Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-87

460 À nemzetgyűlés 87. ülése Í92S. a főügyészi utasításról, amekyet a budapesti kir. főügyészség még 1920-ban intézett a büntető bíróságok ügyészeihez és amelyben mintegy utasítás foglaltatik a gyorsított tanács elé kerülő ügyek elintézési módjára nézve. A tegnapi napon az igazságügyminister ur nyilatkozott erre vonatkozólag és azt mondta, hogy ez az általam felEmiltett és számszerint megjelölt körirat nem volt kibocsátva. ilyen fel nem talál haló. Minthogy igy két állítás áll egymással szemben, az én állit ásom, mely szerint ilyen utasítás kiment és a minister ur állítása, hogy ilyen nem létezik, a leghelyesebbnek vélném és a leghelyesebb lett volna a minister ur részéről is az elintézésnek az a módja, hogy azokat az iratokat és azokat az aktákat, amelyekre részemről hivatkozás történt, vagy megmutatja nekem, vagy elhozza ide és leteszi a Ház asztalára, hogy meggyőződést szerezzek én és meggyőződést szerezzen at. Nemzetgyűlés is arról, hogy ilyen utasítás nem volt. Mindaddig, amig ez az okirati bizonyítás meg nem történik, mindaddig, mig az igazságügymi nister ur nem hajlandó a Ház asztalára letenni az általam említett ügyszámú okiratokat, valamint azokat a segédkönyveket, nevezetesen iktatókönyveket, kiadókönyveket és egyebeket, amelyek ezzel az üggyel kapcsclatosak, legnagyobb sajnálatomra, bármennyire bizom is a minister ur jóhiszeműségében, kénytelen vagyok állításomat fentartani. Szükségesnek tartom nemcsak az általam hivatkozott aktáknak a Ház asztalára való letételét, hanem ezenkívül a segédkönyveknek letételét is, mert különösen a mai körülmények között — anélkül, hogy bárkit is gyanúsítani óhajtanék — a minister úrra és rám is sokkal megnyugtatóbb, ha ezek a segédkönyvek is mintegy kiegészítő bizonyítékai lesznek az aktáknak. További kérdést is érintett a minister ur válaszában, azt, hogy én kifogás tárgyává tettem és pártoskodással vádoltam meg a magyar biráskodást. Aki visszaemlékszik elmondott beszédemre, azt mondottam, hogy a közigazgatással szemben bizonyos ellenzéssel, idegeskedéssel vagyunk, de az ez idegeskedés nem áll fenn a magyar birósággal szemben, mert a magyar bíróságok a maguk pártatlanságával ki tudták vívni ebben az országban mindenkinek tiszteletét és a maguk részére mindenkinek tekintélyét és ez a tekintély nem is rendült meg a legutolsó időkig. Ezt mondottam és ezt kiegészitve még szóltam arról, hogy tehermentesiteni kell a bíróságokat, hogy el tudják végezni feladatukat. Szóltam arról, hogy a bíróságok tagjait becsületes fizetéssel és illetménnyel kell ellátni, hogy gond nélkül tudják elvégezni a rájuk bizott feladatot. Mindez azt bizonyítja, hogy a legteljesebb mértékben távol áll tőlem az, hogy a bíróságokat pártoskodással vádoljam meg. Nem is a biróságok eljárását tettem kifogás tárgyává, hanem a ministerium eljárását, amely ilyen utasításokkal hozzájárult a bírói tekintély és a bírói pártatlanság lejáratásához. EB bármennyire sajnálatos ez a körülmény, évi január hő 19-én, pénteken. meg kell állapítani, hogy az utolsó három évben ezt a tekintélyt — amely, mint beszédemben is állítottam, páratlan volt az egész országban és amelyre mindenki büszkén tekinthet—kikezdték Nem kell egyébre utalnom, csak azokra az intézkedésekre, amelyek napirenden vannak. A bűnvádi perrendtartás pl. előírja és meghatározza, hogy mikor lehet valakit előzetes letartóztatásba, vizsgálati fogságba helyezni. Megállapítja, hogy mennyi az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság ideje. A bűnvádi perrendtartásnak ezt a szakaszát most a kurzus idején teljesen felrúgták és oly rendeletet adtak ki, amely szerint mindenki, aki a gyorsított eljárás alá tartozik, minden további körülmény nélkül is előzetes letartóztatásba helyezhető. Amikor a bűnvádi perrendtartásnak e2t a tételes intézkedését teljesen semmibe veszik és maga a ministerium rúgja fel, akkor igenis belegázoltak a pártatlan biróság működésébe. De aki végignéz egyéb téren, ott is látja az utóbbi néhány esztendő alatt ezt a bizonyos pártosságra való hajlamot. Méltóztassanak csak visszagondolni a néhány héttel ezelőtt Jefoiyt egyik budapesti bűnperre. Ekkor láttuk, hogy amikor — ez ugyancsak a kurzus vívmánya — minden vádiratban és a büntetőbíróságoktól kikerülő minden ügyben a magyarosított nevű vádlottak vagy terheltek neve mellett a biróság mindenüor Kitünteti az illetőnek régi nevét is, amihez pedig semmi j oga nincs, ugyanakkor egy ellenzéki pártállásu lap munkatársával szemben, aki az egyik kurzusoszlop ügyét tette kritika tárgyává és emiatt sajtóperrel támadták meg, akkor minthogy állitásat igazolni tudta és a biróság nem tudta elitélni ezt az ellenzéki pártállásu lapot, megállapitották a becsületsértés tényálladékát azért, mert az illető panaszosnak régi nevét is kiírta az újságba. Akkor, amikor ily jelenségekkel állunk szemben, amikor azt látjuk, hogy a biróságok naprólnapra nagy horderejű, az ország és a köz szempontjából fontos kérdéseknek bizonyítása előlteljesen elzárkóznak, és büntetőbiróságaink úgyszólván teljesen kiküszöbölték a tárgyalóteremből a bizonyítás kérdését, amikor azt látjuk, hogy az országnak egyik sokat szereplő főhadnagya azt a kijelentést tehette, hogy : »Hazafias érzésem felháborodott ezen és utasítottam Zbonát és Danicsot, hogy ezt a három zsidót el kell fogni és ki kell végezni« és ez ellen az ur ellen semmiféle eljárást nem fognatositottak még azóta sem. Amikor azt látjuk, hogy az egyik vádlotthoz, aki betegsége miatt nem tud a tárgyaláson megjelenni, rögtön orvost küldenek, kocsiba ültetik és előállítják a tárgyalásra, de másik hasonló esetben egy kurzus-ujságiróval megtörténhetik, hegy amikor beteget jelent, akkor itt a parlament ujságirói karzatán jelen van és vele szemben semmiféle megtorló intézkedést nem látunk, akkor ugyebár sajnálattal, de be kell látnunk, hogy a tekintély tisztelete, amely megvolt bennünk a magyar biró-