Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
 nemzetgyűlés 93. ülése 1923. (Ugy van! bal felöl.) nem lehet tehát a kecskére a káposztát rábizni. Méltóztassék a törvényen változtatni, állapítsa meg a független biróság az érdemetlenség esetét, mert nem lehet ilyen kaszinó-féle gyülekezetre rábizni emberek becsületkérdéseit, akik nem tesznek egyebet, mint földért jelentkeznek, nem lehet ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy erkölcsi halálra Ítéljen embereket egy kaszinói jury-szerü társaság. Ha az ember személyiségéhez nyúlnak és becsületét akarják itóietileg megállapítani, akkor tessék ezt pártatlan bíróságra bízni. A törvényhozások "mindig vigyáztak arra, hogy ahol státuskérdésről van szó, ott még a járásbíróságnak sem engedték meg a döntést, hanem a törvényszékre bizták azt. Amikor tehát ilyen személyi státuskérdésekről van szó, ijedten kell ellene védekezni, hogy valaha is ilyen bizottság nyúlhasson hozzá valakihez. Eddig egyedül az enyhítette a veszedelmeket, hogy a felsőbíróság — dicséretére legyen mondva — nem vette figyelembe az ilyen érdemetlenségi eseteket, ha konkrétumot nem jelöltek meg. Igaz, hogy ahol konkrétumokat vettek fel, a felsőbíróság sem tudott segíteni, ha ezek a konkrétumok besugásra, bemondásra voltak alapitva, minden bizonyítás nélkül. Nagy anyagi akadálya annak, hogy a mai jogszabályozás keretében a földreform helyesen megoldható legyen, az is, hogy a törvény 44. §-a szerint a megváltási árat aszerint kell fizetni, hogy mely időben törtónt a megváltási ár megállapítása, tehát azt az időbeli értéket kell teljes kárpótlásul megfizetni, amelyet az ingatlan a megváltási ár megállapitáta idején képviselt. Könnyen elképzelhető, mennyi anomália származhatik ebből és mennyire lehetetlenné teszik azt, hogy a kisemberek földet szerezzenek maguknak. Akárhány ilyen földet kivánó derék ember volt, akinek két év előtt együtt volt a ládafiában az a pénz, amellyel kifizethette volna azt a kis parcellát, amelyet a földreform révén — mert érdemes reá — megkaphatott. Most megindult másfél évvel vagy egy évvel ezelőtt az eljárás, amely hosszadalmasan folyik még ma is, de a megváltási ár megállapításához még mindig nem jutottunk el. Azóta annak az embernek a ládafiában meglévő pénze értékében a huszadára szállott alá. Most elérkeztünk a megváltási ár megállapításának időpontjához s neki most húszszor akkora összeget kellene megfizetnie, mintha rendes időben megfizethette volna és a földet akkor megkapta volna. Nem járt volna rosszul a tulajdonos sem, mert rögtön másba fektethette volna be az összeget, fedezhette volna magát; rosszul csak az a szegény ember járt, aki tartogatta a pénzt, mert bizott a földreformban, a kormány ígéretében, a politikában, most pedig látja, amikor elérkezett az ígéret földjére, hogy az mégsem az övé, mert nem elég a pénze arra, hogy megválthassa. évi január hó 31-én, szerdán. 253 Meskó Zoltán: Milliók mentek igy tönkre! Rupert Rezső: Épen azért, mert ilyen állapotok vannak, mert pénzünk napról-napra leromlik és erősek a valutaeltolódások, akik gyakorlatban nézik ezt a kérdést, ugy látják, hogy nem lehet más megoldást találni, mint át kell térni teljes egészében a járadéktelekrendszerre. A törvény igen lényeges módosításokra szorul ebben a részében, mert eddig a törvény 62. §-a szerint csak a tulajdonossal kötött szerződéssel lehet járadéktelket szerezni. Ezen változtatni kell, ki kell mondani, hogy a járadéktelket az illető földhöz juttatható egyén is kérheti, és akkor a tulajdonos köteles neki járadéktelekként átadni azt, ami az illető igényjogosultnak az ő földjéből jár. Erre volt példa régebben is, ilyen volt a 1848-iki váltság is. . . . Halász Móric: Ott sem fizettek soha! Rupert Rezső: ... de a legujabbkori törvényhozásban is, az 1871. évi XXII. tc.-ben is volt erről szó, amikor a telepitvényeket váltották meg. Azok a telepitvények az illető földbirtokoséi voltak, és az akkori törvényhozás kimondotta, hogy a telepitvények megváltatnak az évi tartozásnak húszszorosáért. A mi törvényünk is rendelkezik, hogy a megváltási ár az évi tartozásnak húszszorosa. De eltérőleg a maitól, azokban a kedvezőbb gazdasági időkben, nyugodtabb, konszolidáltabb időkben egyszerűen kimondották, hogy a megváltási árat húsz év alatt törleszthetik. Tehát, ha az illető az évi tartozást fizette, letörleszthette a telepitvény értékét, pedig az nem volt az övé, hanem a földbirtokreform utján az illetőnek juttatott terület volt. Nyugodtabb időben, olyan korszakban tehát, amikor a reform nem volt égető, amikor még közelebb is állottunk a 48-as reformhoz, amikor a szaporodás még nem volt olyan erős, hogy érezhető lett volna a föld hiánya: 1871-ben egy feudális országgyűlés — mondjuk — tudott arra az álláspontra helyezkedni, hogy a telepitvényeket odaadja igen kedvező feltételek mellett kifizetett járadékteleknek. Ha az 187l-es törvényhozás el tudott idáig menni, akkor azt hiszem, erre ennek mintájára a mostani törvényhozásnak is gondolnia kell, mert lehetetlen, hogy azok, akik a földre szorulnak, akik azt megmunkálni tudnák, azt meg is érdemelnék, különösen szegény rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák megszerezzék azt a földet, ha megterhelik őket olyan nagy ellenértékkel, amellyel most a törvény szerint kell őket megterhelni. Itt tehát valamiféle könnyítést mégis csak ki kell gondolni. Valamivel könnyebb a helyzet azokkal a földekkel szemben, amelyeket vagyonváltság fejében leadnak. Azoknál most már elég gyorsan fejlődik a reform. Ha azonban a vagyonváltságföldeknél valamivel gyorsabban mehet a megoldás, akkor rá kell szorítani a hatóságokat, hogy a közönséges megváltás alá eső területeknél gyorsítsák az eljárást. Ezzel nem akarom