Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

À nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. 43 arra, hogy miután akkor még a kormányelnök ur pártjában legitimisták és szabad királyválasztók is voltak, épen azért ő, ugy látszik, politikai kényszerűségből ezek között a kétféle arculatú hivei között először is állig begombolkozva járt, másodszor ő maga is afféle politikai Jánusarcot vett fel, hogy az ember nem tudhatta, legitimista-e hát vagy szabad királyválasztó. Ennek lett a következménye, hogy emlékezetes pécsi beszéd egy kissé későn hangzott el és akkor is igy is, meg ugy is magyarázhatóan hangzott el és az igazi világosságot csak az ágyuk tüze hozta meg és az őszinte kommentár csak Budaörsnél hangzott el. Hasonlót tapasztaltunk a választójogi javaslatnak beterjesztésekor, amikor ugyanazok, akik nagyot akartak hinni, mert nagyon akartak boldogulni, azok őszintén nem hihették, hogy a kormányelnök ur valóban akarta törvényben szabályozni a választójogot, noha a tények, amelyek még élénk emlékezetünkben vannak, ennek az ellenkezőjét is bizonyítják. Nem különben vagyunk azzal a ténnyel, t. Nemzetgyűlés, hogy ő az agrárdemokráciáfiak jelszavával jött, most pedig tapasztaljuk és látjuk, hogy az agrárizmus ugyan képviselve van sok ezer és ezer holdak alapján, a demokrácia azonban csak annyiban, hogy a főszoigabirói, katonatiszti és nagybirtokosi sorból kikerült igen t. képviselőtársaim a t. túloldalon — bizonyosan — igen szívélyes viszonyt tartanak fenn azzal a kevés számú valódi kisgazda képviselőtársaikkal, akiket a párt címének és jellegének élő tanúbizonyságául meg volt szabad, sőt meg is kellett választani. Hivatkozhatnám, t. Nemzetgyűlés, ebben a tekintetben arra is, hogy a választási időszak alatt mennyiszer hallottuk például a ministerelnök urnák fejtegetését arról a barátságról, arról az őszinte összefogásról, amely őt most már összefűzi a nem röviddel előbb a ministeri székből kiemelt, most ismét már a ministeri székbe visszakerült kisgazdavezérrel, és visszaidézhetnénk emlékezetünkbe azokat az eseményeket, amelyeknek szemtanúi voltak a ministeriumnak a falai, a főkapitányságnak sok vihart látott épülete, ahol ministeri iratoknak elkobzása és lefoglalása és még kellemetlenebb események történtek, vagy vagy emlékezetünkbe idézhetnők és megismételne tnök a ministerelnök ur programmnyilatkozatából, amelyet 1921 december 7-én tett, azt a passzust, hogy biztosítja minden pártnak az egyforma elbánást és ezzel szembeállíthatnék a tényeket, amelyek a választások alatt történtek és történnek a mai napig is, egészen a legutóbbi rétsági mentelmi jogsérelem dolgáig. Ez azonban igen sok időt igényelne és azért én azon tétel igazolásának a zárókövéül, hogy a kormánypolitika legfőbb irányitója nem látszik osztani azt az elvet — és ez elvégre lehet nála a kormányzati bölcsességnek szabálya is — s ezért az ő szempontjából természetes és érthető is, inkább hivatkozom a végeredményre, amelyet egy — azt hiszem — mindannyiunk által elég objektiv szemlélőnek elfogadható politikus, Gratz Gusztáv volt külügyminister a következőképen foglalt össze november 16-án megjelent egyik cikkében (olvassa) : »A kormány liberális hivei, úgymond, feljogosítva érzik magukat azt hinni, hogy a kormány a szive belsejében tulajclonképen liberális érzelmű, ha mindenféle tekintetek, amelyekre figyelemmel kell lennie, meg is akadályozzák abban, hogy törekvéseit az egész vonalon érvényesítse. A kormány antiliberális támasztékainak viszont szabadságában áll a kormányt ugy tekinteni, mint húst a húsukból és vért a vérükből, ha kénytelen is az újra feltörekvő liberalizmusnak és képviselőinek ebben vagy abban a kérdésben koncessziót tenni.« Én azt hiszem ugyan, t. Nemzetgyűlés, hogy a kormány körülbelül ugy járt ezzel a két oldalra is bizalmat biztosítani kívánó politikával, hogy az egyik oldalon is csak félbizalmat kap, a másik oldalon is csak félbizalmat élvez, de mindenesetre bizonyos, hogy ezt az eredményt, amely kétségtelenül igen jellemzi a helyzetet, sokkal inkább idézték elő olyan dodonai értékű nyilatkozatok és állásfoglalások, mintsem a céloknak őszinte kitűzése és az azok felé való következetes haladás. Miért tartom én ezt olyan momentumnak, amely a kormány iránt való bizalomnak vagy bizalmatlanságnak eldöntésénél számitásba jöhet ? Azért, mert az a meggyőződésem, hogy országunk jelen állapotában, amikor területben meg vagyunk csonkítva, számban és erőben meg vagyunk fogyatkozva, az ország szekerét a romlás lejtőjén megállítani csak ugy tudjuk, ha az egész nemzet egyesült erővel és egyakarattal fog hozzá ehhez a feladathoz. Más szóval : azt tartom, hogy itt a nagy tömegekre van szükség és nem lehetséges az országmentés nagy munkáját keveseknek mintegy egymás között elintézni, olyan keveseknek, akik egymást keresztül-kasul ismerik és jól tudják, hogy akkor is, amikor a közösen megbeszélt programmtól egyikük vagy másikuk elhajolni látszik, akkor is a közös cél felé törekszik. A nagy tömegek ezt nem igy fogják fel és nem értik meg. Miután pedig reájuk van szükség az országmentés munkájában és pedig olyképen, hogy a vezetőséget ne gyanakvással kövessék, nem sebzett lélekkél álljanak oda és ne elfojtott dühvel és keserűséggel: azért azt tartom, hogy ez a kormány ezt a lehetőséget, ezt a nemzetösszetartást és egyesítést létesíteni nem tudja és ezért az ország ügyeinek vezetésére tovább nem alkalmas. Ha ugyanis voltak valaha idők és feladatok, amelyek sürgősen követeltek olyan embereket és olyan intézkedéseket, amelyek az egész nemzet minden fiát fentartás nélkül képesek egy táborba összehozni, vagy ha már nem is az egész nemzetet, de legalább minél nagyobb részét egészen