Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-93

A nemzetgyűlés 93. ülése 1923. évi január hó 31-én, szerdán. 243 nem volt egyéb, mint szószerint az osztrák­magyar tarifa, amelyet azonban magyar részről be kellett cikkelyezni, hogyha az osztrák-magyar kiegyezési szerződés véget ér, legyen virtualiter a kezünkben egy tarifa. Sándor Pál : Két százalékot fizettünk érte ! B. Lers Vilmos: Igen, az megint a quota kérdéséhez tartozik ! Ezt az uj tarifát már magam is szeretném látni. Bn sürgettem a külügyi bizottság leg­utolsó ülésén a kereskedelemügyi minister urat ; nem tudom, hogy milyen hatással volt ez rá, de azt tudom, hogy reám nézve közömbös a pillanatnyi helyzetben az is, hogy direkt tör­vénybe becikkelyezzük-e vagy mint mellékletet kapjuk a vámtarifát. Épen mert olyan át nem tekinthető átmeneti időket élünk, tessék elhinni, hogy sokkal jobb, ha a felhatalmazás melléklete­ként a tarifát letesszük a Ház asztalára, az megkapja azért azt a törvényes patinát, amely kell hozzá a komolysághoz, és ha módosítják, akkor az is jelentés formájában jöjjön ide. Ebben a folytonos fluiditásban nem tudjuk, hogy ipar­fejlesztési politikánkat milyen irányban, melyik ország felé milyen relációkba állítsuk be köny­nyebben napról-napra, — hiszen a kereskedelem is ezt fájlalja, hogy olyan átmeneti vacilláló időket élünk; ilyenkor minden felhatalmazás politikailag bölcs dolog. Lehetséges, hogy a régi, talán még a csontjainkban benmaradt felfogás az alkotmányosságról azt követeli, hogy a kor­mány legyen lekötve minden téren, és látni akar­juk a paragrafust, a vámtételt, hogy kritikával megtámadhassuk törvénybe iktatott szakaszok s tételek alapján. Kérem, mondjunk le róla. Ez nem panecaea. Á politikai bizalom kérdése mindenesetre hozzá­tartozik a felhatalmazáshoz, de soha nem érez­tem alkalomszerűbbnek mint most, hogy a kor­mány felhatalmazási törvénnyel jöjjön ide. Azt akceptálom és megnyugtatom a képviselő urat, hogy csak ugy képzelem, hogy abban a közgaz­dasági bizottságban, amely elé a tarifa jönni fog, hetekig tartó kemény munkának kell foly­nia. Nem is volna helyes, ha akár szociálde­mokrata részről is azt kívánnák az alkotmá­nyosság jelszava alatt, hogy minden egyes pont jöjjön ide, és a tarifa minden egyes tételéről is a Ház plénuma előtt folyjon a vita. Könnyelmű dolog betekintést engedni a gazdaságpolitikánk kártyáiba, hogy a külföld napról-napra olvassa a lapokban, hogy milyen iparfejlesztési tenden­ciáink vannak, mit, mikor fogunk csinálni. Ez azt jelenti, hogy a minket környező országok is csak hadd tudják iparukat hamar tájékozottan kifejleszteni és a mi exporttörekvéseinket meg­előzni. Ennek a legbiztosabb módja az volna, ha minden tételt, minden érvet, minden utógondo­la 4 ot ide fektetnénk le a Ház asztalára. Fel­tételezem, hogy a közgazdasági bizottságban a hazafias, de azt hi szem a szakszerű felszólalá­sok is elég időt és teret nyernének. Ott át le­het rostálni a dolgot, ami a kormánynak nagy politikai könnyebbsége lesz. Ami a tételek nagyságát illeti, lehet, hogy ketten nem tanulmányoztuk azokat, én nem lát­tam a tarifát hivatalosan, de attól, amit a szak­körök félhivatalosan megtudtak, nem ijedek meg. ííem tudom, milyen példákat mondjak pl. a kártolt gyapjufonál példáját, a cipő, bőrök, chiffon, a selyemernyő példáját. Ha ezekre kal­kuláljuk a tervezett vámterhet, lehet hogy ki fog jönni járulékokkal együtt másfél, három, öt és tíz százalók — ezek csak ki vannak kapva hirtelen — de ezek nem ijesztő példák ma, ami­kor a közlekedési költségek és egyéb legális mellékköltségek a nemzetközi forgalomban sok­kal nagyobbak, semhogy 1 x / 2 , 3, 5, akár 10%^'g nem volna helyes ugyanakkor csinálni iparfej­lesztő politikát. • " Egy érdekes furcsaság forog fenn itt, ame­lyért én áldon a fátumot — bár tartana még egy-két évig — tudniillik hogy a környező álla­mok elzárkózása miatt mi most kénytelenek va-­gyunk, mert nagyon rentábilis, itt nagyban sike­res iparfejlesztést csinálni. (Ugy van! ügy van! jobbfelöl.) Ennek meglesz még az óriási haszna. Ma rentábilis sok minden téren ipart csinálni, amelyen eddig nem volt az. Tehát nemcsak nem félek a tarifa tételeitől elvileg sem, sőt azt hiszem, hogy siessünk idehozni ezt a tarifát. Legyen alkotmányos színezete is, de azért ne hurcoljuk a túl teljes világosság elé. Tehát ne akarjon a képviselő ur esetleg a kitűnő keres­kedelemügyi minister ur jövőre gondoló terveibe esetleg túlzásokkal betekintést nyerni. Az, hogy ma kontingens és kompenzációs politika van, ez sajnos majdnem középkorias, de nem Magyarországon és kiváltképen nem a magyar kormányon fordul meg, hogy a világ rendjét meg nem mozdíthatja. Elég komikus az, hogy mikor a csehek a magyar bornak kontin­genst adnak, ugyanakkor azok, akik egy kissé értenek az ilyen dologhoz, észrevehették, hogy az olasz borra is adtak kontingenst és talán más irányban is. Ez a kereskedelmi politiká­nak játéka, ügyessége, hogy ugyanarra az anyagra 3—4 irányban is adnak kontingenst, bebocsátási engedélyt, ós azok egymással har­colva, mégis ugy kerülnek együvé, hogy egyik a másikat kiszorítja, tehát ezek nem is komoly kedvezmények. En nem azt mondom a kormány­nak, hogy ilyen apró játékokkal dolgozzék, de attól félek, hogy a legnagyobb magyarunknak, gróf Ápponyi Albertnek a szándékai sem fog­nak megvalósulni. Méltóztatnak tudni, hogy gróf Apponyi Albert, aki most e napokban kiutazik Parisba, az interparlamentáris unió magyarországi csoport­jában előadást tartott és négy nappal ezelőtt itt a Házban is — természetesen nem a plénum­ban, hanem az interparlamentáris konferencia üjésén — kifejtette, hogy felszólalni szende?

Next

/
Thumbnails
Contents