Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-89

A nemzetgyűlés 89. ülése 1923. Mosón vármegye területén olyan minőségű állattenyésztést produkált, amelynek az egész világon hire van és különösen az állattenyésztés és a tejgazdaság Mosón megyében példátlanul áll ma is egész Magyarországon. Ha nézzük a külföldet, hogy mit jelent a gazdasági szakoktatás, mit jelent az okszerű gazdálkodás, akkor a dán példára keli rámutatnom, amely kis Dániának vaj- és tejexportja a békében többet tett ki, mint Magyarországnak gabona-exportja. És minek köszönhette Dánia azt a nagy kultúráját? Annak, hogy Dánia gazdaközönsége már évtizedekkel ezelőtt felismerte a szövetkezésnek a fontosságát. Gazdakörök megalkotása által és a gazdaköröknek szövetségbe való tömörítése által olyan fegyvert kapott a kezébe, amellyel azután gazdasági termékeit a világ minden piacán el tudta helyezni. Ennek a lerombolt Magyarországnak egyetlen fegyvere ma a kultúra, és miután a kultúrának az eszközei a kezünkben vannak, minden erővel azon kell lennünk, hogy ezt a kultúrát fejlesszük, hogy ezzel a kultúrával adjunk az általunk elszakított országrészek népeinek egy bizonyos irányt, amely őket hozzánk ismét visszavonzza, amely megmutatja nekik azt, hogyha ők ezer év alatt, amíg Magyarország impériuma alatt voltak, nyelvüket meg tudták tartani és kultúrájukat meg tudták itt szerezni, akkor majd az összefügg kohéziós kapocs annál nagyobb lesz közöttük meg miközöttünk. Mint minden építésnél azonban elsősorban a fundamentumot kell kiépíteni, ugy elsősorban nálunk is arra van szükség, hogy a legalsófoku iskolákra fordítsuk figyelmünket és a legalsófokú iskolákat emeljük arra a színvonalra, amelyet a magyar kultúra megkíván. (Helyeslés jobbfelöl.) Ma Magyarországon vidéki iskolákban bizony sok hiányt, nagyon sok elhanyagoltságot látunk, különösen látjuk azt olyan falvakban, ahol a tanítónak nincsen meg a köre, nincs annak a tanítónak senkije, aki intelligenciában hozzá hasonló lenne, akivel üres óráiban el tudna beszélgetni, így történhetik az meg, hogy a tanító, különösen a vidéki iskolákban, nagyon sűrűn váltakozik. Magam is tanuja voltam ennek egy faluban, ahol az idén már a negyedik tanitó cserélt helyet. T. i folyamodik jobb állásra és ha jobbat kap, otthagyja a falusi állását. Itt végre gátat kell ennek vetni, különösen szólok a felekezeti iskolákról és pedig azzal, hogy csak félévenként változtathassa a tanitó a helyét és ha szükség van rá, akkor az állam a rendelkezésre álló tanerőkkel pótolja, akik most végezték az iskolákat. Hogy a tanítás mit szenved ezáltal, azt csak az látja, aki ott él a nép között. Sok helyen a falvakon két évig jártak be a gyermekek az iskolába és irai-olvasni mégsem tanultak meg. Hivatkoznom kell ugyancsak az elemi iskoévi január hó 24-én, szerdán. 57 Iáknál Fráter Pál t. képviselőtársamnak a nemzetgyűlés 1923 január 22-én tartott ülésében elhangzott szavaira. 0 kijelentette, hogy az iskolák államosításának a feltétlen hive és a következőket mondotta (olvassa) : »Ennélfogva a magam részéről híve vagyok az állami népoktatásnak és a tanítói kérdés államosításának.« / Erre Pikler képviselő ur rögtön azt felelte : »És a tanszabadságnak!« Ezt a közbeszólást én vártam, ezt már 1918-ból ismerjük. Hogy a tanszabadság alatt mit értettek, azt megmutatta a forradalom, a Galilei-kör és Kunfi Zsigmond tanügyi rendeletei. Ha ilyenformán gondolják a tanszabadságot, ezekből nem kérünk. Ellenben visszautasítom Fráter Pál képviselő urnák azt a kijelentését, hogy az összes felekezetektől Magyarországon elkobozzák az iskolákat. Ez a szó, hogy elkobzás, nagyon sértő a felekezetekre, amelyek az iskolákat fentartják és azokra a tanítókra, akik a felekezeti iskolákban tanitanak, mert ezzel azt akarja kifejezni, hogy a felekezeti iskolákban a gyermekek vagy nem kapnak elég oktatást, vagy pedig a gyermekeket nem nevelik nemzeti irányban. Addig, mig az iskolák felekezeti kézben vannak, nyugodtak lehetünk, hogy az oktatás valláserkölcsi alapon történik, mert példa rá a kommün, amikor a statisztika szerint a felekezeti tanítóknak nagyon kis százaléka dőlt be ennek a rendszernek, ellenben a községi és állami iskolák tanítóinak nagy százaléka lett a rendszer hive. A felekezeti iskolák, különösen a középiskolákat értem, olyan mértékben terjesztenek kultúrát Magyarországon, hogy ezt az állam mai szomorú gazdasági helyzetében úgysem tudná teljesíteni. Magyarország ma olyan anyagi helyzetben van, hogyha ezeket az iskolákat államosítani akarná, akkor ez az évi budgetnek legalább is egyharmadrészét lefoglalná, amire pedig az ország ma képtelen. Van még a tanügynél egy dolog, amelyet a t. kultuszminister ur figyelmébe vagyok bátor ajánlani, t. i. az, hogy a tanfelügyelőségek jelenlegi állapotukban meg nem hagyhatók. A tanfelügyelőségek ugyanis annyi adminisztratív dologgal vannak megterhelve, hogy a tulajdonképeni célt, a pedagógiai felügyelet decentralizálására van tehát szükség, hogy ellenőrizhessük azokat az iskolákat, amelyek nem felelnek meghivatásuknak. Ez pedig akép történhetik meg, ha kiérdemesült tanítókból bizonyos körzetekre, mondjuk, valami cím adományozásával, iskolafelügyelői állásokat szervezünk. Ilyen kiérdemesült tanitó, akinek érdemei vannak az iskolaügy terén, 8 — 10 iskola felügyelője lehetne, anélkül, hogy ez több fizetést jelentene; egyedül a cím, amely kiemeli őt többi tanitótársai közül, a tanítónak elég ambíciót fog adni arra, hogy ezt a felügyeletet rendesen teljesítse. Rothenstein Mór; Abból azután majd jóllakik !