Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
250 A nemzetgyűlés 93. ülése 1923. évi január hó 31-én, szerdán. ott élnek az uradalom körül, de terjeszkedni, szaporodni nem tudnak, akiknek még emheri, politikai szabadságuk sincs, mert minden lépésükben, megmozdulásukban az uradalomtól függnek, ha veszedelmesek lehettek a harminchatos országgyűlésen, még inkább azok ma, amikor könnyebben cserélődnek ki az eszmék, könnyebben lesz közössé valamely gondolat, amelynek következtében még inkább elhatalmasodik köztük az elkeseredés, mert azt vegyük észre, hogyha nem beszélünk is róla, megvan az elkeseredés. Az igen t. kormány és a túloldalon ülő képviselőtársaim is nagyon jól tudják, hogy megvan és nagy az elkeseredés, az elégedetlenség, épen amiatt, hogy látják az emberek ezt a visszásságot, látják azt, hogy szinte robotállapotba sülyedtek. Hiszen a legutóbbi választásokon, de általában 50 esztendőre visszamenőleg minden választáson, láttuk azt is, hogy ennek a kérdésnek fontossága politikai szempontból is megvan. Politikai szempontból is jelentőséggel bir az is, hogyan oszlik meg a föld, mert egyes kerületekben az uradalmak annyira ráfeküsznek a népre, annyira robotjukban tartják politikailag azt a népet, hogy úgyszólván az uradalom kommandójára kötelesek az emberek szavazni, mert különben elesnek az időszaki munkától, nem kapnak az uradalom erdejéből fát, nem kapnak részes kaszálót és sok más egyebet, vagy elzavarják azokat, akik cselédek. Már csak azért is, hogy egy szabad nemzet és igazi demokrácia létesülhessen itt és hogy a politikai viszonyok is egészséges irányba terelődhessenek, hogy végre egy olyan szolidaritás keletkezzék ebben az országban, amely összeköti a milliókat, és millió és millió ember lelkében felkeltessék annak a szükségnek érzete, hogy a hazához ragaszkodni kell s közösen kell fentartanunk annak hatalmi rendszerét, mert hiszen az mindnyájunk javára van, sietnünk kell ezzel a reformmal, mert ha nem elégítjük ki a békétlenséget, a szükséget, az ínséget, akkor itt sem társadalmi, sem gazdasági, sem politikai téren egészséges fejlődés el nem képzelhető. Ennek hiányában pedig, ha ez a fejlődés nem siet a szerencsétlenségbe jutott Magyarország segítségére, akkor csak egy-két évtizedről van szó: minket bántania sem kell senkinek, magunktól is el fogunk pusztulni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csak akkor menthetjük meg magunkat, ha a nemzeti erősödés útját szabaddá tesszük, s ez az, ha mindenütt, ahol a nép földre szorul, föld után vágyódik, azt a földet szorgalmasan megmunkálni is tudja, földet adunk az igénylőknek, annál is inkább, mert hiszen nem ingyen adjuk, hanem váltságért. T. Nemzetgyűlés! Túloldali képviselőtársaim, de azok is, akik ezen az oldalon ülnek és kint járnak az életben, nagyon jól tudják, milyen mohó vágyakozással igyekszik a földnélküli vagy kevés földdel rendelkező . nép a föld után. Milyen szeretettel ápolja azt a földet mennyi mindent ki tud hozni abból, hiszen annyira ment már a népnek a föld után való törekvése, a földinség, a föld szeretete, hogy csak egy sopronmegyei községet, Edvét említsem fel ennek illusztrálására, ahol nincsen föld, nem tudnak bérelni s ahol azok a kevesek, akik gazdatársaiktól vagy kisgazdáktól mégis bérelhetnek, katasztrális holdanként két métermázsa búzát fizetnek. (Zaj a középen.) Ez, ugy-e, szinte hihetetlen, és én is annak tartanám, ha személyesen nem tapasztaltam volna, hogy ez így van. A Rábaközben azonban még ez is megérthető, mert hiszen ott átlag 15—16 mázsás terméssel lehet számolni ; ott tehát még felesben is érdemes bérelni, amellett hogy mindent, a munkát, a magot az illető bérlőnek magának kell adnia r neki kell a betakaritást elvégeznie, s ennek tetejébe holdanként hét métermázsa búzát beadnia. De ez mégis mutatja, mennyire érdemes a magyar nép a földre, mit tud azzal csinálni, s milyen nagy haszonbért hajlandó fizetni érte. Isten ellen való vétek lenne tehát, akkor, amikor elég földterül.t áll rendelkezésre, s amikor érezzük a nagybirtokok sorvasztó nyomását, tudjuk azt, amennyire nem engedik fejlődni a népet, mennyire beszorítanak egyes falvakat, elzárkózni a földbirtokreform sürgős és radikális végrehajtása elől. Köztudomású, hogy vannak falvak, ahol kétségbeesésben élnek az emberek, ahol valóságos gyűrűvel vannak körülvéve, amely nem engedi őket terjeszkedni, úgyhogy ilyen vidékeken számos község van ma is, amelynek ugyanannyi a lakosa, mint amennyi száz évvel ezelőtt volt. Ennek a stagnálásnak a nagy uradalmak az okai. Az uradalmak, melyek miatt a nép nem tud megmozdulni, és magának az uradalomnak fejlődése, az uradalmi földeknek használata is korlátokhoz van kötve, mert hiszen, amint tudjuk, az uradalmak nagyon sokszor hozatnak idegenből időszaki munkásokat is és bár a környező kis falvak népe rendelkezésre állana, csak azért, mert valamiképen magasabb igényeik lennének a kedvező viszonyok kihasználása reményében, idegenből hozatnak munkásokat s ezek a községek anyagilag még igy sem erősödhetnek. Cselédeket is rendszerint idegenből hozatnak, akik ott élve a gazdaságon, négy év alatt megszerzik az illetőséget. Akárhány község van, amely azt sem tudja, hogyan szakadt nyakába azoknak tartása, akik valamikor azon az uradalmon éltek. T, Nemzetgyűlés! Nem kell arról sokat beszélni, hogy a földbirtokreform végrehajtása égetően sürgős, és hogy a valóban reális, jóakaratú és jóindulatú végrehajtás hasznára lesz ugy az országnak, mint a nagybirtoknak. Mert ha sikerül egy kielégitő megoldást találnunk, azt hiszem, igen hosszú időre elül a reformtörekvés, s akkor a nagybirtok megmaradó része. is biztosabban nézhet a jövendő elé. Méltóztass
