Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-89
A nemzetgyűlés 89. ülése 1923. évi január hó 24-én, szerdán. 63 nitási törvények, kimeritettek-e egy egész évet, hogy követték-e azokat költségvetések, s ha igen, a költségvetések alapián készültek-e a zárszámadások. Elsősorban ezek a kérdések fontosak, és én bocsánatot kérek azért, ha kimerítően foglalkozom velük, de ugy vélem, szolgálatot teszek vele az országnak, ha az egységespárt részéről olyan ,kevesen méltatják is figyelemre kritikámat. Álláspontjának igazolására Dréhr igen t. képviselőtársam utal arra, hogy 1868-tól kezdve 1913-ig összesen csak 9 költségvetés volt és 52 indemnitás. Aki nem járatos az államháztartásban, meg sem tudja érteni, hogyan lehet 61 törvény 46 év alatt. De aki járatos is, ellenben nem mélyedt bele a kérdés tanulmányozásába, azt hiheti, hogyha csak 9 költségvetés volt, akkor tényleg indemnitás alapján vitetett az államháztartás. Ha azonban analizáljuk ezeket az értékes statisztikai adatokat, akkor kétségtelenül megállapítható, hogy 46 év alatt csak 1910ben, vagyis egyetlenegyszer fordult elő, hogy indemnitás alapián vitte a kormány az államháztartást. A többi évben mindig rendes költségvetés volt. A költségvetési törvények között azonban volt különbség annyiban, hogy 9 közülök még a lejáróban levő költségvetési évben hozatott meg és hirdettetett ki, míg a többi a következő költségvetési év első hónapiaiban lépett életbe, a legtöbb mindjárt az első hónapokban. Indemnitásokkal való kormányzásról tehát szó sem lehet, főleg ha figyelembe vesszük — amit különben t. képviselőtársam is olvasott, — hogy a háború előtti kormányoknak indemnitásokat azért kellett igénybe venniök, mert a közös kiadások megállapítását a delegáció rendszerint késő ősszel vagy csak januárban tárgyalta és a Magyarországra eső részt csak a végleges megállapitás után lehetett felállítani a magyar költségvet ésbe.^Ez a késedelem volt a költségvetés elkészítésének alapoka. De a politikai viszonyok is több ideig hosszú költségvetési vitát provokáltak, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy a rendes költségvetések idejében pontosan nem léphettek életbe. Emellett kellett rövidebb, hosszabb időre az indemnitás alapján vinni a kormányzatot. Horváth Zoltán: Akkor meg merték mondani, hogy mire költik a pénzt. Strausz István; Ugy van. Ha nyílt kérdés marad az, amit a t. képviselő ur a forradalmak előtti kormányok gazdálkodására állított, akkor pellengére állitanók azokat a hagyományokat, amelyeket ezek a kormányok a budgefcjog lelkiismeretes gyakorlásával példa gyanánt hagytak reánk. Igen t. Nemzetgyűlés! Most foglalkoznom kell azzal, hogy mi is volt a legutóbbi 3—4 esztendőben, hogy voltak-e egyáltalában indemnitások, mert én azzal a mgállapitással éltem, hogy a költségvetési jog egészen mostanig holt jog, hz: lett volna a helyes, ha a kormány mindjárt 1920-ban rendszeres költségvetést állit össze, mert ezzel az ország gazdasági életét a rendes mederbe terelhette volna és szolgálhatta volna az ország felépítésének, megerősítésének tervszerű munkáját. Ámde 1920 február l-jétől június 30-ig ismét indemnitás alapján kormányozták az országot. A t. képviselő ur erre az indemnitási javaslatra azt mondja, hogy ez már az államháztartás konszolidációját szolgálta. Engedje meg nekem a t. képviselő ur, hogy azzal a megállapítással élek, hogy nemcsak hogy nem olvasta el ezt az indemnitási javaslatot, hanem fel sem nyitotta azt. Ha elolvasta volna, látta volna, hogy átlag tárcák szerint átalányozva vétettek fel az előirányzott összegek, a hitelek ugy a bevételekre, mint a kiadásokra. Még a beruházások, az átmeneti és rendes kiadások tagozatát sem állították fel. Már itt kezdődik az a törekvés, hogy az államháztartás titkos alappá tétessék. Felállítottak egy részletezést, de miben állott ez? Rábízták a kormányra,hogy az 1914— 1915. évi költségvetés rovatrendszere szerint részletezze a bevételeket és kiadásokat ugy, ahogy tetszik. Hogy mit jelent egy 6 évvel ezelőtt készült költségvetési rovatrendszer szerinti részletezés, gondolom, nem kell bővebben fejtegetnem. De ugyanakkor mi történt? A kormány javaslatára hozott a nemzetgyűlés egy törvényt, az 1920: XVIII. tcikket, amelyben a megszavazott átalányok mikénti felhasználása teljesen a pénzügyminister ellenőrzésére bizatik, még a számvevőszék háztartása tekintetében is, még erre is csak annyi hitelt nyújt a pénzügyminister ur, amennyi neki tetszik. Ezáltal minden minister függő viszonyba jutott a pénzügyminister úrtól, aki elzárta az egyéni kezdeményezések lehetőségét és megszüntette a számvevőszék függetlenségét. Pénzügyi diktatúra következett be és az van ma is. Azt mondják az indokolásban, hogy diktatúra tulajdonkópen német mintára készült. Ez nem áll. Igen közeli volt a példa, az úgynevezett tanácsköztársaságnak volt az ideája ez, azok kormányoztak így, azok akarták megszüntetni a legfőbb állami számvevőszék függetlenségét. Peidl Gyula : Onnan veszik a receptet általában ! Strausz István : De a számvevőszékre nem sikerült a tervük. Később annyiban enyhített a helyzeten Kállay pénzügyminister ur, hogy a különféle ministeri számvevőségeket, amelyeket elődje, Korányi pénzügyminister ur maga alá rendelt, a régi jog alapján az illető ministerek alá rendelte. Erre azonban kényszerítve volt, mert ha nem teszi meg, megállt volna az egész adminisztráció. És mi történt ezzel az öthőnapos indemnitással? Hoztak egy költségvetési törvényt az 1920/21. költségvetési évre vonatkozólag. Érdekes, de még inkább jellemző, hogy e törvény indokolása az öthónapos indemnitásra mit is mond? (olvassa:) »Bár az államháztartásnak. 8*
