Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-113

8 A nemzetgyűlés 113. ülése 1923. évi március hó 20-án, kedden. osztozik ebben a felfogásomban, hiszen Alsódabason ő maga is tapasztalhatta, hagy ma milyen égető probléma a lakásinség. En tehát nem tudom eléggé figyelmébe ajánlani az igen t. földmivelésiigyi minister urnák és szorgalmas államtitkárjának, hogy ezt a lakásépitési ankétet hívják össze, a szakférfiakat hallgassák meg, és a szakvélemények alapján igyekezzenek olyan törvényjavaslatot vagy novellát a nemzetgyűlés szine elé terjeszteni, hogy annak alapján végre ne osak olyan papirosrendelkezések ás intézkedések szülessenek meg, amelyeknek az ország nem örvend, mert nem érzi azoknak boldogító hatását, hanem végre valahára szülessenek meg azok a házak, amelyekbe be lehet költözködni, amelyekre régen várnak és amelyekre a mai viszonyok között az országnak legnagyobb szüksége van. Ezeket kivántama törvényjavaslat tárgyalása kapcsán elmondani. Magát a javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadom. Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve ? Kérdem, kiván-e még valaki szólani ? (Senki !) Ha senki se kivan szólani, a vitát bezárom. A földmivelésiigyi minister ur kivan szólam. Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister : T. Nemzetgyűlés ! Evvel a kis törvényjavaslattal jöttem a Ház elé. A felszólaló képviselő urak is elfogadták a törvényjavaslatot : az előadó ur eléggé bőven megvilágította a törvényjavaslat célját, nekem tehát csak egypár megjegyzésem lesz a képviselő urak felszólalására. Szeder Ferenc t. képviselőtársam is elismerte, hogy helyes volt az akció, melyet 1907-ben megindítottak és őis elfogadja ezt a törvényjavaslatot, mely lehetetlenné akarja tenni a házaknak tömeges eladását. Azt az akciót, amely 1907-ben indult meg, sajnos, az országnak nem minden vármegyéjében és nem minden nagyobb községében karolták fel ugy, mint ahogy kellett volna. Emlékszem azokra a régi időkre, amikor ezeket az ügyeket a törvényhatóságnál tárgyaltuk ; hozzáértő emberei kiszámították, hogy egy háznak építése belekerül 1600—2000 koronába, esetleg valamivel többe is, és minthogy akkor még ezeknek a kis falusi lakásoknak évi bére 50—60 korona körül forgott, kiszámították, hogy ha ilyen munkáslakásokat épitenek, azoknak az évi törlesztése sokkal többe kerül, mint amennyit az illető munkás bér címén fizet és igy sok helyen épen azért nem karolták fel ezt az ügyet, mert az épités többe került volna a munkásnak, mintha bérben lakott volna. Természetesen senki sem gondolt azokra az állapotokra, amelyek most bekövetkeztek, hogy nem lehet lakást kapni, de épiteni sem lehet és hogy azok a lakások, amelyek akkor ezer vagy kétezer koronába kerültek volna, ma félmilliót vagy talán egymilliót is érnek. Sajnos, az országnak csak egyes részein karolták fel ezt az akciót ; amint az előadó ur szives volt elmondani, körülbelül 6700 kislakást építettek állami segítséggel, a törlesztésnek bizonyos százalékait az állam vállalta magára és egyéb munkálatokat is az állam végzett. Most —mint az előadó ur is mondotta — ez a törlesztési határidő még nem járt le, de miután a pénzérték eltolódott, a munkásházak tulajdonosai abba a helyzetbe kerültek, hogy kifizették a törlesztési részleteket. Az állam ezekkel a részletekkel még visszamaradt s most is évről-évre fizeti. A múltban megtörténtek olyan esetek, hogy amikor a házak értéke rohamosan emelkedett, akkor aránylag nagy pénzt igéitek a munkásházak tulajdonosainak a házakéit, a munkások pedig örültek a nagy összegű pénznek és eladták a házukat. Természetesen fél év múlva vagy egy év múlva a ház már újra kétszer annyit vagy háromszor annyit ért, de akkor már nem tudtak másikat venni a helyébe és nem tudtak építkezni sem. Etekintetben az 1907. évi törvény intézkedik, azután pedig az 1920-ból való ministeri rendelet ; minthogy azonban ez a rendelet hatályát veszti a kivételes hatalom megszűnése folytán, azért kívántam törvényben biztosítani, hogy mentsük meg ezeket a házakat még a lakosság akarata ellenére is, abban az értelemben, hogyha valaki nagy pénzeket is igár, ne adják el a házukat. A módot azonban megadjuk arra, hogy indokolt esetekben az eladáshoz hozzá kell járulni ; a vármegye első tisztviselőjére van biz va, hogy ezt az engedélyt megadja, mert hiszen elköltözés folytán vagy családi okokból természetesen előállhatnak olyan esetek, amikor az illetőnek érdekében van, hogy a házat eladja és esetleg másutt vegyen házat. Ezek az esetek nincsenek kizárva, a mostani törvényjavaslat tehát csak az előbbi törvényt és rendeletet igyekszik pótolni. Szeder Ferenc t. képviselőtársam a nagybirtokok cselédlakásainak ügyében is szót emelt. Köztudomású, hogy az 1907-iki törvény elrendelte azt is, hogy minden munkaadó birtokos a cselédjei számára köteles külön szobából, kamrából és közös konyhából álló lakást épiteni 10 éven belül, szóval köteles annyit építkezni, hogy minden cselédnek meg legyen a külön szobája. Ezek az építkezések meg is kezdődtek ; a nagybirtokosság meg is felelt ennek a kötelezettségének, minthogy azonban 10 évre volt tervezve az építkezés, a háború következtében ez megakadt és nem fejlődött olyan arányban, mint ahogy kellett volna, ugy hogy a 10 év elteltével nincsenek még mindenütt láépitve ezek a cselédlakások. Most pedig a földbirtokreform következtében — sajnos — ott állunk, hogy az uradalmak sok helyen, amilyen mértékben kénytelenek leadni a földjükből a nincsteleneknek, olyan mértékben bocsátják el a cselédséget. Halász Móric : Ez természetes ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister : Szeder Ferenc t. képviselőtársam igen rózsás színben festette a nagybirtokosok helyzetét s azt mondotta, hogy a mostani konjukturális viszonyok mellett módjukban volna nem tudom milyen intézkedéseket tenni. Ez nem egészen így van, mert éppen a nagybirtokosok részéről hallóim