogásomat, hogy a forradalmat nem lehet csupán egy esemény eredőjének tulajdonítani. Es most is leszögezem, amint már több izben megmondtam, akár tetszett és tetszik a szociáldemokrata pártnak, akár nem, hogy a szociáldemokrata párt igenis részes volt ennek a forradalomnak előkészítésében, a főszerepet játszotta abban. Azonban meg kell mondanom azt is, hogy nem egyedül az ő bűnüknek tudom be a forradalom kitörését, hanem annak a kormányzati politikának is, amely a régi világban volt s amely elzárkózott minden szociális törvényjavaslat alkotása elő. Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz visszatérni! Csik József: Annyiban eltértem a tárgytól, amennyiben Erdélyi t. képviselőtársam ezt á' gondolatot a számba adta. Erdélyi Aladár: Eszem ágában sem volt! Csik József: Általában megállapítást nyerhet tehát, hogy a szociális törvények alkotása egyik legalkalmasabb eszköz arra, hogy ebben az országban konszolidációt teremtsünk. Ma a mezőgazdasági munkáskérdést illetőleg a helyzet az, hogy az országnak ez a legszámottevőbb osztálya nagy nyomorban, nagy bajok között sínylődik. Egy része munkanélküli, másik része pedig életnívón aluli munkabérekből tengődik. Ezen változtatni kell. Egyrészt a nép szempontjából, egyrészt a mezőgazdasági munkásság szempontjából, másrészt az országnak, a nemzetnek jól felfogott érdekéből is. (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy egypár adattal bizonyítsam azt àz állításomat, hogy a munkabérek ma az életnívón alulra csökkentek, mert hiszen a mezőgazdasági munkanélküliségnek szimptomáit, bárki, aki nyitott szemmel járja az országot, amúgy is láthatja, bátor leszek erre vonatkozólag néhány statisztikai adatot felhozni, 1901-ben a napszámbérek évi átlaga a férfinapszámosnál napi 1 korona 26 fillér volt; 1902-ben 1 korona 28 fillér; 1906-ban 1 korona 80 fillér; 1908-ban 2 korona 03 fillér ; 1909-ben 2 korona és 1910-ben 2 korona 11 fillér. Ami a női napszámbérek átlagát illeti, ez volt 1901-ben 91 fillér; 1904-ben 93 fillér; 1906-ban 1 korona 23 fillér; 1908-ban 1 korona 40 fillér és 1910-ben 1 korona 43 fillér. Ez a statisztika elég szűkmarkúsággal készülhetett, mert akadtak más gazdasági szaktekintélyek, akik nagyobbra taksálták a munkabérek átlagát. Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy 1910-ben a mezőgazdasági munkás kb. 2 kilogramm zsirt tudott beszerezni napi keresetéből. Vizsgáljuk már most a mai helyzetet. T. Nemzetgyűlés! A hozzánk beérkezett jelentések szerint — nem akarom részletezni,
