Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-103

126 A nemzetgyűlés 103. ülése 1923. két-három ur, de ha megnézem, hogy ki ennek a bizottságnak elnöke, ha megnézem, hogy a Magyar Vasművek és gépgyárak egyesületének kik az igazgatósági tagjai, akkor ezeknek az uraknak nevét ott találom az igazgatósági tagok sorában. Ezekutan semmiféle mentséget erre az ügyre felhozni nem lehet, mert ez egy olyan hatalomnak kiszolgáltatása egy munkáltató testület részére, amely hatalommal ezt a gyalázatos eljárást végre tudta hajtani, amely hatalommal tudta csak megcsinálni, ami most az egész ország közgazdasági katasztrófáját jelenti. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Igen t. Nemzetgyűlés ! Hogy a hírlapok hogyan vélekednek erről a kérdésről, arra vonatkozólag csak két szemelvényt leszek bátor ismertetni. Az egyik a Szózatból való, és senki sem mondhatja, hogy ez a lap közel áll a szociáldemokratákhoz, sőt azt mondhatom, hogy ez hivatalos kormánylap. Ez a lap a következőképen itéli meg a helyeztet (olvassa) : »Tény az, hogy az összes termelő ágak között a gyáripar bírja el a legjobban a magasabb fizetéseket, mivel épen a gyáripar drágította meg az utóbbi időben a termékeit annyira, hogy a munkások béremelési kéréseit könnyen elviselheti. A gyáripar eddig is annyit nyert a régi gyártmányokon, hogy amennyiben teljesiti a munkások követeléseit, ezt megteheti saját számlájára és igy az esetleges elhatározás semmiesetre sem vonhat maga után ujabb drágulást.« Ha egy tőlünk távol álló polgári lapnak ez a megállapítása, akkor ugy érzem, nekem nem keli bővebben ecsetelnem azt a gálád eljárást, amelyet a munkásokkal szemben követnek. De menjünk tovább. Ugy hiszem, mindenki rríeg van győződve, hogy a Nép című napilap sem áll hozzánk közel ; hiszen csaknem valamennyi cikke ellenünk szól ; mégis, ha ennek a lapnak szemelvényét nézem, a következőket mondhatom el belőle (olvassa) : »Ezzel szemben a helyzet az, hogy a gyárosok a fa- és vasiparban egyaránt évek óta diktálják a béreket, még akkor is, amikor a vállalkozási viszonyok a mainál jobbak voltak és sohasem szabták meg a béreket megnyugtató mértékben. Ez természetesen a munkásokat az egész vonalom elkeserítette. Mivel a gyárosok egyesületeinél nem találtak kellő megértésre, üzemenkint próbáltak szerencsét, és értek is el, főleg a középüzemekben, sok helyen eredményeket. Ezek az eredmények viszont sértették a munkaadók érdekképviseletének tekintélyét, mert hiába hozott határozatokat, a munkások fellépésükkel és az elért eredményekkel semmissé tették ezeket, tehát a munkaadói hiúság, másként mondva a munkások kenyérharcából hatalmi kérdést csinált.« Ha két ilyen, a mi felfogásunktól távolálló lap ezt állapítja meg a munkáskizárásról, akkor mindenkinek meglehet a véleménye arról az eljárásról, amelyet a munkáltatók tanúsítanak. De beszélni akarok újból arról a terrorról, amelyről az előbb megemlékeztem. Itt állandóan csak munkásterrorról hallunk, állandóan azt han^ goztatják, hogy a munkásság vezetői azok, akik a évi február hó 27-én, kedden. leghallatlanabb terrort fejtik ki. Ezzel szemben van szerencsém produkálni olyan tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a munkáltatók részéről tapasztaljuk azt a terrort, amely szinte példátlan. A mostani kizárás idején történt az az eset, hogy az egyik munkáltató kifizette 14 napra a munkásait, elismervényt vett tőlük, amelyben a munkások aláírásukkal igazolják, hogy munkakönyvüket átvették, tehát végleg eltávoztak a gyárból, holott a 14 napi bér kifizetése azért történt, mert az üzem tulajdonosa azt remélte, hogy ennyi idő alatt elintéződik a konfliktus, és a bérek kifizetésével továbbra is biztosítja magának munkásait, akikkel végtelenül meg volt elégedve. Az a nyugta azért kellett neki, hogy a terrortestület előtt igazolja. hogy a munkásait elbocsátotta. Ha ilyen konkrétumokat hozok fel, akkor én nem kérést intézek a nemzetgyűléshez, nem intézek kérést a kormányhoz sem, hanem azt mondom, hogy ilyen körülmények között kötelessége a kormánynak beavatkozni és odahatni, hogy ilyen országos, nagy közgazdasági katasztrófát az ország lakosainak vállairól elhárítson. A kormánynak találnia kell egy megoldást, melynek alapján a békés kibontakozás elérhető, mert az nem megoldás, amely ezideig történt. Voltam bátor a pénteki nap folyamán a kereskedelemügyi minister urat ebben a kérdésben felvilágosítani, én felhívtam figyelmét arra, hogy itt mi van készülőben. (Akkor még a kizárás előtt voltunk, és az volt á gondolatom, hogyba ilyen magas fórum figyelmét felhívom, akkor talán el tudjuk hárítani ezt a katasztrófát és békés mederbe lehet terelni ezt a kérdést. A kereskedelemügyi minister urnák birjuk egy igéretét, melyben azt mondotta, hogy bizalommal forduljunk mindig hozzá, mert ő mindig a gyengébb oldalára fog állani. Itt sajnálattal azt vagyok kénytelen kijelenteni, hogy ez a kijelentés nincs megvalósítva, meit hiszen nem látunk olyan intézkedést, amellyel a gyengébb mellé állana a minister ur vagy a kormányzat. Én itt tényeket állítottam, amelyeket bizonyítani tudok, ezek a tények azt igazolják, hogy a munkások a gyengék, a munkások ellen fog össze minden, mert amikor már nem tudnak az alacsony bérek mellett dolgozni s kénytelenek munkájukat otthagyni, akkor maga a kormányzat az, mely odaáll az erősek és hatalmasok mellé, ráküldi a csendőröket és rendőröket a munkahelyükről eltávozó munkások nyakára, és különböző fenyegetésekkel kényszeríti arra, hogy menjenek vissza munkahelyükre. Ez semmi esetre sem nevezhető a gyengék mellé való csatlakozásnak, ellenkezőleg azt mutatja, hogy a kormányzat is oda csatlakozik, ahol az erő és a hatalom van. Azt is ki merem itt jelenteni, hogy a munkáltatók testülete ma olyan hatalmasnak, olyan erősnek érzi magát, hogy semmiféle kormányzattól nem fél, neki a kormány semminemű figyelmeztetése nem használ, mert ez a testület ma azt teszi, amit akar, hiszen eszköz és mod van a kezében, amellyel olyan terrort tud kifejteni, "hogy a