Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

84 A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. azt mondhatjuk, hogy az ő számára nincs család, ezt azonban nem mi csináljuk és ezért nem mi vagyunk felelősek, akikre azt szokták mondani, hogy a családot szétdúlni, szétrombolni igyekszünk. Mi, akik ezen állapotok ellen harcolunk, épen azt akarjuk és azt szeretnők elérni, hogy igenis legyen a munkás és a munkásnők számára is egy hely a világon, amely az övé, ahol rendesen, nyugodtan élhet, ahol munkája után gyermekeit nevelheti, velük foglal kozhatik. Mert akkor mindjárt egészen más szemmel fogja nézni a dolgokat, és akkor mindjárt nem lesz meg a gyűlölködésnek az a levegője, amely ma valóban indokolt lehet, ha megvan. T. Nemzetgyűlés ! Már a múltkor is mondtam, — és ezt senki kétségbe nem vonta, nem is vonhatta — hogy az anya- és gyermekvédelem főleg az ország népesedési statisztikájának, népesedési politikájának szempontjából fontos. Az a sok munkás, akit munkásasszonyok hoznak a világra, a termelés szempontjából a legfontosabb faktor, és ha ezeknek a munkásoknak a világrajöttét megakadályozzák, vagy ha világrajöttüket nem is, de azt, hogy erős, egészséges, erőteljes nemzedék nőjön fel belőlük, akkor ez az ország egész életére súlyos károkat fog okozni, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ugyanigy vagyunk, t. Nemzetgyűlés, a népbetegségek elleni küzdelemmel is. Tegnap vagy tegnapelőtt mondták a főváros közigazgatási bizottságának ülésén, hogy Budapesten mindennap nyolc ember hal meg tüdő vészben. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Es ez az állapot csak roszszabbodni fog, ha a helyzet ugy marad, ahogy van, rosszabbodni fog már csak azért is, t. Nemzetgyűlés, mert bármit csinálunk, bármilyen rendelkezéseket vagy rendszabályokat foganatosítunk, amig ennek a bajnak a gyökerét nem fogjuk meg, amig a nyomoron nem segitünk, addig hiába fogjuk próbáim felülről orvosolni a veszedelmet, addig hiába fogjuk próbálni kezelni a betegeket, ha egészséges, rendes lakásokat, egészséges táplálékot nem tudunk számukra biztositani, mert addig minden küzdelem ez ellen a népbetegség, ez ellen az országpusztítás ellen hiábavaló lesz. Egy cikkel olvastam az Uj Nemzedékben, amely arról szól, hogy a nyomor miatt mindig kevesebb és kevesebb fordul a tüdőgondozóhoz kezelés végett, mert látják és érzik, hogy teljesen fölösleges az a szérumkezelés, teljesen felesleges minden, amit ezen a téren a t üdőbeteggondozók el tudnak követni, ha a betegek otthon nem tudják maguknak megteremteni azt a környezetet, azt a légkört, azt a táplálékot, amellyel ez ellen a betegség ellen küzdeni tudnának. Rassay Károly : Ugy van ! Halálra vannak Ítélve. Kéthly Anna : Az egyke ellen is többen beszéltek ebben az indemnitási vitában s nekem itt azt kell mondanom, t. Nemzetgyűlés, hogy a munkáscsaládoknál ez a baj nincsen meg, sőt ellenkezőleg, nálunk, ha kimegy valaki a fővárosi szegény negyedekbe, azt fogja látni, hogy ott bizony négy-öt gyermeken alul nem igen adják ezek a munkáscsaládok. (Éljenzés jobbfeUl.) Rassay Károly: Éljenek, de aztán éljenek is ! Farkas István : Csak ne volna olyan sok kis koporsó ! Kéthly Anna : Ha tehát a munkáscsaládoknál nincs meg ez a nagy, nemzeti veszedelem, akkor nyújtsunk nekik módot és lehetőséget arra, hogy gyermekeiket becsületesen fel is tudják nevelni. (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) S amikor mi ezeket a dolgokat felhozzuk, s amikor én a női munka fokozott védelmét követelem, akkor nem külön jogokat követelek a nők számára. En csak azt kivánom, hogy azáltal, hogy a női munkát megvédjük, hogy a munkásnő számára fokozott védelmet biztositunk, segítsük elő a jövő generáció fejlődését és megmaradását, s a női munka védelmének kérdésénél rá kell térnem az iparfelügyelet kérdésére is. Az utóbbi esztendőkben már nem adtak ki iparfelügyeleti statisztikákat. A háború előtti adatok már elavultak, a háború alattiak rendkivüli viszonyokról számolnak be, a mostani helyzetre tehát nem alkalmazhatók. Azért nagyon szeretnők és valóban nagyon kívánatos volna, hogy az iparfelügyelői jelentések a legutóbbi évekről is kiadassanak, s igy megtudjuk, hogy ezekben az esztendőkben, melyek a faj védelem jegyében folytak le, vájjon megtették-e az iparfelügyelet terén azokat a kötelességeket, amelyek azon szűk keretekben, amelyek az iparfelügyelők rendelkezésére álla• nak, megtehetők voltak. Ezek az utóbbi esztendők voltak azok. amelyekben egy uj s kielégítő szociálpolitikai törvényhozás alapjait le kellett volna rakni. Most, a háború után a régi bajokon, a régi sérelmeken, a régi mulasztásokon okulva kellett volna és lehetett volna is az alapvető munkát elvégezni, azonban azt látjuk, hogy még csak kísérletét sem tették meg ennek a munkának. Az iparfelügyelet kérdésében a legteljesebb anarchia uralkodik. Mert ma már az iparfelügyelet egész egyszerűen egy barátságos látogatássá degradálódott, és azt is mondhatjuk, hogy még akkor is az, ha az iparfelügyelőben megvolt a jó szándék arra, hogy becsületes munkát végezzen. Az egyes üzemekben, még a legnagyobb üzemekben is, sőt talán főleg ezekben, teljesen hiányoznak a munkásjóléti intézmények. A legtöbb esetben az ilyen munkásjóléti intézmény nem egyéb mint lakás- vagy hálóhely, és ha megnézné valaki ezeket a lakásokat és hálóhelyeket, amelyeket a munkaadók, a nagy vállalatok munkásjóléti intézmény címén nyújtanak a munkásoknak, ugy tapasztalhatná, hogy ezek a legelhanyagoltabb, a legszomorúbb állapotban vannak. Nem is kell messzire menni, elég ha a környékbeli munkáslakásokat nézzük meg és épen azokat az állapotokat találjuk, mint az állami kis lakástelepen, vagy a budapesti szegény