Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-91

194: A nemzetgyűlés 91. ülése 1923. (As elnöki széket Huszár Károly foglalja el) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik az indemnitásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a törvényjavaslat címét felolvasni szíveskedjék. Perlaki György jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét és 1—2. §-ait, mélyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: A. 2. § után szót kért Lakó Imre képviselő ur. Lakó Imre : Kérem a tanácskozókópesség megállapítását, mert indítványomat nem akarom ilyen teljes részvétlenség mellett előadni. (Zaj és felkiáltások jobb felöl: Egyedül van itt az ellenzékiek közül ! Hol az ellenzék ?) Perlaki György jegyző (számlálja a jeleniévöket). Lakó Imre : Elállók kérésemtől. (Helyeslés jobbfelöl,) Elnök (csenget) : A t. képviselő ur elállt a tanácskozóképesség megállapítására vonatkozó kérésétől. Méltóztassék indítványát előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Lakó Imre : T. Nemzetgyűlés ! A magam részéről a törvényjavaslat 2. §-a után egy uj szakasz beillesztését tartom szükségesnek. Ez a szakasz annak az anomáliának megszüntetésére irányul, hogy a magyar gazda, különösen az annyi nehézséggel küzdő szőlőbirtokos ma összetett kezekkel kénytelen nézni szőlő- és gyümölcstermése mellékterményeinek pusztulását. Kénylen ezt nézni akkor, amikor különösen az alacsony borárak miatt ebből számithatna egy kis mellékjövedelemre. Ettől a mellékjövedelemtől azonban a jelenlegi gazdasági és jogi helyzet megfosztja. Aperte kimondom, módositó indítványt kívánok tenni a kisüstök felállításának és termeivényei értékesithetésének biztosítására. Szükségesnek tartom ezt az indítványt azért, mert ha a kérdés megoldásával nem sietünk, akkor elvész az idei termés állaga, ami pedig sok nehéz aranymillió érték pusztulását jelentené. Már most kijelentem, hogy indítványommal nem kivánok a pénzügyi kormányzat általános irányzatára befolyással lenni, hanem csak speciálisan a nemzetnek egy bizonyos rétegét, a gazdaközönséget ilyen jelentősen érintő kérdésben akarom elérni azt, hogy a mostani jogfosztásos állapotból a helyes jogállapotba és a helyes gyakorlati útra térjünk át. Módosító indítványom a következőképen hangzik (olvassa): »Az 1908 : XXVIII. te. 30. §-ának 1. és 5. pontjaiban megnevezett szeszfőzde felállítására jogosultminden gyümölcsvagy szőlőtermeléssel foglalkozó magyar honos, aki nem áll az 1922: XII. te. 5. és 6. §-ainak hatálya alatt. Az engedélyt a felállítási hely szerint illetékes pénzügy igazgatóság adja jd évi január hó 26-án, pénteken. Felhatalmazást nyer a pénzügyminister, hogy az engedélyezés részleteit rendeletileg szabályozza.« T. Nemzetgyűlés! Szükségesnek tartom e szakasz felvételét azért is, mert ez semmiféle halasztást vagy félreértést nem enged meg s egyszer végre ez a sokat vajúdó kérdés lekerülhet a napirendről. Én nem tartom elég megoldásnak, ha a jövőt illetőleg ígéretet kapunk. Itt van most az alkalom a kérdés rendezésére. Hic Rhodus, hic salta! Az indítvány lehetővé teszi mindazok részére, akiknek ez gyorsan szükséges, az azonnal való berendezkedést, az anomáliák és zaklatások megszüntetését és eloszlatja a további kérvényezés nehézségeit. Ugy hallottam, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur elvileg hajlandó is a kisüstök visszaállítására, azonban csak a szeszmérőgépek felállítása mellett. En ezt nem tartom sem helyesnek, sem gazdaságosnak, sem opportunusnak. Nem helyes ennek a kérdésnek ekként való rendezése, mert ez ellentétben áll az élő törvénynek, az 1908 : XXVIII. tc.-nek egész szellemével. Ez a törvény ugyanis kedvezőbb elbánásban kívánta részesíteni ezeket a gazdákat, akik szőlő- és gyümölcstermeléssel foglalkoznak, mellékterményeik kifőzése tekintetében. Ha ez méltányos és igazságos volt abban a régi világban, amikor sokkal jobb lábon állott a méltányosság és igazságosság, akkor a mostani helyzetben ne csináljunk retográd irányzatot. T. Nemzetgyűlés! A szeszmérőgópeket és ezeknek alkatrészeit legnagyobb valószínűség szerint külföldről kellene beszerezni, ami a valutát rontaná, ha pedig valamelyik gyárosnak adnák ki, akkor megint csak valamely gyárost gazdagítana ezzel az állam. Ugy áll a dolog, hogy bármennyire előlegezné is maga az állam, mégis csak megdrágítaná az állam részére is ezt a dolgot, kiadással járna, másrészről pedig megdrágítaná magát a főzést is a gazdák részére. Igaz lesz akkor az a magyar közmondás, hogy többe kerül a leves, mint hus. Áll ez ugy az államra, mint a termelőkre nézve. Ez még nem kipróbált dolog és nem tartom helyesnek ilyen kérdésben az ország egész közönségével kísérletezni. Másképen kell a kísérletet lebonyolítani. Inkább emelje valamivel az átalányt a pénzügyminister ur, inkább vizsgáltassa meg hatályosabban a szeszmérő gépeket az átalányozás mérve tekintetében, hogy miként szabassék az ki a termelékre, de ne kezdjen el egy ki nem próbált rendszert s ne forgassa fel a már kipróbált és jónak bizonyult átalány-szisztémát. Ez az uj módszer, amint mondottam, ellenkezik az egész szeszadó-törvény szellemével, annak felforgatását jelenti és átalakítását tenné szükségessé. Ellentétes ez magának a kisüstnek egész életrendszerével is és megméltóztatnak látni, iogy. abszurdum lesz a- dologból s ha