Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-111

A nemzetgyűlés 111. ülése 1923. évi március hó 13-án, kedden. 441 gyünk, másfelől rózsás mosollyal a lakáskérdés terén azt hiszi, hogy elérkezett már a szabadforgalom ideje. A kormány, helyesen, olyati súlyos rendelkezéshez nyúlt, mint a Devizaköz^ pont, mert a koronának további leromlását meg akarta akadályozni és minden ostrommal szemben nyugodtan hivatkozik arra, hogy abnormis a helyzet, nekem, akárhogy korlátozza is ezt a kereskedelmet, a Devizaközpontot fenn kell tartanom, de ugyanez a kormány ugyanettől az ipartól és kereskedelemtől viszont a szabadságelve alapján megvonja a védelmet és kiszolgáltatja a szabad felmondásnak és szabad béremelésnek. Amidőn tehát egyfelől a Devizaközponttal akadályozom a korona leromlását, másfelől pedig a drágasági folyamat mesterséges megindításával, (Ügy van! Ugy van! a bal- és a széh'öbalöMalon.) exorbitáns béremeléssel a korona értékének belső leromlását mozditom elő és igy egy lökést adok arra, hogy a külföldön is figyeljenek és koronánk belső értékének folytonos leromlását a külföldön is eszkomptálják : én e kettő között igen nagy ellenmondást látok és ezt a kettőt összeegyeztetni nem tudom. Itt van egy másik abnormitás. His*

en a bevitel terén elmegyünk egészen a prohibitiv vamokig azért, mert rendkívüli időket élünk ; hiszen nem lehetne megnyugvásunk abban, hogy a gyáripar egyes rétegei nem védvámokat, hanem prohibitiv vámokat kapnak, amelyek a külföldön minden versenyt lehetetlenné tesznek. Hát szabad a kivitel? Az sincs felszabadítva még teljesen, Szabad az árak alakulása? Hát nincs itt az árvizsgálóbizottság. amely az ipar és kereskedelem számára a maximális árakat az úgynevezett irányadó árak tekintetében még fentartotta ? A kormány tehát egyáltalában nem áll még a szabadforgalom alapján és a legújabb időkben a Devizaközpontnak helyesen való felállításával a legnagyobb példát adta arra, hogy a kötött forgalmat bizonyos tekintetben fenn kell tartani azért, mert szerinte a szabadforgalom abnormis viszonyok között a sirját ássa meg minden valutának és minden valuta teljes lezülléséhez vezet. Ne méltóztassanak mindezekből azt a konzekvenciát levonni, mintha én azon az állásponton volnék, hogy a háztulajdon jogos és méltányos követeléseit olyanoknak tekintem, hogy azokat kielégíteni nem kell. Habár a tisztelt háztulajdonos urak kegyesek voltak engem megtisztelni különböző röpiratokkal és invektivákkal, ez engem egyáltalában nem tart vissza annak kimondásától, hogy igenis teljesen jogosnak tartom azt, hogy a változó viszonyok szerint a lakásbéreknek és az üzletbéreknek revíziója következzék be és nem zárkózom el annak kimondásától, hogy a legutóbbi szabályozást a mai viszonyok szerint már tényleg túlhaladottnak és meg nem felelőnek tartom, mert az időközi drágaság ezeket a rendeleteket tényleg teljesen illuzóriussá tette. Sőt tovább megyek, még az elől a gondolattól sem zárkózom el, hogy a valuta folytonos ingadozásai mellett a bérmegállapításnál valami értékmérő vétessék alapul, például a búzaár, vagy ehhez hasonló, — csak felvetem ezt a gondolatot — amely nem teszi illuzóriussá azt, hogy bizonyos szorzószám állapittatik meg, amely mindig a valóságos viszonyoknak megfelelően biztosítja a háztulajdon számára a hozadékot. Csak azt a jogot nein lehet megadni a liáztulajdonnak a jelenlegi viszonyok és körülmények között, hogy szabadon élhessen a felmondással és szabadon, a magas egekig emelhesse fel a béreket minden birói mérséklés nélkül akkor, amikor kellő számú lakás és helyiség még nem áll rendelkezésre. Egy alapjában véve konzervatív kormány, Tisza István kormánya a háború alatt csinálta meg azt a rendelkezést, mely a felmondást korlátozta, a béremeléseket megakadályozta, de még tovább is ment és mondhatnám majdnem igazságtalanul a háztulajdonra hárította azt a kötelességet, hogy viselje a hadbavonultak házbérét, holott ezt a terhet az államnak lett volna kötelessége viselnie. Egy konzervatív kormány, amely szűk választójogon alapult, védelmébe vette a lakosságot és — magántulajdon ide, magántulajdon oda — a felmondást korlátozta, a lakbéremeléseket nem engedélyezte, és egy osztályra hárította át azt a terhet, amelyet az államnak kellett volna a hadviseltek érdekében viselnie. Ily körülmények között, egy tág választójogból kikerült nemzetgyűlés és az ebben a nemzetgyűlésben ülő kormány a mai abnormis, sokkalta rosszabb helyzetben, mint aminőben gazdaságilag akkor voltunk, ráhelyezkedhetik-e arra az álláspontra, hogy szabaddá teszi a felmondást, ráhelyezkedhetik-e arra az álláspontra, hogy birói mérséklés nélkül szabaddá teszi a béremelést? Ez teljesen lehetetlen álláspont volna és ismétlem, a pénzügyminister ur nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy ebből valami nagy jövedelme volna. Mert amit megnyerne a házbéremelések következtében a házbéradóban, azt a megindult katasztrofális drágaság következtében szives volna visszafizetni a tisztviselők természetbeni ellátásánál. (Ugy van! balfelöl.) Hiszen, hogy mit érnek a költségvetések, azt látjuk abból, hogy mióta a költségvetést beterjesztették, közben az már kilyukadt és a tisztviselőkre vonatkozó részében teljesen alaptalanná és illuzóriussá változott. A természetbeni ellátás tétele tekintetében, amely a költségvetésünkben bent van, egyáltalában sohasem lesz költségvetésünk, amely szolid és kiszámítható volna, mert a végrehajtás pillanatában mindig nagyobb összeget fog az kitenni, mint az előterjesztés időpontjában. Ha tehát megindítja a pénzügyminister ur a drágaságnak ezt a folyamatát, akkor beszedhet ugyan több házbéradót, de visszafizeti mindezeket a nagy drágaság következtében a tisztviselők természetbeni ellátásánál. Az emelés azután mehet mindig tovább és 64*