Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-111

422 A nemzetgyűlés 111. ülése 1923. évi március hó 13-án, kedden. nemtörődömsége miatt Budapesten a lakásínség változatlanul fennáll és a Budapesten elhelyezkedni kívánók számára a kormány lakást juttatni nem tud, és belekényszeríti őket abba, bogy a környékbeli falvakban, Kispesten, Erzsébefalván lakjanak, ugyanakkor megvonják tőlük a vasúti füzetjegy kedvezményét; ez olyan igazságtalanság, amelyet semmiféle rabulisztikával menteni nem lehet. Csak futólag említem meg, hogy vannak olyan járandóságok, amelyek oly csekélyek, hogy a postai kézbesítési díjjal majdnem egyenértékűek, így például, amikor a vitézségi érem-pótdíjakat kézbesitik, a kézbesítési díj összege majdnem egyenlő a pótdíjjal. A nyugdijasok végre is megállapittatni kérik azt, hogy a nyugdíjas katonatiszt voltaképen kije és mije ennek az államnak. Kiss Menyhért: Senki fia! Szilágyi Lajos: Minduntalan azt hallják, hogy ők az állam és a nemzet érdekében dolgoztak és vannak hivatva tovább is működni, de mindannyiszor megtagadják tőlük, hogy ők közszolgálati alkalmazottak és hogy a polgári nyugdíjasokkal egyen rangnak. A nyugdíjas katonatisztek azt kérik és követelik tehát, hogy teljesen azonos elbírálás alá kerüljenek, mindazokkal, akik állami szolgálatban állottak, és állami szolgálatból kerültek nyugállományba. Néhány számadatot mondok csupán. Ha öszszehasonlitom ezeknek az érdekelteknek mai járandóságait a háború előtti járandóságokkal, azt keli mondanom, hogy amig a legszükségesebb élelmi vagy ruházati cikkek ára ma 400—500-szoros, esetleg 300-szoros a háború előtti árhoz képest, addig a járandóságok ezzel arányban oly csekély mértékben emelkedtek, hogy még egy nyugdíjas ezredes járandósága is csak a 24-szerese a háboruelőttinek. Rassay Károly: Hát egy szegény hadirokkant mit kap? Szilágyi Lajos : Különösen bosszantja és ingerli a nyugdíjas katonatiszteket, hogy ma egy tényleges állományú hadnagynak több a fizetése, mint egy nyugdíjas őrnagynak vagy alezredesnek; egy nyugalmazott táborszernagynak ötször annyi járandósága volt a háború előtt, mint egy tényleges állományú hadnagynak és ma csak 1'4-szer annyi a nyugdíja. Amig tehát a tényleges állományú tisztekről valamennyire gondoskodnak, addig a nyugdíjasokról teljesen megfeledkeznek. Bégen az volt a szabály, hogy ha valaki 40 esztendeig szolgált, úgynevezett teljes nyugdíjjal ment nyugállományba, ami alatt értettük azt, hogy körülbelül 80—90%-át kapta azoknak a járandóságoknak, amelyeket a tényleges szolgálatban élvezett. Hogy ez ma hogyan áll, erre nézve egy-két példát hozok fel. Ma egy nyugdíjas ezredes csak 57%-át kapja a tényleges szolgálatban élvezett járandóságainak és a legmagasabbrangu nyugdíjas katonatiszt, a táborszernagy csak 51%-át kapja a tényleges állományú táborszernagy illetményeinek. Jogos követelmény s nem Győzőm eléggé hangoztatni, hogy a tényleges tisztek járandóságának minden emelkedése automatice vonja maga után a nyugdíjasok járandóságának emelését. De felháborító az a különbség, amely a polgári közszolgálati alkalmazottak nyugdíjasai és a katonai nyugdíjasok között van. Itt a főhiba abban van, hogy katonáéknál a rangosztályt tekintik kiindulási alapnak, mig a polgáriaknál az évi nyugdíjat. Ez ezer és ezer koronányi súlyos különbséget jelent a katonák hátrányára. Ha összehasonlítom a mi nyugdíjasaink járandóságait a külföldi nyugdíjasokéval, meg kell állapitanom, hogy a minket környező úgynevezett utódállamok valamennyien jobban gondoskodtak a nyugdíjasokról, özvegyekről és árvákról, mint a magyar állam. Még Ausztria is, amelyet következetesen, mint vörösödő, félvörös vagy rózsaszinü szocialista köztársaságot említenek, példásan gondoskodott a nyugdíjasokról, holott ott meglehetős gyűlölt szinben voltak beállítva. Ausztriában például a teljes nyugdíj 90°/o-a a tényleges fizetésnek, itt tehát 40 évi szolgálat esetén 90%, nálunk pedig 57%. Ez a különbség mutatja, hogy Ausztriában hogyan gondoskodtak róluk és hogyan gondoskodtak nálunk. A nyugdíjas katonatisztek hivatalos lapja, a NyTTKOSz, legutóbb egy cikket közölt a katonatisztek nyomoráról, amelyre a Szózat című jobboldali, szélsőséges napilap, a kormány állandó szócsöve, vasárnap egy leckét adott és megállapította, hogy ez a cikk ízléstelen volt, a cikket író Tallián Zsigmond altábornagyot, aki talán a legkimagaslóbb disze a nyugdíjas tisztek sorának, hazafiatlansággal vádolta meg a Szózat, és felszólította a kormányt, hogy járjon el ellene. Es tette ezt azért, mert az illető altábornagy ur egy cikket irt a NyUKOSz-ba, amelyben immár azt a türelmetlen hangot hallatta, amely türelmetlen hangnak természetszerűleg be kellett következnie abból az okból, mert sem mi nem tudtunk itt indítványainkkal eredményt elérni, sem pedig a kormány nem jött elénk olyan javaslatokkal, amelyek az ő sorsukon segítettek volna. Mivel a nyugdíjas katonatisztek szövetsége közvetlen szemlélője annak a munkának, amelyet a pénzügyminister ur bizonyos ellenszenvvel a nyugdíjas katonatisztek iránt állandóan végez ós mutat, természetszerűleg meg kellett jelennie egy ilyen cikknek, amelyből itt a nemzetgyűlés előtt felolvasom, hogy mi az, amit a Szózat Ízléstelennek tekintett. Azt mondta az illető cikkíró (olvassa) : »Fel fogom vonultatni egymás után azt a magasrangu n^pugdíjas tisztet, aki a mészárosnál kutyája számára vásárol húscafatokat, pedig kutyája nincs, de vannak gyermekei ; azt a hadirokkant tisztet, aki a Munkásközvetitő Hivatal