Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-89
À nemzetgyűlés 89. ülése 192S. Vissza kell most térnem Nagy Emil képviselőtársamnak a nemzetgyűlés megnyitása után az első indemnitási vita alatt elhangzott igen nagyértékii beszédére, amelyben ő a pénzinfláció hívének mondotta magát és rámutatott arra. hogyha egy bizonyos összeget a kormány arra a célra áldoz, hogy épületeket emeltet, közhasznú dolgokat létesit, akkor a pénzinflációnak — ha pénzünk romlik is általa — legalább meglesz az az eredménye, hogy biztos értékeket termelünk és amellett az épitő iparnak alkalmat adunk a munkára. Annak az épitő iparnak, amely körülbelül 25 rokonipart tud foglalkoztatni. Mit látunk, t. Nemzetgyűlés ? Annak idején, mikor Nagy Emil képviselőtársunk ezt a beszédet elmondotta, körülbelül 37 milliárd volt a bankjegyállományunk, ma pedig a bankjegyállomány 73 milliárdra rug, s ha körülnézünk az országban, látjuk, hogy nem történt itt semmi építkezés és ez a félesztendő semmiféle maradandó nyomot nem hagyott maga után. Yan egy nemzetgazdasági törvény, amely azt mondja, hogyha kevés a pénz, akkor olcsó az áru. Ez a nemzetgazdasági törvény fennáll akkor, amikor a forgalom teljesen szabad, amikor azt semmi sem korlátozza, mi g ellenben ma, amikor a határaink le vannak zárva, amikor a forgalmat mindenféle befolyások bénítják, ez a nemzetgazdasági törvény nem állhat fenn. A pénzügyminister avval a szándékával, hogy a bankjegyállományt kevesbíti, nem érte el az olcsóságot, amelyre a beszédében célzott, sőt azt látjuk, hogy ennek dacára pénzünk értéke nem csökken oly nagymértékben, az áru pedig az utolsó hat hét alatt majdnem 50—60°/ 0-kal emelkedett. A pénz ma már olyan drága, hogy vidéki pénzt is alig lehet egy vagy másfél százalék heti kamatért kapni. Az a kereskedő, aki ilyen drága pénzzel fog dolgozni, az óriási kamatot bele fogja kalkulálni az árujába, tehát a drágulás természetesen a pénz szűkítése folytán állott be. Sok szó esett az adómorálról is; arról, hogy a magyar nép, mely a finánc iránt mindig ellenszenvvei viseltetett, nem bir avval az adómorállal, amellyel más nemzetek bírnak, és nem tudja megérteni azt, hogy a fokozott adófizetésre mily nagy szükség van az ország gazdasági és pénzügyi egyensúlyának helyrehozására. Mi képviselők, akik nyíltan állottunk a nép előtt, már programmbeszédünkben rámutattunk arra, hogy az adóterhek mindig nagyobbak lesznek; csak azért fogunk küzdeni, hogy az adók elosztása igazságos legyen, (ügy van! a jobboldalon.) Rothenstein Mór: Látjuk! Reischl Richárd: De ha adómorálról szólunk, akkor szőlanunk kell a fináncmorálról is, értve ez alatt azt, hogy a pénzügyminister urnák végrehajtó közegei, a pénzügyi közegek is, tartsanak be bizonyos morált, és ne üldözzék a polgárokat, ne tegyék lehetetlenné túlkapáevi január hő 2é-én, szerdán. 56 saikkal a polgárok megélhetését, a polgárok működését. ~ Panaszokat hallottam a fővárosnak néhány belvárosi üzletében, a leitári rendszer bevezetése miatt, amelyet lehetetlen dolognak tartanak s ezen a téren is nagy az elkeseredés. Ha már fináncmorálről beszélünk, akkor a pénzügyminister urnák szives figyelmét felhívom arra, hogy a jegyzőt, az államhatalomnak ezt a legalsó végrehajtó szervét ne tekintse fináncnak. Egyszer már a múltban szomorú tapasztalatot szereztünk, amikor a jegyzők ki voltak téve a nép bosszújának a rekvirálások folytán és a hadisegélyeknek kifizetése folytán. Az 1918-as állapotokat ne engedjük többé megismételni, mert ha a nép abban a jegyzőben nem az apját, a tanácsadóját látja, hanem az államhatalomnak azt a végrehajtó szervét, amely esetleg őt a végrehajtó karjaiba kergeti, akkor megszűnik a jó viszony a jegyző és a nép között, amelyre pedig nagy szükség van az állami egyensúly fentartása céljából. Ennek a jegyzői karnak, ennek az érdemes tisztviselői karnak érdekében küldöttség jelent meg a pénzügyminister urnái, mely kérte, hogy az úgynevezett roham segélyt a jegyzőkre is terjessze ki Ugy tudom, hogy dacára annak, hogy a 3 e gy z ők kérését a ministerelnök ur és a belügy minister ur is pártolta, a pénzügyminister ur ezt a kérelmet egyszerűen visszautasította azzal, hogy a községek kötelesek a jegyzőjük rohamsegélyéről gondoskodni. A jegyzők a nép között élnek és tudják azt, hogy ma milyen súlyos a nép megterheltetése ; sokkal lelkiismeretesebb emberek, semhogy ezt a terhet a községekre hárították volna és — amint tudom — az egész vonalon megtagadták ennek az összegnek a költségvetésbe való beállítását ; inkább lemondanak róla. E helyett a pénzügyminister ur a jegyzőknek a földadóból fél százalék jutalékot biztosított és ki is fizetett. Epen ez az, amire rá akarok mutatni, hogy az ilyen dolognak nincs semmi értelme. Az a jegyző nem tudhatja fentartani a néppel a jóviszonyt, mihelyt a nép megtudja, hogy a jegyző a behajtott adóból jutalékban részesül. Van még egy súlyos panaszuk a jegyzőknek, t. i., hogy minden tisztviselői branche megkapja az úgynevezett háborús segélyt, csak ők nem. Az 1921. évi VI. te. alapján minden tisztviselőnek, aki 12 hónapig arcvonalbeli szolgálatot teljesített, vagy három évig a hadrakelt seregnél teljesített szolgálatot, jár a háborús segély, és pedig a XI. és X. fizetési osztályban 600 korona, a IX. fizetési osztályban 1000 korona, a VIII. fizetési osztályban 1200 korona, a VII. fizetési osztályban 1600 korona, a VI. fizetési osztálytól feljebb pedig 3000 korona. Ugyanezen törvény 6. §-ának második bekezdése a következőket tartalmazza (olvassa) : »Ugyanilyen összegekkel állapittatik meg a nem állami rendszerű fizetési osztályokba tartozó és az első
