Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

44 A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. addig a kis csoportig, amely kivétel nélkül mindig előáll és amely — tudja Isten, hogy — a nagy feladatok órájának ütésekor minél kisebb legyen ; ha valaha voltak olyan idők : azt hiszem, hogy most élünk ilyen időknek ilyen feladatai előtt. Embereket azonban, akiket az ország osztatlan bizalma venne körül, a kormány tagjai között minél kevesebbet találok, ellenben többeket olyanokat, akik a nemzet egj-egy jelentős részének legteljesebb averzióját hivták ki maguk ellen. Ehhez a megállapításhoz pedig nem sok köze van annak, hogy az ő szándékaik bizonyára akkor is az egész nemzetnek javát célozták, amikor ezeket az ellentéteket önmaguk és a nemzet egy-egy nagy része között felidézték és most is a legjobbat célozzák. Itt csak a tény a fontos, hogy a nemzet összességének harmóniája nincs meg. Nincs meg sem a kormány és a nemzet egésze között, sem pedig a nemzet egyes részei között. Azt, hogy a kormány és a nemzet egésze között a harmónia nincs meg, nem nagyon szükséges bizonyítani, mert ezt bebizonyította mindenekelőtt maga a kormány, amikor olyan felszereléssel indult neki a választásoknak, amelyre nincs szüksége annak, akit a nemzet osztatlan bizalma vesz körül. De bizonyítja az a tény is, hogy mindenek ellenére mégis a nemzet képviseletében jelentős számú ellenzék nyert helyet, és bizonyítja — hogy többet már ne is említsek — a legújabb kormánytény, a rendtörvényjav aslatnak benyújtása, amely ismét nem egyéb, mint mindazoknak a kényszerrendszabályoknak legtökéletesebb foglalata, amelyekre nincs szükség akkor, ha a nemzet egésze osztatlan bizalommal megy a nemzet vezetősége után, Klárik Ferenc: Es ami nemzeti veszedelem! Haller József: Hogy pedig a nemzet egyes rétegei között nincs meg a harmónia, az is kétségtelen, és ennek okát megint azoknak az intézkedéseknek elmaradása és hiánya képezi, amelyekkel a kormánynak a nemzet egyes rétegei között közjogi, felekezeti, de főleg szociális téren fennálló ellentéteket ki kellett volna küszöbölnie vagy legalább a lehetőségig enyhítenie. Amikor ehhez a tételhez értem, akkor kijelentem, hogy távol áll tőlem a szándék, hogy ezt az alkalmat felhasználjam érzékeny sebeknek i r rí tálasára ; ezért csak messziről kívánok rámutatni arra, hogy közjogi tekintetben a kormány nem élvezheti az egész nemzetnek bizalmát nemcsak az 1921. évvégi eseményekben való magatartása miatt, de a jelenre és a jövőre nézve sem, azért, mert programmjának kiindulási pontjává az 1921. évi XL

VII. tcikket, a trónfosztó törvényt tette, amellyel pedig a nemzetnek nagy része nem ért egyet. Hasonlóképen nem is érinteni, csak távolról rámutatni kívánok arra, hogy felekezeti téren is sokan észleinek olyan kiválasztódási processzust, olyan előrenyomulást, respektive háttérbeszorulást, amelyre nem volna semmi szükség, hacsak valaki rejtett célokat nem akar vele szolgálni s amelyeket én ezúttal nemcsak a békeszeretet miatt nem konkretizálok, hanem azért sem, mert erre először és elsősorban másokat tartok hivatottaknak, az én tételemhez úgyis csak az tartozván ezúttal, hogy ez is olyan jelenség, amely eredményezte azt, hogy miután a kormány ezt akár akaratlanul kifejlődni hagyta, akár tudatosan kifejleszteni engedte; emiatt bizonyos oldalról elhidegülés van a kormány iránt, amely lehetetlenné, vagy legalább is igen nehézzé teszi azt, hogy az egész nemzet bizalma osztatlanul vegye körül a kormányt. Hogy pedig az ellentétek szociális téren egyenesen megdöbbentők, azt szintén nem kell magyarázni és bizonyítgatni annak, aki látni tud és látni akar, mert az láthatja és tudhatja, hogy még most sincs elintézve és likvidálva annak az ellentétnek a kérdése, hogy míg a háború folytán egyesek egészséget, testi épséget, családfen tartót, vagyoni hátvédet vesztettek, addig viszont mások a vagyoni jólét mérhetetlen eszközeit halmozták fel, aminthogy ugyancsak fájdalmas tény, hogy például a pénz értékváltozásának következményei egyes osztályokat és társadalmi rétegeket sokkal aránytalanabbul sújtanak, mint másokat és lehetővé tették annak az eredménynek az előállását, hogy mig az egyik ember szobája, ládafia egyre üresebb lesz, addig mások lakószobáikba, ha nem lakótermeikbe, valóságos kincseskamrákat varázsolnak, melyekben uj kincseiket tezaurálják. Az is kétségtelen, — mindenki látja és tudja — hogy a kormány abban az irányban sem tett semmit, hogy mig sokan könnyel áztatják kenyerüket, mások szinte belecsömörlenek az élet élvezetébe. Es itt nem arról van szó, hogy pénzünk értékét stabilizálni kellett volna, mert hiszen ez az utóbbi hónapokban bizonyos mértékig megtörtént, hanem főkép arról, hogy a kormány nem tett semmit annak az érdekében, hogy a pénzérték relációja minden irányban és mindenkivel szemben egyformán érvényesíttessék. Abban áll ugyanis tulajdonképen a drágaság, amely a szociális elégületlenségnek ezidőszerint legbőségesebb forrása, hogy ugyanazon áruért, vagy ugyanazon munkateljesítményért a megromlott pénzből nem kapok annyit, hogy kielégíthetném ugyanazon mértékben ugyanazokat a szükségleteket, amelyeket a pénzérték relációjának megváltozása előtt ugyanolyan munkateljesítmény és áru ellenértékéből kielégíteni tudtam. Hogy ezt egy példával megvilágítsam, aki a békeidőben kilogrammonkénti 18 filléres kenyérárak mellett 2 korona napszámot keresett, vehetett magának 11 kiló kenyeret, miáltal kenyérszükségietét több napra kielégíthette és biztosíthatta. Ma ellenben vannak foglalkozási ágak, melyekben vidékenként olyan kicsiny a napszámkereset, hogy abból épen csak egy kiló kenyeret