Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-112

494 A nemzetgyűlés 112. ülése 1923. évi március hő 14-én, szerdán, ugyanakkor a családfőnek nem adják meg ezt az ellenértéket, mellyel el tudná tartani az illető családtagot. Barthos Andor: Megkapja, ha folytatja az iskolát ! Perlaki György: Eá akarok mutatni arra is, hogy ez a fizetésrendezés az alsóbb fizetési fokozatokban a létminimumot nem biztosit ja. Összeállítottam egy kimutatást, melybe a sző szoros értelmében csak a legszükségesebb cikkeket vettem fel E kimutatás szerint 24.200 korona az az összeg, amelyre egy négytagú családnak ma feltétlenül szüksége van, de ebben az összegben nem szerepeltettem még a húst sem, nehogy valaki azt mondja, hogy az nem feltétlenül szükséges. Hogy mennyire reálisan, sőt szűkösen számitottam, bizonyitja, hogy a tüzelőanyag pótlására nem vettem fel többet, mint naponta 27 kg szenet és fát. Ma 10 métermázsa szenet és 10 métermázsa fát kapnak a tisztviselők természetben, ez napi 2 7 kg-nak felel meg, természetesen nem elég, pótolni kell, vettem tehát ennek a kétszeresét. Azt hiszem, ez sem jelent akkora összeget, melyre azt lehetne mondani, hogy túlnagy. Világitásra és gázra felvettem ezer koronát, naponkint 10 hektowattnak a fogyasztását. Azt hiszem, ez sem olyan nagy összeg, amire feltétlen szükség ne volna. Czipőjavitás címén mindössze 1800 koronát szerepeltettem havonkint egy négytagú családnál; azt hiszem, havonkint legalább egyszer kell cipőt talpaltatni, egy pár cipő talpalása pedig nem kerül kevesebbe, mint 1800 koronába. Iskolaszerekre felvettem 1500 koronát havonta. Azt hiszem, ez sem sok akkor, amikor tankönyvekre 8—10.000 koronát is kell költeni; amikor egy füzet nem kevesebb, mint 50 korona, egy ceruza ára pedig 30—50 korona között váltakozik. Azt hiszem különben, nem szükséges bővebben indokolnom azt, hogy a létminimumnak nem felel meg az átlagos emelés, amikor a békebeli fizetésnek csak 90-szerese, mig a legszükségesebb életszükségleti cikkeknek, ára 1000— 1500-szoros, sőt a cérnánál 3500-szoros az emelkedés. Ha pedig naponkint számítjuk a fizetést, akkor az a IX. fizetés^ osztályban naponkint 666 koronát tesz ki. Átszámítva a fizetést a a mai valutáris értékek szerint, a békeórtóknek megfelelően, a IX. fizetési osztályban 34 korona 50 fillér, a VI. fizetési osztályban pedig 51 korona 75 fillér a fizetés. Nagyon jól tudjuk, hogy a koronának kurzusa — sajnos — ma már csak Zürichnek felel meg ; Zürichben állapit ják meg azt, idehaza pedig a koronának belső vásárló értéke a zürichi jegyzéstől teljesen függetlenül alakul ki ós egyes cikkeknél jóval alatta áll a korona belső vásárló értéke a zürichi jegyzésnek. Tudjuk azt is, hogy az árak már a békében is emelkedők voltak. Ez az emelkedés a kulturális igények emelkedésének folyománya. A kulturális igények emelkedésének következménye volt az, hogy a fogyasztás emelkedett, a fogyasztás emelkedésével, a kereslet is emelkedett, igy tehát az árak magától értetődőleg szintén emelkedtek. Ezt az emelkedést ma a szabaddátétel utján igyekeznek behozni s igy, ha a békebeli színvonalon megtartanék a fizetéseket, még akkor sem biztosithatnánk valami luxu3életet, ilyen alacsony színvonalon azonban természetesen lehetetlen azokat fentartani. A fizetéseket tehát felfogásom szerint feltétlenül javítanunk kell. De nagyon jól tudjuk azt is, hogy ez a javítás olyan horribilis költségeket okoz, amelyeket ez a szerencsétlen, leromlott ország nem bir el. Más megoldás nincs, mint a tisztviselői létszámredukcióhoz nyúlni. Ennek azonban nem szabad ugy történnie, mint ahogy történt a közelmúltban, amikor a tisztviselők ezreit B-listára helyezték és ugyanakkor rendszeresítették a különórákat. A költségvetés egyes tételeire akarok csak rámutatni ; ugyanakkor, amikor a B-listásokat elbocsátották, a másik oldalon ujabb tisztviselőket vettek fel. Igy volt például a vasútnál, ahol a költségvetés indokolása határozottan megemlíti, hogy 661 alkalmazottal van több, mint azelőtt, már pedig" vasutasokat is helyeztek B-listára. A B-listára helyeztek ugyanis egyéneket s a nyugdíjalapot megterhelték evvel, már pedig ez is állami kiadás, s ugyanakkor ujakat alkalmaztak, tehát tulajdonképen ujabb költséget okoztak az államnak. A vasút ezt az eljárást azzal indokolja, hogy bizonyos háborús elszámolások stb. még hátralékban vannak, amelyeket még fel kell dolgozni és csak akkor térhet át a létszámredukcióra. Nem tudom, milyen elszámolások lehetnek azok, mert itt ezt nem emliti az indokolás, tehát nem tudom megítélni, hogy azok az elszámolások megérik-e azt a költséget, amelybe az államnak kerülnek. A vasút kimutatja, hogy a háborús időből, mondjuk, a közös hadügyi kincstárt terheli valamilyen összeg, de hogy ebből lesz-e gazdasági hasznunk vagy nem, azt nem tudjuk. Kimutatja a vasút azt is, hogy a kereskedelemügyi vagy a pénzügyministeriumot terheli bizonyos összeg, de kérdés, hogy érdemes-e azt a rengeteg pénzt azért kifizetni, hogy ezek az elszámolások ily módon befejezést nyerjenek. A költségvetés többi tételének átvizsgálásakor számos olyan tételt találtam, melyeknek redukciója minden nehézség nélkül keresztülvihető. Ezekkel majd más alkalommal fogok foglalkozni, most nem óhajtom ezzel a nemzetgyűlés idejét tölteni. Ezenkívül már több ízben rámutattam itt a nemzetgyűlésben arra, hogy jelenlegi drága adminisztrációnkat egyszerűsíteni kell. Az egyszerűsítésnek nemcsak az lesz a következménye, hogy kevesebb tisztviselővel jobb adminisztrációt tudunk megvalósítani, de takarékossági szempontból is óriási jelentősége van, tehát ezt