Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-88
24 A nemzetgyűlés 88. ülése 1923, évi január hó 23-án, kedden. nalom, hanem egyszer már nyugvópontra is jusson. (Vqy van ! jobbfelól.) Ugyanígy vagyunk azzal a bizonyos 200 dohánypalántával is, amelyet a termelők kémek maguknak. Képzeljünk el egy kicsi községet. Hóviharban messze a nagy trafiktól, amikor ott sem lehet mindenkor dohányt kapni, ahol nagytőzsde vau. Ebben a kis községben hónapokon keresztül nincs dohány. Annak a szegény falusi népne'v sem mozija, sem kávéháza, sem semmiféle szórakozása ; munkálkodik, dolgozik erősen. Ha vasárnaponként, vagy a téli estéken elmegy a gazdakörbe, akkcr legalább legyen meg az az egy mulatsága, hogy beszélgetés közben füstölgethet. Ezt is nagyon kérem a pénz ügy minister intól. Tudom, hogy a nemzetgyűlés minden tagja átérzi ezt ; ez nemcsak az én kívánságom, hanem mindnyájunké kell hogy legyen, mert ez a nemzet kívánsága. A kultuszminister úrhoz is volna egy kérésein minthogy ugy tudom, hogy a kultuszminister ur mindazokat a felekezeti iskolákat, amelyekben a tanulók száma leapadt, meg akarja szüntetni, illetőleg az államsegélyt meg akarja vonni tőlük. Van a községeim között a Mecsek alján a mecseki buckás hegyes-völgyes vidéken egy németajkú jó hazafias községem. Kicsi község. Ez a jómódú kisközség, amelyben szorgalmas, németajkú nép lakik, már 1845-ben alapitotta, megépítette iskoláját, amely gyönyörű masszív épület, kis toronnyal. Ugy rendezték a dolgot, hogy ott nemcsak a kultúrát, hanem az erkölcsöket, a magyarok Istenének dicséretét is ápolják, ha délutánonként ünnepnapokon összejönnek. A kultuszminister ur most azzal az indokolással, hogy a tanulók száma tizenhatra apadt és ezek a szomszédos Kovácsszénája községbe járhatnak, — ez a község 3 kilométernyire van — beszünteti itt a tanítást. Az iskoláztatási törvény szigorúan előírja, hogy az iskolába el kell menni a gyermekeknek, de ha nem írná is elő, nekünk, magyaroknak amúgy is fejlesztenünk kell a kultúrát ; azt kérdezem azonban, hogy ilyen téli időben hogy fog az a kis német fiu vagy leány 3 kilométernyire elmenni az iskolába azok között a mecsekvidéki buckák, he gyek-völgyek köpött. Azelőtt 36-=-40 is volt a tanulók száma ebben az iskolában, már gyönyörűen fejlődött, de a háború, amelynek iszonyatos pusztításait mindnyájan megérezzük, ez apasztotta le ezt a számot tizenhatra. Most azonban már ismét szépen növekedőben van és különben is ott, ahol azelőtt csupán németajkuak voltak s az öregek nem is tudtak másképen, de a fiatalság már gyönyörűen énekli a magyar dalokat és csak magyarul beszél, ezen a nemzetiségi vidéken ugy nemzeti szempontból, mint kulturális szempontból az iskolákat nem becsukni, hanem szaporítani kell. A belügyminister úrtól is — épen itt van — kérnék valamit. A közigazgatási reformot mielőbb alkossa meg ugy, hogy az nemzetünknek legjobban javára válik. Kérem különösen azt is, — mert ki kell jelentenem, hogy én kerületem szócsöve vagyok itt a nemzet törvényhozásában és látom, hogy Baranyában nálunk mennyi baj gyűl össze s még a gazdasági albizottságok is hogy dolgoznak, hiszen még a háború előttiek ülnek benne — hogy a közigazgatási reformmal együtt megejthessék mindenütt az uj törvényhatósági választásokat is, mert örökös jogon a háború előttiek mégsem ülhetnek benn. Tudom, hogy az igen t. belügyminister urnák kiváló nemzeti érzése és közigazgatási érzéke van ahhoz, hogy a népnek ezt az óhajtását teljesítse. A tisztviselők helyzetének orvoslását is kívánom, de a tisztviselők is forrjanak össze a néppel és dolgozzanak a haza javára. Itt még különösen a vármegyei tisztviselők egy sérelmét kell az igen t. belügyminister ur elé hoznom, azt, hogy a gyakornoki évet nem számítják be a szolgálatba, mig az állami tisztviselőknél beszámítják. Én már sokszor kérdeztem egy-egy jó, igazi munkabíró, konciliáns viselkedésű tisztviselőtől, aki már jó öreg tisztviselő : mi az oka barátom, hogy te még ebben a fizetési osztályban vagy ? Azt mondta : én hat évig voltam gyakornok. S ez a legjobb tisztviselő a járásban, de sokkal fiatalabb egyének már sokkal magasabb fizetési osztályban vannak, nagyobb előnyökben részesülnek. Ezért kérem az igen t. belügyminister urat, hogy ezt a sérelmet orvosolja és a gyakornoki évet ezeknek is beszámítsa. A népjóléti minister úrhoz ugyanazt a kérést intézem a hadiözvegyek, hadiárvák és rokkantak érdekében, amelyet minden képviselő pártkülönbség nélkül elmondott, (Helyeslés a ssélsobaloldalon.) mert igazán magának a nemzetnek érdeke, hogy a haza hősei ne legyenek a haza koldusai. (Helyeslés.) A jóvátétel kérdését érintve, meg kell említenem, hogy Csehországgal, Görögországgal Magyarország sohasem állt hadilábon és most ezek mégis igényt tartanak arra, hogy kártérítést fizessünk nekik. De a többi államokkal szemben is ugy áll a dolog, hogy mivel mi öten voltunk szövetségesek, legfeljebb csak csekély ötödrészt kellene fizetnünk. En azonban rámutatok még arra is, hogy az oláhok rablásai és pusztításai magukbanvéve is busásan felülmúlják azt, amit nekünk kártérítés gyanánt kellene fizetnünk s tulajdonképen még nekünk kellene kártéritést kapnunk. (Igaz! Úgy van!) Hogy ezt adatokkal is igazoljam, utalok arra, amit Ludwigh Ernő főkonzul ur irt (olvassa) : »Apponyi Albert gróf abban a jegyzékben, amelyet 1920. január 5-én Magyarország ipari helyzetéről a nagyhatalmaknak benyújtott, többek között a következőket mondja : »Vandalizmussal határos, kíméletlen rekvirálással okozott károk, amelyekről a szövetséges hatalmak budapesti követeik utján bőséges tudomást szerezhettek, még ma sem becsülhetők fel.« ISTem akarom a t. Nemzetgyűlés idejét azzal eltölteni, hogy ezt egészen felolvassam,
