Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-118

A nemzetgyűlés 118. ülése 1923. évi április hó 12-én, csütörtökön. 203 földreform sorsát kezdettől fogva állandóan a legmelegebben a szivemen viseltem, magam is kénytelen vagyok .elismerni, hogy egy esztendő alatt még csonka Magyarország területén sem lehet a földreformot tető alá hozni. Ez nyilvánvaló. Aki higgadtan gondolkozik, az ezt megtudja állapítani. A törvényjavaslatra tehát minden körülmények között szükség van. A földreformot sürgetjük mi is, igyekezünk siettetni, de annyira semmiképen sem lehetett volna siettetni, hogy azért erre a törvény] avaslatra szükség ne lett volna. Sőt többet mondok ; erre a törvényjavaslatra szükség lett volna akkor is, ha a földreform mindenütt végre lett volna hajtva, mert a földreformmal nem célunk az, hogy a mezőgazdasági munkások eltűnjenek. Ez ki van zárva, lehetetlen is, sőt maguknak a földmunkásoknak az érdeke sem kivánja azt, hogy 2—3 holddal ki legyenek elégítve olyanképen, hogy azután mezőgazdasági muniíát ne vállalhassanak. Ebből a 2—3 holdból ne m tudnak megélni. Viszont az is nyilvánvaló, logikus dolog, hogy egy teljesen nincstelen embernek, aki sem tőkévei, sem gazdasági felszereléssel nem rendelkezik, nem adhatunk 8—10—-15 holdat, mert hiszen belebuknék. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Es hol a föld? Eőri-Szabő Dezső: De föld sem áll rendelkezésre. Nyilvánvaló dolog tehát, hogy az a 2—3 hold kezdő lépésnek elég, arra azonban nem elég, hogy abból megéljen, annak a kisembernek tehát szüksége van arra, hogy mezőgazdasági munkát is keressen. Abban az esetben is szükség lett volna tehát erre a törvényjavaslatra, ha a földreformot már teljesen keresztülvitték volna. Az is csak szólam tehát, ha ilyennel hadakozunk, hogy a törvényjavaslatra nem lett volna szükség, ha a földreformot becsületesen végrehajtották volna ! Szakács t. képviselőtársam a vagyon váltságföldekre tett megjegyzést. Most, hogy a novella be lesz terjesztve, megint fel fogom eleveníteni ezt a magam részéről, sőt azt hiszem, más képviselőtársaim is. Ragaszkodom hozzá, mindenképen azon vagyok, hogy a kormány egyetemleges intézkedéssel mondja ki, — meit módjában van ezt megtenni, — hogy a Fagyon vált ság-földek már a mostani gazdasági év folyamán átadassanak ott, ahol nyilvánvaló szükség van rá, a kisemberek kezébe. (Helyeslés fobbfelől.J Legutóbbi interpellációmban rámutattam a módozatokra, a részletekre, miképen lehet ezt a kérdést megoldani. A mélyen t. minister ur akkor nem lehetett jelen, máshol volt elfoglalva, de gondoskodtam róla, hogy ezek a megoldási módok az ő nagybecsű mérlegelése alá kerüljenek. Meg vagyok róla győződve, hogy rajtam nem is fog múlni a dolog, s hiszem azt, hogy az ő befolyása révén a kormány is intézkedni fog, hogy a vagyonváltságföldek már ebben a gazdasági évben átadassanak az arra jogosult kisemberek kezébe, mert azoknak van szükségük rá, hogy azt az aránylag olcsó bért fizethessék utána, nem pedig a nagybirtokosoknak, akjk elvégre nincsenek arra ráutalva. Ebben az esetben azonban, mint előbb is mondottam már, szükség van erre a törvényjavaslatra, mert mezőgazdasági munka volt, van és lesz is. Szomorú dolog volna, ha nem volnának mezőgazdasági munkások. Amig tehát mezőgazdasági munkások vannak, addig e munkások jogosulatlan kihasználásának megakadályozását törvényhozásilag biztositani igenis kötelességünk. En tehát a magam részéről melegen üdvözlöm ezt a törvényjavaslatpt. Nem mondom, hogy tökéletes, hogy minden hiányt pótol, de, amint már előbb is emiitettem, igenis erős lépés, erős kezdeményezés ezen a téren. Vannak, akik azzal érvelnek a törvényjavaslatban lefektetett gondolattal szemben, hogy a munkabérek kialakulása a kinálat és kereslet egymással való összefüggéséből önként adódik. Igen, igy van ez normális körülmények közölt. Normális időkben igy volna, és akkor magam is azt mondanám, hogy talán bűn is volna törvényhozásilag belenyúlni ebbe a kérdésbe. Most azonban — sajnos — nincsenek normális viszonyok, ezt mindnyájan érezzük, tapasztaljuk ; most ugy áll a helyzet, hogy sokkal több a kinálat, mint a kereslet ezen a téren. Azt a kifogást is hallottam, hogy sok helyen nincsen munkavállalkozó, hiába hirdetnek munkát, nincsen aki dolgozni akarna. Prop per Sándor : Ingyen nem dolgoznak ! EŐri-SzabÓ Dezső ; Az én megfigyelésem az, hogy a legtöbb helyen, — nem mondom, hogy mindenütt, — azért nem vállalkozik az a különben szegény és ráutalt munkásember a felkínált munkára, mert oly nevetségesen csekély az a munkabér, amelyet kinálnak, hogy a ruhája többet kopik, semhogy érdemes volna azt a munkát elvégeznie. Ezt tapasztalatból állithatom és Írásbeli dokumentum is van rá. Nem lehet tehát ugy beállítani a dolgot, hogy azért nincsen munkás, mert nem akarnak dolgozni. Igy általánosítani bűn volna azokkal a derék, becsületes munkásemberekkel szemben. Ha vannak ilyen esetek, amikor megfelelő napszámbért kinálnak és mégsem akar dolgozni az, alá pedig dolgozhatna, az ilyen igazán nem méltó semmiféle kíméletre, mert aki nem akar dolgozni, az ne is egyék, hogy megint bibliai citátumot mondjak. (Helyeslés jobbfelől.) A túlkínálat most feltétlenül megvan. Megvan abból a szerencsétlen helyzetből kifolyólag, amelybe csonka Magyarország került a trianoni béke folytán. Igen gazdag, mezőgazdasági művelésre alkalmas területeinket rabolták el, hogy többet ne említsek, a Bácskát és a Bánátot, ahol legtÖbbnyire az alföldi magyar munkások szokták az aratási és egyéb mezőgazdasági munkát végezni. Ez most lehetetlenné van téve. "Halász Móric: Pozsony! Nyitra ! A cukorrépaföldek ! EŐri-SzabÓ DeZSŐ : Ëp igy elszakították a Csallóközt is és más területeket. Mindezeket elrabolták, ugy hogy ezidőszerint nem találhat munkát az a csonka Magyarországba bebörtönzött magyar munkás. Sőt a megszállott területekről