Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-90

A nemzetgyűlés 90. illése 1923. országon kivül a német politika ma már távolról sem olyan elszigetelt a világban, mint amilyen volt a háború befejeztével. (TJgyvan! TJgyvan! a baloldalon.) Miért van ez? Egyrészt azért, mert gondoskodott, és pedig áldozatok árán is — ott is voltak bolsevista kísérletek, tehát erélyes áldozatok árán is — hogy az országban belül a nyugalmat, munkát helyreállítani tudja, de demokratikus intézkedésekkel biztosította ezt, másrészt az a nagy Németország, amely még ma is hasonlíthatatlanul nagyobb és hatalmasabb, mint mi vagyunk, nem csinált olyan politikát, amilyet itt nálunk csináltak éveken keresztül. Kétségtelenül igaz, nincs józan ember Magyarországon, és nem lehet józan ember külföldön, sehol Európában, aki elhinné egy pillanatig is, hogy Magyarország fegyverkezik és meg akarja támadni ellenfeleit. Az a politika azonban, amely ebben az országban három esztendő óta folyik, még azt a lehetetlen hirt is valószínűsíti a külföld előtt, (ügy van ! Ugy van! a szélsőbal-oldalon és felkiáltások a jobboldalon : Ugyan ! Ugyan !) úgyhogy még ezt a lehetetlenséget is olybá veszik a külföldön, mint amit Magyarországról az adott viszonyok között fel lehet tenni, el lehet hinni. Véleményem szerint hiba volt, hogy nem tettük a háború kezdetekor, és nem tette a hazaáruló Károlyi-kormány sem, amit tenni kellett volna; igenis, egyik legnagyobb hibája az volt annak a kormánynak, hogy a területi integritáshoz ragaszkodva nem merte kiirni a képviselőválasztásokat abban a hiszemben, ami jogilag talán meg is állhatott, hogyha megejti a választásokat csonka Magyarországon, akkor ezzel jogilag lemondott az elszakított területekről. Itt kezdődtek a nagy és végzetes hibák, de folytatódtak a diktatúra bukása után is, amikor nem vonta le Magyarország kormányzata a háború elvesztéséből származott konzekvenciát. Mikor mi — ugy értem bele magamat is, mint magyar embert, de részem nincs és nem volt benne — itt azt hangoztattuk, hogy Magyarországot nem győzték le, ezzel téves illúziót keltettünk az ország lakosságában, (Egy hang a jobboldalon : Nem is győzték le !) egyúttal azonban ez kifelé fenyegetésként jelentkezett. A németek beismerték, hogy leverték őket. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, ezt parancsolja az okosság, ezt kell tenni, tényeket nem lehet strucepolitikával letagadni és Megmásítani. Be kell ismerni a tényekek, be kell ismerni azt is, hogy bármilyen keserv esek is ezek a tények, egyelőre megmásithatlanok és ebben a tudatban le kell vonni a szükséges tanulságot. Pikler Emil : Tisza kijelentette, hogy elvesztettük a- háborút Î Barthos Andor r Azt mond'a, hogy elvesztettük, de le nem győztek! - Peidl Gyula: Ha a tanulságot ebből levo-iióm, akkor olyan eredményre jutok, amellyel évi január hó 25-én, csütörtöhön. 155 lehet, hogy magam állok pártommal együtt, és ez az, hogy a győztesek egy ideig — nem tudjuk meddig — a maguk akaratát tűzzel-vassal rákényszerítik a leGyőzőttekre. Ha másrészt figyelembe vesszük azt, hogy az én megítélésem szerint az a sokszor küszöbön állni látszó entente-bomlás nem következett be eddig, hanem rendszerint egy megegyezéssel végződött, amely egyezség rendszerint azt jelentette, hogy az egyik fél a távolabbi keleten nyert bizonyos szabad kezet, a másik fél pedig a szomszédságában nyert szabad kezet, nevezetesen Németországgal szemben, ha én ezt igy látom éveken keresztül, akkor önkénytelenül arra kell gondolnom, hogy Franciaországnak, amely még ma is veszedelmes ós hatalmas ellenfelet lát Németországban, épen elegendő gondot okoz, hogy ezzel a veszedelmes ellenféllel valahogy boldogulni tudjon. Ha ez igy van, akkor én azt gondolom és azt következtetem — ez talán nem diplomatikus észjárás, a diplomatáknak valahogy egészen különös csavaros észjárásuk van, akik Japánon keresztül keresik a szövetségeseket, amint hogy, ha nem tévedek, Debrecenben 1918-ban az októberi forradalom után felmerüt egy terv, hogy csatlakozzunk az Eszakamerikai Egyesült államokhoz, — az én egyszerű észjárásom szerint ugy ítélem meg a helyzetet, • hogyha ezek a külpolitikai konstellációk igy állanak, akkor mi a kisentente-nak kénye-kedvére vagyunk kiszolgáltatva. De ha ez így van, adva van a mi egyetlen külpolitikai lehetőségünk ; ne szaladjunk akkor ós különösen ne csak fantomok után, a nagy entente támogatása után. Kétségtelen, hogy igyekezni kell megnyerni ezeket a barátságokat is, de nem azon az áron kell megnyernünk, hogy az ő volt szövetségeseiket, akiknek le vannak kötelezve bizonyos háború előtti, vagy háború alatti szerződésekkel, kiemeljük az ő kegyeikből. Nem lehet eredményt elérni ezen a téren, hanem csak arról lehet szó, hogy leszámolván a tényleges adott helyzettel, a bennünket környező országokkal igyekezzünk valamilyen akceptábilis és az életet lehetővé tevő megoldást találni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel levegőhöz jutunk csonka Magyarországon és egyúttal ezzel szolgálatot teszünk azoknak a testvéreinknek, akik a megszállott területeken szenvednek. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ez az ut az én véleményem szerint az iyazi útja a kisebbségek védelmének, és nem az, hogy itt Szilágyi Lajos t. képviselőtársam lőtávolból, egy nagyon népszerű, magyar füleknek nagyon kedvesen hangzó beszédet tart az irredentáról az integritásról és a kisebbségek elnyomásáról ... Rassay Károly; Ott majd megfizetik ennek az árát ! Peidl Gyula : . . . amelyért ő itt learatja a népszerűség tapsait,; de amit -épen azok szén-