Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-104
A nemzetgyűlés 104. ülése 1923. illetékes ügyosztálya. Amikor utánajártam és kérdezősködtem, hogy milyen indok vezeti őket a végrehajtás felfüggesztésénél, akkor nem tudtak rá válaszolni ; általános, ködös kijelentéseket tettek, és láttam a zavart, amely a kérdezősködésem nyomán „támadt. Szabó József : Üres az a lakás ? Kiss Menyhért: Üres. Pikler Emil : Zsidónak nézik talán ! (Derültség ) Kiss Menyhért: Igen t. Nemzetgyűlés! A hivatalnak rendelkezésére állott számtalan más lakás, amit kiutalhatott volna. (Zaj.) Nem kutatom az okát, ellenben örömmel láttam, hogy a jobboldalon ülő t. képviselőtársaim közül például Patay Tibor képviselőtársam kapott ötszobás lakást ... Nemes Bertalan: Négy gyerekkel a saját házában ! Kiss Menyhért: Mások is, — nem sorolom fel a neveket — igen szép lakást kaptak. Nem irigylem őket, örvendek, hogy kaptak lakást. (Folytonos zaj.) Urbanics Kálmán : Azt sorolja fel, hogy hányan nem kaptunk. Szijj Bálint : Nekem csak egy volt, az is elveszett. (Derültség.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Kiss Menyhért: Kívánatosnak tartom, hogy Szijj Bálint képviselő úrtól kezdve minden egyes képviselő, akinek lakásigénye van, s aki Budapesten akar tartózkodni, kapjon olyan lakást, amilyenre feltétlenül szüksége van. (Zaj. Elnök csenget.) A minister ur, amikor konkrét eseteket hozunk hozzá, mindig előveszi a rendeletet és azt vizsgálja, hogy a 60. vagy 72. § értelmében szabályszerűen járt-e el a lakáshivatal, vagy az illető főszolgabíró mint a vidéki lakáshivatal vezetője, igen vagy nem, s ha a jogi szabályosságot és keretet kitöltve látja, akkor azt mondja, hogy nem lehet azt az intézkedést megtámadni, mert teljesen a szabályoknak megfelelően történt az illetőnek kidobása. Épen a kerületemből jelentettek be egy esetet, amikor egy állami tanítót, akinek az elhelyezésével a minister ur és elődje valósággal labdajátékot játszott, mert hol elhelyezték, hol visszahelyezték, — ötször csinálták meg vele ezt a harmonikaszerü játékot — végre politikai szempontból végleg el kellett helyezni és a lakásából ki kellett tenni. Ekkor a kultuszminister ur egy hónapi haladékot adott az illetőnek s annak ellenére, hogy ez a sürgönyi intézkedés kiment, a főszolgabíró mégis kidobta az illetőt a lakásából. És hogyan dobta ki? Ugy, hogy kiutalt neki egy istáló mellett levő szobát, amelyben azelőtt nem laktak, s délután 6 órakor, decemberben, sötétben, hóban, amikor ő nem volt odahaza és a felesége betegen feküdt m ágyáéi;« február hó 28-án, szerdán. 1"9 ban, az asszonyt a bútorokkal együtt kitették a hajdúk az utca kövére, ugy hogy jólelkű embereknek kellett a bútorait, a felszerelését, a tányérait, a párnáit széthordani, (Felkiáltások balfelol: Hallatlan!) s mikor össze kellett azokat szedni, nehézség állott elő e tekintetben, mert nem tudta, hogy az utcából kik voltak azok a jólelkű emberek. (Zaj.) Könyves Lajos : Nem is volt hó decemberben. (Derültség.) Kiss Menyhért: A végrehajtás kritikája céljából említem ezt az esetet. Nem lehet azt mondani, amit a minister ur mond, hogy mindig csak a jogszerűséget nézi, mert hiszen »summum jus summa injuria«, — a teljes jog maga a legnagyobb jogtalanság. Azért van valakinek szociális érzéke és előrelátása, hogy az ilyen intézkedéseket ugy hajtassa végre, hogy emberileg számításba véve azt, amit számításba keli venni, ne érezze itt Magyarországon egyetlenegy ember sem, hogy itt tulajdonképen Szibériában vagy Ázsiában van, hanem azt érezze, hogy emberek között van, s ha más nézetet valló emberre is alkalmazzák a törvényt, de azért az alkalmazásban emberiességnek kell megnyilatkoznia. (Ugy van! balfelol.) Kellene még pár szót szólnom a vagonlakókról, mert hiszen, mikor a Lipótvárosban és más városrészekben is öt, hat, hét, nyolc sőt tiz szobás lakásokban lakhatnak valutaspekulánsok, háborús gazdagok, és olyan elemek, akiknek itt tartózkodása egyáltalában nem kívánatos, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) s akinek elhurcolását annak idején Friedrich István kormányzata megigérte, akik azonban csak a trianoni határig mentek el és onnan gyorsvonaton robogtak vissza Budapestre, mondom, amikor ilyen elemek kényelmesen lakhatnak a maguk fényes, óriási luxussal berendezett lakásukban, akkor egyenesen megdöbbentő az, hogy tudok pl. kúriai bírót és számtalan magasállásu más állami tisztviselőt, akik ma is vagonokban laknak. Azt látjuk tehát, hogy a lakáshivatal is, mint a legtöbb kérdés, fenyegető Damokleskardként lebeg Magyarországon a társadalom felett, már nemsokára nem politikai kérdés lesz, hanem társadalmi kérdéssé válik. Épen ezért kötelessége a szakminister uraknak nyugvópontra juttatni a lakáskérdést, hogy végre egyformán megelégedettek legyenek az emberek. Böviden még csak azt akarom megjegyezni, hogy ha ideát kérne a minister ur arra vonatkozólag, hogy hogyan gondoljuk a megoldást, hát én feltétlenül tudok egy módot, (Halljuk! Halljuk!) még pedig azt, hogy egy szakbiróság állittassék fel a lakáshivatal mellett, a. hivatalt pedig vezesse egy anyagilag teljesen, független és mindenképen hozzáférhetetlen . . . Dénes István: Hát most nem olyan ye&etí?\
