Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-112
'A nemzetgyűlés 112. ülése 1923. évi március hő M-én, szerdán. 4M konszolidáció rovására esik az, ha egy jelentős társadalmi réteg a gyűlöletnek van kitéve és ha értékes munkaerő pazaroltatik el, amint hogy most a tisztviselői felesleg révén a munkaerő a hivatalokban el is pazaroltatik. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el) A nemzetgyűlésre is hárul nézetem szerint ebben a tekintetben a felelősség. A nemzetgyűlés szuverén, s ha látja a bajt, erkölcsi kötelessége, hogy ezen segítsen. Nagyon sokszor hivatkoztak itt az angol példára. Azt hiszem, mindnyájunk előtt köztudomású, hogy az angol parlament ilyen súlyos, veszedelmes társadalmi, vagy közgazdasági jelenségeknél mindig vizsgálat tárgyává tette a kérdéseket, bizottságokat küldött ki a baj megállapítására, s a bizottságok működése alapján jártak el azután a kormányok és gondoskodtak a gyökeres rendezésről. Ilyenképen kellene most is eljárni és ezt a kérdést törvényes utón kellene rendezni. Hogy mi volna a megoldás, ebben a tekintetben a felelet könnyű, maga a véghezvitel, a végrehajtás azonban rendkívül nehéz. A megoldás nem lehet más, mint a létszámredukció, a megmaradt tisztviselői karnak emberséges díjazása, a kimaradt, illetőleg más pályára irányítandó tisztviselői karnak becsületes elhelyezése és a szolgálati pragmatika. A szolgálati pragmatikának benyújtása tulajdonképen csak három minister úron: a belügy-, igazságügy- és pénzügyminister úron áll, ebben a tekintetben tehát nagyon könnyű a segítség. Az emberséges díjazásról is lehet a létszámredukció után gondoskodni. Ellenben maga a létszámredukció nehéz kérdés, s ezt a törvényhozásnak feltétlenül meg kell vizsgálnia. Ebben a tekintetben az én tiszteletteljes nézetem szerint bennünket körülbelül négy szempont vezethet. A egyik szempont : a pénzügyi szempont, hogy az államnak az igazgatás minél kevesebb költségbe kerüljön. A másik szempont: a hivatali érdek, t. i. hogy a közigazgatási tevékenységnek jó ellátása biztosittassók és ebből a célból lehetőleg a jó tisztviselők maradjanak meg. A harmadik : az emberiességi szempont, hogy a tisztviselőknek leggyengébb, legszegényebb és iegelhagyatottabb részét a pusztulásnak, a nyomornak ki ne tegyék. Végül a nemzeti érdek, amely azt követeli, hogy ne szaporittassék itt a szellemi proletárok száma, hogy ez a középosztály, amely a múltban olyan becses és jó szolgálatokat tett a nemzetnek, védessék meg és irányittassék gazdasági foglalkozásra, más pályára, ahol a munkaereje minden tekintetben kihasználható lesz. Ezek a szempontok azok, amelyek itt egyaránt figyelembe jöhetnek, s ezeknek közös eredője eredményezheti azt a helyes megoldást, amelynek alapján ezt a kérdést keresztül kell vinni. Történt már 1848 után is a tisztviselői karnak elbocsátása, amikor a magyar tisztviselőket a beállított idegen tisztviselők váltották fel. Akkor mindenki önként hagyta el a helyét, deákkor igazgatási rendszerünk 'nagyobb részben tulajdonképen nobile officium is volt. Az akkori tisztviselők voltaképen vagyonos emberek voltak, tehát nem volt nehézség. Ma azonban egy világháború s az azután következő nagy gazdasági válság után, amikor az emberek lekoldusodtak, az exisztenciákat veszélyeztetnők, magyar családok kerülnének nyomorba és a jövő generáció menne tönkre, ha a pénzügyi és hivatali érdek mellett az általam emiitett nemzeti és emberiességi szempontokra is épugy figyelemmel nem lennénk. A redukciónak tehát feltétlenül egyúttal az elhelyezkedés biztosítását is kell jelentenie. Ebben a tekintetben több szempontot lehet felhozni. A főkérdés az, hogyan kell ezt a létszámredukciót keresztülvinni, mely szerv, ki vigye azt keresztül, és minő eszközökkel. Az elsőre nézve, hogy t. i. hogyan kell a redukciót keresztülvinni, bár ez a kérdés mélyebb vizsgálatot, tanulmányozást igényel, a magam részéről kénytelen vagyok a közérdek szempontjából mégis egypár szempontot felsorolni. Ilyen elsősorban az egyes felesleges állások megszüntetése. Itt nem a létszámredukciót, hanem magának az állásnak megszüntetését értem. Ebben a tekintetben a központi igazgatást illetőleg vissza kell mennünk egészen az 1914-iki állapotokig. A ministeri állásokat, a politikai államtitkári állásokat is le kell redukálni, le kell redukálni a főispáni állásokat, le kell redukálni az udvartartás maradványait, és egyáltalában szigorú tallózást kell keresztülvinni az igazgatás minden terén és mindazokat az állásokat, amelyek feleslegesek, meg kell szüntetni. A másik ilyen kérdés, amely az államháztartást megkönnyítheti és a létszámredukciónak egyik, idővel sikeres, most azonban ugy látszik kilátástalan eszköze lehet, a menekült tisztviselők visszahelyezése a megszállott területekre. Kiss Menyhért: Nem engedik vissza! Hegy megi-Kiss Pál : Meg kell vizsgálnia egy szervezetnek, hogy azok a menekült tisztviselők miért vannak itt. Akik üldözöttek, akik azért jöttek ide, mert ott nem maradhattak, azok maradjanak itt, de azokat a tisztviselőket, akik nem azért jöttek ide — sajnos, én ilyenekről is tudok — vissza kell vinni a megszállott területekre. Az igaz, hogy mi a kisentente-val nem vagyunk kielégítő viszonyban, de kénytelenek vagyunk bizonyos tekintetben ugy lenni. Itt a kormánynak meg kell kezdenie az eljárást és ez a kezdeményezés idővel talán eredményre is vezethet. En ebben a tekintetben teljesen tájékozatlan vagyok, mert ezeknek a tárgyalásoknak a belső anyagát nem ismerem, de érzem
