Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-111
A nemzetgyűlés 111. ülése 1923. érdemes volt a fronton harcolni és nem volt érdemes itthon maradni. Nem látják a hadviseltek azt az elismerést, amelyet nekik megígértek, amelyet azonban hiába keresnek intézményekben megvalósítva. (Ugy van! bal felöl.) Kiss Menyhért: Mi lesz a hadiözvegyekkel, hadiárvákkal? ígérik folyton! Meskó Zoltán : A rokkantakkal ? ! Szilágyi Lajos: Hogy félreértés ne legyen, nem teszek különbséget a nemzeti hála tekintetében ténylegesek és nem ténylegesek között, (Helyeslés balfelöl.) nem teszek különbséget a tisztikar és a legénység között. (Elénk helyeslés.) Egyforma hálával tartozunk mindannyiuknak, sőt a nemzetgyűlés szempontjából a kötelességünk annak kell hogy legyen, hogy a gyengébbet, az erőtlenebbet toljuk elsősorban előtérbe ós védjük meg. (Helyeslés.) Elsősorban az ő érdekeiket kell itt képviselnünk. Ha mindezek ellenére most a tisztikarról és a tiszti özvegyekről és tiszti árvákról beszélek, teszem ezt abból az okból, mert a legközelebbi napokban épen ez a kérdés lesz aktuális és ebben a kérdésben keli a kormánynak állást foglalnia. T. Nemzetgyűlés ! Nem lehet tovább hagyni ezt az állapotot, hogy a nyugdíjas katonatisztek, özvegyek és árvák sorsát egyedül a Nyukosz, a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége képviselje és intézze. Kiss Menyhért: Társadalmi egyesület! Szilágyi Lajos : A nemzetgyűlésnek magáévá kell tennie az ő összes követeléseiket, ez nem lehet pártkérdés, / Ugy van! bal felöl.) ebben a tekintetben a kormányt erőteljesebb segítségre kell szorítani. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Örülök, hogy az igen t. honvédelmi minister ur jelen van felszólalásomnál, mert neki biztos tudomása kell hogy legyen arról, miként nyomorognak azok, akik a háborúban olyan hősiesen megállották helyüket. E nyomor megszüntetése nemcsak általános érdek, de a honvédelmi minister ur szempontjából még speciálisan honvédelmi érdek is. (Ugy van! balfelöl.) Mert én nem osztozhatom abban a nézetben, amelynek Kállay Tibor pénzügy minister ur tegnapelőtt egy Tisza-lakoma alkalmával kifejezést adott, hogy csak az unokáktól reméli a jobb jövő elhozatalát,. . . Kiss Menyhért: Jó későn! Szilágyi Lajos : . . , hanem azon a véleményen vagyok, hogy még mireánk ebben az emberöltőben, amelyben mi élünk, vár az a feladat, hogy a jobb jövendőt megalapozzuk és meghozzuk. Ha pedig igy gondolkozunk, akkor, igenis, elérjük mi is még azt az időt, hogy e nyugdíjas katonatisztekre honvédelmi érdekbői az országnak még nagy szüksége lesz. A kifogások részben törvények, részben rendeletek ellen állanak fenn. A katonai ellátási törvény, amelyet 1921-ben tárgyaltunk itt évi március hó 13-án, kedden. 41'' le, tehát még nem régen, sajnos már elavult. Elavult két okból: először azon okból, mert a trianoni békeszerződés folytán egészen más szerkezetű hadseregünk van, mint amilyen volt, másodszor pedig azon ok miatt is, mert a honvédelmi minister ur egyik elődje végtelenül meggondolatlanul, végtelenül károsan egy szolgálati pragmatikát hozott be a honvédségnél, amelynek az életbenléte okozza, hogy a mai ellátási törvény immár elavultnak tekinthető. (Egy hang balfelöl: Ki volt az? A katonai ellátási törvénynek tételeiről nem is lehet beszélni, azok olyan szégyenletesen alacsonyak és csekélyek, hogy vérlázító ennek még a felhánytorgatása, még a felemlítése is. Az egész rendszer, amely a katonai ellátási törvényen keresztül vonul, az, hogy a mellékjárandóságok mind a nyugdíjhoz, a főjárandósághoz arányúinak, annak bizonyos százalékát képezik. így tehát például a lakbér- nyugdíj, a halálozási évnegyedi díj, az özvegyi nyugdíj, a nevelési járulék, a felmenő vagy lemenő ágbeli rokonok eleitartási járuléka stb. stb., ez mind egy részét, hányadát, százalékát képezi a főjárandóságnak, a nyugdíjnak, amely pedig szégyenletesen csekély és alacsony. Ez már egymaga bizonyítja, hogy a mai helyzet tarthatatlan. A rendeletileg engedélyezett pótlékok és segélyek, bármilyen nagyok is voltak, igazságtalanok és aránytalanok voltak és nemhogy kiküszöbölték volna az elégületlenséget, hanem fokozták azt. Ma a helyzet az, hogy az átmenet a tényleges állományból a nyugállományba anyagilag az illető egyénre nézve katasztrofális zuhanást jelent, amelyben nem tudja az illető, hogy hol keressen támaszt, hová támaszkodjék. A nyugállomány béliek járandóságát csak a tényleges állományúak összjárandósága teljes összegének megfelelően lett volna szabad megállapítani. Most bosszulja meg magát az a hiba, amelyet a nemzetgyűlés 1921-ben elkövetett, amikor elvetette az én indítványomat, amelyben követeltem, hogy a jövőben tényleges állományú katonatisztek minden fizetésemelése automatice kihasson a nyugdíjas katonatisztek járandóságaira is. Akkor ezt az indítványomat elvetették. Azóta a honvédelmi minister ur és a pénzügyminister ur rendeletekkel operálnak, ezek a rendeletek azonban a bajon gyökeresen nem segítenek. Kérem, méltóztassék az uj katonai ellátási törvényjavaslatot minél előbb a nemzetgyűlés szine elé terjeszteni, vagy legalább is egy módosító törvényjavaslatot, egy novellát idehozni, hogy ezeken a bajokon segíthessünk. Méltóztassék továbbá ennek a beterjesztendő törvényjavaslatnak hatályát kiterjeszteni egy ujabb csoportra is, azokra a tisztekre, akik valamikor tényleges szolgálatban állottak, de onnan nem a nyugállományba, hanem a tartalékosok és szolgálatonkivüliek állományába léptek át, a világháború kitörésekor azonban tényleges szolgálatra jelentkeztek és a világháborút végigvívták. Nincs
