Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. 4: lehet venni. Épen igy van ez a szellemi foglal­kozásoknál is. Erre nézve egy krassz példát fogok felhozni. Nemrég jelen voltam egy bírósági tár­gyaláson, ahol egy kétszobás lakás felmondásá­nak érvényesítéséről volt szó és ahol annak az ügyvédnek, akinek a tárgyalás előtt tisztáznia kellett a tényállást, akinek villamossal kellett mennie a tárgyalásra, aki a féltízre kitűzött tárgyalásra fél tizenkettőig várt és azt fél egykor elintézte, a végén ügyvédi munkadíj és költség fejében megítéltek 95 koronát. Ebből 5 koronát adott bélyegre, 40 koronát villamosra, legalább 6 koronát nyomtatványokra, úgyhogy munká­jáért a legjobb esetben 44 rossz papirkoronát kapott, ami megfelel 10 békebeli fillérnek. Mi­kor azonban bemegy a boltokba, a békebeli ára­kat a pénz romlásának arányában négyszázöt­venszeresen kell megfizetnie és csak ha 4500 koronát fizet, tudja kielégíteni azt a szükségle­tét, melyet a békében kielégített 10 koronáért, amennyi pedig a legsablonosabb és legegyszerűbb bírósági tárgyalásért járt neki. Hogy az állami státusra hivatkozzam, itt vannak az állami nyugdíjasok. Tegyük fel, hogy valaki kapott a békében 200 korona havi nyug­díjat. Ennek a megromlott pénzviszonyok követ­keztében ma 90.000 koronát kellene kapnia havonta. Hol van az ö felemelt nyugdíja és esetleges természetbeni járandóságának értéke ettől az összegtől? Nagyon messze van. Az állam tűri, hogy a pénzérték romlása ilyen egyoldalulag éreztesse hatását, éreztesse pedig épen a gyengébbekkel szemben, akik ez ellen az egyoldalú hatás ellen védekezni nem tudnak. Az állam maga is ugy tesz, hogy bizonyos vonatkozásokban levonja a pénzérték romlásának következményeit, például a földadót buzaparitásban kell megfizetni, más vonatkozá­sokban egyszerűen hagyja a dolgokat ugy fej­lődni, ahogy fejlődnek Elősegíti ezzel a pénz­értékviszonyok terén dúló anarchiát és állan­dósítja azt a káoszt, amely csak arra jó, hogy azok, akiknek jó orruk van, vagy akiknek jó összeköttetéseik vannak, felhasználhassák azt arra, hogy a gyengébb ellenállóképességü vagyo­nokat magukhoz szívják és hogy kifosszák azokat, akik eddig is inkább éltek a komoly munkának, mint a pénzzel való spekulációnak, akik épen ezért ezekbe a viszonyokba magukat beleélni nem tudják és ezen káosz ártalmas hatásai ellen védekezni nem tudnak, ami által a komoly munká­ban görnyedők szegénysége és munka eredményét elharácsolok fényűzése között még csak kirívóbb lett az ellentét, mint a békeidőkben. Pedig az állam talán mégis csak azért volna, hogy az emberek együttélését az igazság elvei szerint szabályozza és nem pusztán azért, hogy lehessenek uralkodók és alattvalók, minis­terek és képviselők, vámfizetők, adószedők és vámosok — hogy legyen aki a jó fiukat kormány­főtanácsosokká előlépteti, a rosszakat ellenben rendjavaslattal megijeszti!? : Minthogy azonban ez az állapot igy fennáll és minthogy sokkal többen vannak, akik ennek az állapotnak a hátrányait érzik, mint azok, akik hasznát látják, ez ismét azt eredményezi, hogy e kormány iránt többen viseltetnek ellen­szenvvel, mint szeretettel és bizalommal, ehhez járul, hogy még azok is, akik ebből hasznot látnak, sem hivei a kormánynak, mert ezek mindig inkább hivei a mindenkori hatalomnak, semmint az illető kormányférfiaknak, mert már természetük, hogy a hűség akár elvek, akár emberek iránt nem sajátjuk. Ebben a kérdés­ben még azt a kifogást sem fogadnám el a kormány részéről, hogy ő elvégre nem oka a pénzérték ingadozásának és változásának, hanem annak legfőképen a jóvátétel réme az oka, mert ez igaz lehet. De itt nem a pénz értékének stabilizálásáról, itt arról van szó, hogy benn az országban mindenkivel szemben egyformán von­ják le a pénz romlásának következményeit. Hogy egy példával illusztráljam : épen ugy, mint ahogy a földadó fizetésénél a huszonegyes jegy­zésű koronát buzaparitásra számítják át, vagy amikor, ha búzát vásárolunk, rossz pénzünket aranyparitásra számítják át, tegyék ezt olyan­kor is, amikor a mi árunk értékéről, különösen pedig a mi munkateljesítményünk honorálásáról van szó. Ez tisztára belső szabályozás kérdése és hogy a kormány ezt elmulasztotta, tisztára az ő bűne Egy másik mulasztás ismét a nemzet egész egy másik rétegét állítja szembe a kormánnyal : a falusi földnélkülieket és törpebirtokosokat, akiknek minden reménységük horgonya időtlen­idők óta a földbirtok helyesebb megoszlásába van vetve és akik most is azt kénytelenek látni, hogy a földbirtok-reformnak végrehajtása bizony ólomlábon jár, mert hónapok telnek el az igény­lők összeírásától a földbirtokrendező bíró kikül­déséig, a kiküldéstől a megváltás kimondásáig, a megváltás kimondásától a feldarabolásig, a feldarabolástól a vételár megállapításáig, pláne a megfizetéséig és végre a föld birtokbabocsátá­sáig. De még ahol ez a processus végre ered­ménnyel is jár, ahol a végrehajtás a legutolsó stádiumáig eljutott, ott sincs benne köszönet, mert az eljárás rendszerint 2—3 holdat juttat egy-egy igénylőnek, és ez nem sok jót jelent, mert aki ilyenformán földreformban részesült, ezáltal csak olyan se ur, se szolga állapotába került, aki önálló exisztenciának nem alkalmas, mert az a kevés föld nem elegendő arra, hogy önálló exisztenciát alapitson reá, de mezőgazda­sági napszámra sem hagyatkozhatik ugy mint azelőtt, mert rabjává lett a maga rögének és azért, hogy ezt a kis rögét valaki megszántsa, bevesse, a terményeit behordja, ingyen robotosa lesz egy jobbmódunak, aki igával rendelkezik, a tetejébe pedig még adósságba is verte magát és ettől nem leli nyugalmát. Ez az osztály is, akár joggal, akár jog nél

Next

/
Thumbnails
Contents