Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-80
52 A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. szeretet, megbocsátó szeretet ott, ahol megbánás van, és segíteni kész szeretet ott, ahol segítségre szükség van. Várnai Dániel: Kendtörvénnyel! Eőri-Szabó Dezső : Nem lehet jó keresztyén az, aki a keresztyénséget csak bunkónak használja, nem lehet jó keresztyén az, aki bár minden földi javakban duskálódik, könnyen, érzéktelenül tudja nézni millió embertársának nyomorúságát, az élettel való vergődését. ( Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Az igaz keresztyénség szelleme vezet bennünket arra a belátásra, hogy szociális bajainkon minden körülmények között segíteni kell. Ez a lelkek konszolidációjához a legrövidebb ut, a legbiztosabb eszköz, ez a keresztyénség szellemének a valóra váltása. Azok között a szociális problémák között, amelyeket nekünk minél sürgősebben és minél jobban meg kell oldani, egyik legégetőbb a földreform kérdése. (Helyeslés a baloldalon.) Ugy gondolom, hogy vannak esetleg itt is olyanok, akik előtt unalmas ennek a dolognak sokszori feszegetése, azonban én azt mondom, legyen bármilyen unalmas is némelyek előtt,... Meskó Zoltán : A milliókat érdekli, Eőri-Szabó Dezső: ...mi erről beszélni fogunk, mi ezt nem szűnünk meg feszegetni mindaddig, amig becsületesen végre nem hajtják. (Helyeslés jobb- és balfélől.) Megmondta a kormány illusztris tagja, nagyatádi Szabó minister ur, a nagyatádi kiállítás megnyitása alkalmával, hogy ez a kormány legelsőrendü kötelessége. Meskó Zoltán : Becsületbeli kötelessége, evvel nyerte el a többségét. Eőri-Szabó Dezső : Magyar szivemnek melegével üdvözlöm a földreform-szövetséget és az én kormánypárti voltom nem zár ki abból, hogy azt teljes erőmmel ne támogassam minden olyan törekvésben, amely ennek a fontos szociális kérdésnek becsületes megvalósítását tűzte ki céljául. (Helyeslés balfélől.) Erről a kérdésről legutóbb Grriger Miklós t. képviselőtársam beszélt. Beszédét nem volt szerencsém ugyan hallani, de elolvastam és mondhatom, a legteljesebb elismeréssel és köszönettel adózom neki, (Helyeslés bal~ felől.) már csak azért is, mert megmentett engem attól, hogy bővebben beszéljek itt erről. Amit ő mondott, azt az első szótóllaz utolsóig aláirom. Drozdy Győző : Halljuk, nem unalmas ! Eőri-Szabó Dezső : Pár dolgot azért fogok róla mondani, kijelentvén, hogy a földreformszövetség követeléséi közül a legtöbbet a magamévá teszem és támogatom, amint meg vagyok győződve, hogy — miként a beszédre adott válaszában nagyatádi Szabó minister ur is kijelentette — a kormány is magáévá teszi és támogatja. Szükség is van arra, hogy kezet fogjunk ebben a kérdésben pártpolitikai különbség nélkül (Helyeslés balfélől.) mindazok, akik ezt a kérdést minél előbb eliminálni akarjuk a magyar közéletből, kezet kell fognunk azért, mert sok és nagy az ellenség. Nagyatádi Szabó István t. földmivelésügyi minister ur ugy jellemezte ezt, hogy láthatatlan ellenségek ezrével kell megküzdeni. Sajnos, igy is van. Amikor a fórumon beszélünk a földreformról, csak helyeslő nyilatkozatok hangzanak el, de amikor a megvalósításra kerül a sor, olyan sok akadályba ütközünk, hogy az embernek azt kell mondania, hogy valami láthatatlan ellenség hadakozik itt. Hogy mi mindent elkövetnek a földreform becsületes végrehajtása ellen, a^ magam egyszerű példájával illusztrálhatom, En az 1920: XXXVI. te. és az ahhoz fűzött végrehajtási utasítás megjelenésekor járási pártelnök voltam, és mivel szokásom, hogy a titulust munka nélkül nem fogadom el, kötelességemnek tartottam, hogy választókerületem népét a földreformtörvényről felvilágosítsam, rávezessem arra az útra, amelyet a törvény kijelöl, hogy végre valahára hozzájuthasson évtizedes vágyainak betetőzéséhez. Drozdy Győző: Majd ha rendtörvény lesz, akkor próbálja megEőri-Szabó Dezső : Mi lett a következménye ? Az, hogy engem olyan üldözés alá fogtak, amelyhez hasonlót talán még az ellenzéki képviselő urak sem hoztak elő. (Halljuk! balfelöl.) Eltiltottak attól, hogy gyűléseket tartsak, megvádoltak azzal, hogy izgatom a népet. Követeltem, hogy indítsanak vizsgálatot ellenem, mert mindenféle vizsgálat nélkül nem engedem, hogy becsületes magyar nevemet beszennyezzék, a vizsgálat feljutott a belügyministerig és ott mondták ki azt, hogy abszolúte semmi ok nincs arra, hogy eljárás tárgyává tétessék a dolog, és mégis hónapokig nyögtem az alatt a vád alatt, hogy izgató vagyok, mert a földreformot becsületesen akartam keresztülvinni. Drozdy Győző : Szóval a mandátum mentett meg Zalaegerszegtől! Eőri-Szabó Dezső: A választások alatt, amikor nem akartam képviselő lenni és valósággal erőszakkal léptettek fel, olyan erős választási küzdelmet folytattak ellenem a kerületem nagybirtokosai, — tisztelet a kivételnek — hogy erről a választási r hadjáratról igen-igen sokat lehetne beszélni. Es ennek egyedüli oka csak az volt, hogy a földbirtokreformot becsületes magyar lélekkel, beletekintvén a jövőbe, a közel jövőbe, keresztül akartam vinni. Megjegyzem, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy vannak — máskor is rámutattam — tiszteletreméltó kivételek is. En ezekre is rá akarok mutatni. Most legutóbb, hogy Somogy megyében Nagyatád vidékén voltam, nagyon jóleső érzéssel hallottam, hogy ahol a Széchenyi-család birtokai vannak, a földbirtokreform végrehajtása nagyon simán, szépen megy végbe. Igazán jól esett hallanom, hogy ez a nagy tradicióju család nem marad méltatlan dicső elődeihez ós azt szeretném, hogy ennek a nagy tradicióju családnak a példáját minden nagybirtokos követné. Ezzel érdemet szerezne