Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

 nemzetgyűlés SO. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. negyedek munkáslakásaiban. Azok a meglevő jóléti és védelmi intézkedések, amelyek a háború előtt prosperáltak, a háború alatt tökéletesen visszafejlődtek, ujakat nem létesítettek, mert ez igen költséges mulatság lett volna és mert nem volt senki, aki kényszerítse erre azokat, akiknek ezeket meg kellett volna csinálniok. Már pedig ha nézzük azokat a baleseti statisztikákat, amelyek a gyári balesetekről szólnak, akkor látjuk, hogy e balesetek igen tekintélyes része gyermekeket, nőket, kiskorúakat ér és azt is tapasztalhatjuk, hogy ezek a balesetek a legtöbb esetben ugy történtek, hogy azokat a védelmi intézkedéseket, amelyekre szükség volt, a nagy költség miatt nem tudták megcsinálni és nem volt senki, aki ezeket a vállalatokat ezek létesítésére kényszeritette volna. Az iparfelügyeleti törvény alapos átszervezésére volna szükség olyanformán, hogy abban az ipar fel ügyeletben ne csak az iparfelügyelők, ne csak a hivatalnokok és a kirendelt emberek, hanem szakértők, munkások és munkásnők is részt vehessenek, mert különben az iparfelügyelet, mint mondtam, barátságos látogatássá degradálódik és az elrendelt intézkedések közömbös vagy ellenséges iparhatóságok kezén semmivé válhatnak. A gyárakat kötelezni kell a védelmi berendezések megteremtésére, hogy rendesen fütsenek és világítsanak a gyárakban, különösen olyan üzemekben, ahol nők vannak alkalmazva. Itt különösen a ruházati iparra gondolok. Vannak olyan műhelyek, ahol 4—5 munkásnőre egy lámpa esik, úgyhogy a szemét teszi tönkre az egésznapi munkában, mert a munkahelyre a nappvilág nem süt be és egész áldott nap villany- vagy gázilágitás mellett kell dolgozni, és nincs elegendő világítás. Kötelezni kell ezeket a vállalatokat arra, hogy egészségügyi berendezéseket, felszereléseket csináltassanak, fürdőket, mosdókat és öltözőket szereljenek fel, ahol szükség van rá, portalanító vagy nedvesítő felszereléseket, mert a textilüzemekben ugy dolgoznak a munkásnők, hogy szájuk elé nedves ruhát kötnek, nehogy ellepje torkukat a por, mely a kenderből és a lenből felszáll. Meg kell nézni, a gyárakban, kisebb és nagyobb üzemekben a gyári mentőszekrény olyan primitiv felszerelésű, olyan nehezen hozzáférhető, hogy baleset esetén csak a legnagyobb nehézséggel lehet megközelíteni, vagy ha meg lehet közelíteni, bizonyosan hiányzik belőle azaz orvosság vagy kötszer, amelyre abban a pillanatban sürgősen, azonnal szükség van. A törvény erejével kell rákényszeríteni a renitenseket arra, hogy ezeket a védelmi intézkedéseket létesítsék, mert a maguk jószántából, jószivéből úgysem fogják megcsinálni, ez költséggel jár, közvetlen hasznot nem hoz, tehát ők nagyon fáznak tőle. Legelemibb követelése a munkásságnak, hogy ezekben a kérdésekben meghallgassák őt is, mert ezen a téren gyakorlati tapasztalatai vannak, hozzáértése van, és a saját bőrét viszi a vásárra. A kielégített, a dolgozni akaró és tudó munkásság, amelyet a gyári és üzemi balesetek ellen is megfelelő berendezkedéssel véd a törvény, s minden arra illetékes tényező, olyan értékes eleme, olyan értékes kiegészítő része az ország lakosságának, hogy ezeket a követeléseit valóban meghallgatásra kell méltatni. A vegyészeti iparban, ahol szintén főleg nők dolgoznak, még pedig mérges anyagokkal, a nők a statisztikai kimutatás szerint a legnagyobb százalékban halva vagy korán született gyermekeket hoznak a világra és a kórházak zsúfolva vannak azokkal a munkásnőkkel, akik ilyen üzemekből kerülnek ki. Baleseteknél a legszigorúbb helyszíni vizsgálatot kell foganato- N sittatni, még pedig azonnal, mert most megesik az, hogy hetek után jut eszébe az iparhatóságnak elrendelni a helyszíni szemlét, akkor, amikorra a munkaadónak már módjában volt olyan alapos átalakítást végezni, hogy nincs az a szakértő, aki meg tudja állapítani, hogy a baleset kinek hibájából következett be. Az ipartörvény 1920. évi előkészítése idején e szakszervezeti tanácsot is megkeresték, hogy erre vonatkozólag tegye meg megjegyzéseit és az a testület már akkor is megmondta, hogy a gyermekmunka és a női munka védelme s ennek modern felfogásban való keresztülvitele különösen fontos ma, amikor hatesztendős háború és többéves forradalom és ellenforradalom után a munkásosztály táplálkozási és egészségügyi viszonyai a normálison mélyen alul maradnak. Ebben a beadványában, amelyet a tanács a ministeriumhoz benyújtott, hivatkozik arra is, amit az előbb mondtam, hogy az iparfelügyelet körébe be kell vonni a szakembereket és az ipari üzemek munkásait, sőt még az otthoni munkásokat is. Azt javasolta ez a beadvány, amit én is javaslok és amit szintén törvény utján kell rendezni, hogy ne csupán pénzbírságokkal sújtsák a törvény ellen vétőket, mert a pénzbírságot nagyon könnyen lefizetik, s minden marad a régiben, hanem azokat, akik nem tudják vagy nem akarják betartani e rendelkezéseket, a legszigorúbb elzárás büntetésével is sújtsák. Az iparfelügyelet kérdésével kapcsolatban határozati javaslatot nyújtok be (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a kereskedelemügyi minister urat, hogy az ipari és gyári alkalmazottaknak baleset elleni védelméről és az iparfelügyeletről szóló 1893 : XXVIII. tcikk módositását sürgősen terjessze a Ház elé, az iparfelügyeletről szóló törvény az ipari és munkásvédelem mai fejlettségének megfelelően módosítandó, annak az alapelvnek a következetes keresztülvitelével, amely az iparfelügyelet hatékony gyakorlásában a munkások, munkásnők, alkalmazottak, szakemberek és orvosok alkalmazását is biztosítja.« (Helyeslés bal- és jobb felöl.) Rothenstein Mór: Majd meglátjuk a szavazásnál !