Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-103

A nemzetgyűlés 103. ülése 192 a hasonló munkásoknak. De a gyárigazgatóság nagybölcsen itt is azt mondotta, hogy az ő gyáruk ezt nem birja el. Természetes, hogy a munkások ilyen elutasító álláspont alapján — s itt nem volt többről, mint 130 munkásról szó — kénytelenek voltak a munkát megszüntetni. Vagy itt van a Reök István gépgyárának esete. Ez egyike a legrosszabb, legtipikusabb munkáltatói eljárásoknak. Itt öt gépmunkás azt mondta, hogy egy igéret alapján kérjük most már munkabéreink felemelését. À gyárigazgatóság elutasitotta őket. Erre mit csinált az öt gépmunkás ? Szabályszerűen kivette a munkakönyvét, elhagyta a munkahelyét, — amihez joga volt, hiszen munkaerejével ő maga rendelkezik — a gyárvezetőség válasza pedig az volt, hogy utánuk kidobott még 18 esztergályos munkást, hogy ezekkel kényszerítse a gépmunkásokat arra, hogy visszatérjenek munkahelyeikre. Ilyen esetek előzték meg ezt a nagy kizárást. Es talán beszélek még arról, ami a Hoffher és Schrantz-féle gyárban történt, ahol szintén egy tipikus munkabér csökkentési esetről volt szó s ahol a leszállított munkabérért nem voltak hajlandók a munkások dolgozni, és mindazok, akiket az elbocsátottak helyébe oda hívtak, szintén elbocsáttattak, mert senki sem volt hajlandó az alacsonyabb bérért elvégezni munkáját, így kidobtak 80—90 esztergályos munkást. Ezek azok a nagy ügyek, amelyek miatt ilyen eljárást kellett a munkáltatóknak végrehajtani ok. Igen t. Nemzetgyűlés ! Volt ezenkívül több apróbb ügy is, időközben azonban ezek békés utón hosszabb-rövidebb idő alatt mind elintézést nyertek és a munka rendes menete mindenütt helyreállott, fîs én azt mondhatom e pillanatban, egészen pontos megállapítás alapján, hogy a kizárást megelőző napokban, alig volt 5000-re tehető azon munkások száma, akik részben a munkáltatók akaratából, részben önakaratukból munkájukat beszüntették. Ebből az 5000 munkásból is majdnem 2000 a Ganz villamossági gyárra és több mint 2000 az Egyesült Izzólámpa gyárra esett. Mindkét gyárból a munkáltatók zárták ki a munkásokat. Méltóztassék tehát elképzelni, hogy alig egynéhány százra zsugorodik össze azoknak a száma, akik a munkáltatók állítása szerint olyan állapotot teremtettek a gyárakban, hogy ők ezt a nagy, hatalmas kizáratást megrendezni voltak kénytelenek. Ez rávilágít minden ténykedésre, és mi tisztán láttuk ezeket az állapotokat. Mi már régóta kénytelenek vagyunk szembenézni az ilyen munkáltatói eljárásokkal. Három és fél esztendő alatt a vasipari munkásság nem egy izben volt kénytelen már megküzdeni ilyen arányú munkáskizárásokkal, és akármenynyire összefogott is minden a munkássággal szemben, ezek mindig sikerrel vivták meg a harcot. En ugy érzem, hogy most is lefogjuk küzdeni ezeket a bajokat. Nem is azért kívántam itt napirend előtt felszólalni, hogy valakinek segítségét kérjem. Mi nem kélünk segítséget, mi csak igazságos, pártatlan eljárást követelünk, mert ehhez jogunk van. Azt követeljük, bogy maga a kormányzat ne adjon '. évi február hó 27-én, kedden. 12~> módot és lehetőséget arra, hogy egy munka Itató szervezet, ennyire elhatalmasodjék. Mert állítom és bizonyítom, hogy a munkáltatók ilyen elhatalmasodását a mindenkori és a jelenlegi kormányzat segítette elő. (Ügy van! a szélsőbálotdalon.) Erről is beszélni kell, t. Nemzetgyűlés ! A háború megszűntével a magyar gyáripar egészen más helyzetbe került, mint aminőben a háborút megelőzőleg és a háború ideje alatt is volt. Tudvalevő dolog, hogy az ország területe egyharmadára zsugorodott össze, és a magyar gyáriparnak, de különösen a vas- és gépgyáriparnak itt maradt 80%-a. Ez a nagy, hatalmas vas- és gépgyáripar ebben a kicsiny országban nem tudott magának megfelelő piacot találni, kénytelen volt tehát áruinak értékesítésére külföldi piacot keresni. Azonkívül az ország megcsonkításával más irényban is szomorú helyzetbe jutottunk. Igen sok nyersanyagtól fosztottak meg bennünket, úgyhogy most fokozott mértékben előtérbe került, az, hogy ennek az országnak behozatali és kiviteli kérdésekkel kell foglalkoznia. A nyersanyagoknak, a fél-, kész, sőt egész kész áruknak behozatala, viszont a kitermelt áruk kHitele és külföldi piacon való elhelyezése az életbeléptetett rendszer következtében kiviteli és behozatali engedélyektől tét etett függővé. És mit tett a kormányzat, amit én itt hibáztatni, kárhoztatni vagyok kénytelen \ Egyszerűen azt tette, hogy ezeknek a kiviteli és behozatali engedélyeknek megadását rábízta egy munkáltató testületre, amely a leggyalázatosabb módon visszaél ezzel a hatalommal, (Ugy van I a szélsőbaloldalon.) mert a legnagyobb terrort fejti ki még a munkáltatók körében is. E pillanatban nem említek még neveket, aß hozzánk számtalan munkáltatónak kérelme érkezett még a kizáratás előtt, hogy kövessünk el mindent, hogy ez a kizáratás elmaradjon. Mert azokí alck ezt a h

;

rt eljuttatták hozzánk, ugy látták, hogy ebből ők egyémleg is olyan kárt fognak a maguk számára elkönyvelhetni, hogy a kizáratás üzemük tovább

1

' menetét fogja veszélyeztet m. Azonkívül a munkáltatók a kizáratás kihirdetése alkalmával megmondották munkásaiknak, hogy ők végtelenül sajnélják a dolgot, de nem tudnak ellene védekezni, nekik végre kell hajtaniok ezt a határozatot, mert ellenkező esetben üzemük vitelében lehetetlenné tétetnek, sőt egészen is tönkretehetik őket. És mindez miért lehető ? Azért, mert ezekkel a kiviteli és behozatali engedélyekkel a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete van megbízva, ez szabja meg, ki kaphat engedélyt arra, hogy mit vigyen ki és mit hozhat be az országba. (Zaj a szélsôbaloldalon.) Es hasztalan állítaná akár a kormány részéről, akár másrészről bárki is, hogy ez egy külön szerve. Én ezt ismerem, ugy ismertem meg, hogy ez egy állami apparátusként működik a Vasművek és Gépgyárak országos egyesülete kebelében, ahol a vámilletékeket szedik, és az engedélyeket adják. Van ugyan egy bizottság, amelynek neve »Export-Import« bizottság és ebbe az állam a maga képviselőit elküldte, van ottan