Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-112

A nemzetgyűlés 112. ülése 1923. évi március hó 14-én, szerdán. 499 Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! Valamennyien tudjuk a nemzetgyűlés tagjai közül, hogy a földreformtörvény végrehajtása már előre is nem egy éve volt tervezve és mindenki tisztában volfcí azzal is, hogy az ország valamennyi községében egy va

gy másfél év alatt a földreformügyeket végrehajtani nem lehet. Ma a helyzet az, hogy miután a földreform végrehajtása nagy erővel megindult és igen sok községben tárgyalják azt, azok a községek, amelyekben a tárgyalás még nem indulhatott meg, békétlenkednek és türelmetlenkednek, amiért náluk még nem hajtották végre a földreformot. A végrehajtás gyorsítására a jelenlegi rendszer mellett, amikor ez teljesen a biróság hatáskörébe tartozik, nincs más mód, mint az, ha a birói kiküldöttek számát lényegesen szaporítjuk. Az igazságügyministeriumban azonban e tekintetben nehézségek vannak, mert az igazságügy ministeri um arra hivatkozik, hogy nem rendelkezik annyi bíróval, a polgári pereskedésekben is évekig húzódnak el a birói Ítéletek, mert annyi az anyag, a pereskedés, hogy a polgári bíróságok nem birják az ügyeket kellő időben ellátni, szerintük azért, mert kevés a bíró ahhoz, hogy az anyagot feldolgozza és az ítéleteket meghozza. Mindenesetre a novellában iparkodni fogunk ezen a hátrányon segiteni, mert a végrehajtás gyorsítását minden elképzelhető eszközzel elő kell segiteni. Jeleztem már, a legnagyobb baj az, hogy nem mindenhol lehet egyszerre lefolytatni a földreform tárgyalását, és ahol nem folytatják, ott türelmetlenség van. Hogy a biróság Ítéletei mennyiben eshetnek kifogás alá és mennyiben nem, e tekintetben nem nyiiatkozhatom, mert hiszen az országos birtokrendező biróság függetlenbiróság, amelynek Ítéletébe sem a földmivelésügyi minister, sem senki bele nem szólhat. Maga a t. képviselőtársam is elismerte, hogy bizonyos ügyből kifolyólag a birtokrendező biróság módosította a határozatát, amikor arra a tapasztalatra jutott, hogy a földeket nem jó helyen mérte ki. Mindenkinek, aki a gazdasági életet ismeri, tisztában kell lennie azzal, hogy ha valaki egy-két vagy három hold földet kap és nincs gazdasági felszerelése, igavonó állatja, annak hiába adják oda öt-hat kilométernyi távolságban a földet, mert ha igavonó állatot beszerezni nem tud, ezt a földet megművelni képtelen. Ha tehát ily kevés földet lehet juttatni a szegény, nincstelen embereknek, ennek csak ott van értelme, ahol a község határában vagy a lakóhelytől nem messzire lehet a földet adni, hogy az illető megközelíthesse. Ezzel tisztában kell lenni a gazdasági felügyelőnek elsősorban, de magának a bírónak is, aki az életet valamennyire ismeri. Ha ilyen szempont ellenére történnek bírósági döntések, mindenesetre meg kellene nézni, vájjon lehetséges lett volna-e közelebb is kiadni a földet, vagy talán egyáltalán . nem volt lehetséges közelebb kiadni. Ezekbe a bírósági döntésekbe azonban a földmivelésügjf ministernek beleszólása nincs. T. képviselőtársam azt kérdezi, hajlandó vagyok-e azt a rendeletemet megújítani, illetve végrehajtani, amely szerint mindenki helybeli munkásokat tartozik alkalmazni. Felvilágosithatom t. képviselőtársamat, hogy ez nem rendelet, mert ilyen rendelet kiadására a minister nem jogosult. Ez csak felhívás volt a munkaadókhoz, hogy lehetőleg igyekezzenek helyi munkásokat alkalmazni, hogy helyben munkanélküliek ne legyenek. Mert sem kormánynak, sem földmivelésügyi ministernek ennyire belenyulási joga nem lehet a magánügyekbe. Mert ugyebár, ha akár törvénnyel, akár ministeri rendelettel akarnók ezt szabályozni és megparancsolni, akkor nem lehetne a kérdést egyoldalulag felállítani ugy, hogy csak a munkaadó köteles helybeli munkásokat felfogadni munkára, hanem a munkásokra is bizonyos kényszert kellene alkalmazni, hogy kötelesek legyenek ott munkába állni, ahol laknak. Ez olyan belenyúlás volna a magánjogba és a gazdasági élet menetébe, hogy erre lehetetlenség volna törvényt hozni, rendeletileg pedig még kevésbé lehet belenyúlni. Mivel azonban láttam annak helytelenségét és káros voltát, hogy a helybeli munkások helyben, ahol pedig volna munka, nem jutnak munkához, hanem idegenből igyekeznek oda munkásokat vinni, jóakaratulag felhívtam a munkaadókat, hogy vegyék figyelembe a helyi munkások kívánságait és érdekeit és a munkaadásnál lehetőleg ne mellőzzék őket. Többféle szempontból még ma is nagyon figyelmébe ajánlanám az igen t. munkaadóknak ezt a felhívásomat, mert hiszen abban teljesen igaza van interpelláló képviselőtársamnak, hogy amióta a mostani szerencsétlen helyzet beállott Magyarországon, a mezőgazdaságban, ahol azelőtt munkáshiány volt, ma az országnak igen jelentékeny részében kevés kivétellel nagy munkásfelesleg van, úgyhogy a mezőgazdasági munkásoknak a mezőgazdaság nem bír kellő munkaalkalmat nyújtani. Ez pedig tényleg lehetetlen állapot, mert ha addig régebben előfordultak az ipari munkásoknál ezek a bajok a munkahiány miatt, most ezek a mezőgazdaságban tapasztalhatók. Gondoskodnunk kell tehát valahogyan arról, hogy azok az emberek munkához jussanak ; mert ha nem tudjuk őket munkához juttatni, ha nem tudjuk őket eltartani a saját munkájuk után, akkor igazán két választás van előttünk : vagy földhöz kell újból azokat is juttatnunk, hogy, meg tudjanak élni, vagy következik a legveszedelmesebb és legkétségbeesettebb eszköz, az, hogy kiengedjük őket az ország határán túl. Azt hiszem, hogy egy magyar embernek sem érdeke és kívánsága az, hogy ezek az állapotok bekövetkezzenek; minden magyar embernek tehát arra kellene törekednie, hogy minél több munkaalkalmat tudjon a birtokán nyújtani annak a mezőgazdasági