Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-89
A nemzetgyűlés 89. illése 1923. évi január hó 24-én, szerdán. 81 kép, csak télen-nyáron. Ami a földmivésiskolákat illeti, ezeknek koncepciója is nagyszerű. A koncepció az volt, hogy a földmivesiskelákba fognak járni a kisgazdák serdültebb fiai, ahol annyi tudást sajátítanak el, hogy azzal a saját gazdaságukat majd okszerűen kezelhetik. Igen kevés az a kisgazdagyermek, aki odamegy abba az iskolába és azután megint vissza is tér az apai földre és ott maga gazdálkodik. Még ha a kisgazda fia jár is oda, az sem megy vissza a saját földjére, hanem gazdatiszt akar lenni, illetve diplomás, alsófoku gazdatiszt lesz belőle. így tehát ez az iskola bármily szép koncepcióval bír, a tulaj dónké peni rendeltetésének nem felel meg. Van rendeltetése igy is, ahogy ma van. így legalább vannak képzett gazdasági felügyelők, nem abban a bizonyos hivatalos értelemben, hanem hajdú vagy ispán értelmében. Ez is helyes, erre az állásra is képzett, szakmájukat ismerő emberek kellenek, de igy az alsófoku gazdasági szakoktatás kérdése elintézve nincs. En az alsófoku gazdasági szakoktatás kérdésének megoldását azon az alapon képzelem el, ahogy azt Fráter Pál t. képviselőtársam fejtegette a múltkor. T, i. egy mindennapos, látogatási kötelezettséggel biró iskolában kell már a gyermekeket is gazdasági alsófoku ismeretekretanitani. Ezért szükségesnek tartom, hogy az elemi iskolák ideje meghosszabbittasék rövid időn belül egy, majd két esztendővel, mert mindenütt a fokozatos fejlődés szükséges. Ezekben az iskolákban, a hét-nyolc éves mindennapos elemiben kell azután talán a harmadik osztálytól kezdve fölfelé fokozatosan gazdasági ismeretekretanitani a gyermekeket. Ebből a célból szükségesnek tartom, hogy az elemi iskolák általában két típusra osztassanak, falusi és városi típusra. Mert ahogy a falun mezőgazdasági ismeretekre van szükség, ugy a városi gnermeknek is vannak bizonyos gyakorlati életszükségletei, annak szükséges, hogy az iparral, kereskedelemmel és egyébbel is megismerkedjék. De nemcsak iskolákat kell felállítani, éveket kitolni, ide még valami kell, ide tanítók kellenek. S én attól félek, hogy épen ezen fenekük meg a kérdés, mert hiszen különben egyszerűen ki lehetne mondani — van is egy kultuszministeri rendelet erről, — hogy már az elemi iskolákban is gazdaságtant kell tanítani. Csakhogy gazdaságtant tanítani csak hozzáértő ember tud. Az elemi iskolai tanitó ennek a feladatnak a megoldására nem hivatott, nem képes. Ha tehát azt akarjuk, hogy alsófoku mezőgazdasági szakoktatás már az elemiben legyen, akkor szükséges, hogy a tanítókat ilyen irányban kiképezzék. Ez csak a mai tanítóképzés reformjával lehetséges. (Egy hang jóbhfelől : Erre megvan a javaslat 1) Én ezt a j avaslatot nem ismerem, olvastam róla ezt is, azt is, most csak a magam nézetét adom elő. Szerintem meg le hetne oldani a kérdést a mai keretekben, a tanítóképzők bővítésével, de ezt sok mindenféle okból, —— amire később rá fogok térni, — nem tartom célravezetőnek. (Az einöki széket Almásy László foglalja ei.J A tanítóképzést a tanítóképzőn kívül az egyetemen és főiskolán kell folytatni. Ott szerezheti meg a tanitó a neki szükséges szakismereteket. Persze az erre vonatkozó részletes tervezetnek a kifejtése már nem tartozik ide. Két célt is érünk el ezzé], elesik az a mindig hangoztatott kifogás a tanítók ellen, hogy azért nem haladhatnak egyenlő fizetési fokozatban a többi állami tisztviselővel, mert inferiórisabb képzettségük van. Amellett a tanítónak tényleg szüksége is van magasabb fokú képzettségre. A másik haszon az lesz, hogy minden faluban lesz gazdasághoz értő intelligens szakember. *lgy nemcsak a gyermekek gazdasági kiképzése oldódik meg, hanem a felnőttek gazdasági kiképzése is, amelynek tekintetében az eddigi rendszer — én gyakorlatból jól ismerem, mert magam járok ugyanezen az utón, — teljesen helytelen, célra nem vezet, mert jelenleg gazdasági dolgokhoz értők, gazdasági akadémiai tanár, vándortanító stb., más gazdasági intézetek emberei kiszállással végzik a felnőttek oktatását. Ugy megy ez, hogy vasárnap délután kimegyünk, litánia után összegyűjtjük az embereket, aki akar, eljön, aki néni akar, nem, azután egy témáról beszélünk az embereknek s elmegyünk. Ez a tanítás az emberek egyik fülén be-, a másikon kimegy, eredménye igen csekély. Ellenben ismerek olyan embereket, akik jóformán ráfeküdtek egy vagy néhány községre — ezt a példát akarom hozni •— és ott akár gorombasággal is, vagy erőszakkal, minden módon tanítják azokat az embereket, házról-házra járva, gyűléseket is tartva, gyúrják, dolgozzák őket és ezzel elérnek eredményt. Ha a tanítók előbb emiitett kiképzését keresztül visszük, akkor minden faluban lesz egy ilyen ember, aki apostola a szakismeretek terjesztésének és akkor a felnőttek gazdasági szakoktatásának kérdése is el van intézve. Ami a középfokú gazdasági szakoktatást illeti, azt hiszem a problémának ez a része, épen pénzügyi nehézségeknél fogva, inkább a jövő zenéje. En a kérdéssel sokat foglalkoztam. Nagyjából két tervezet jegecesedett ki ebben a kérdésben. Vannak, akik azt mondják, hogy gazdasági középiskolákat kell felállítani, talán nyolc évfolyamú középiskolákat, ahol a nyolcadik esztendőnek elvégzése után diplomát adnak az illetőnek, aki ezzel befejezte tanulmányait. Egy másik irányzat azt mondja, — és tudtommal a kultuszmínister ur is ebben az irányban dolgozik — hogy középiskoláink típusokra osztandók. Ezek között a típusok között lenne egy gazdasági tipus is, amely gazdasági ismereteket nyújtana a középiskolai tanulónak, aki a középiskola elvégzése után érettségit kapna s annyi ismerete lenne, hogy akár egy kis birtokot, akár egy középbirtokot racionálisan elvezethetne, ismeretei alapján képesítve van a magasabbfoku szakoktatási intézményekbe való felvételre is. Diplomája azonban nincs, mert ha diplomát adna az ilyen iskola, ezzel csak a szellemi proletariátust szaporítaná és a félig képzett embereknek egyébként is túlnagy -számát. :
