Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-87

A nemzetgyűlés 87. ülése 1923, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a felelősségteljes állásban levő külügyministernek sokszor látszólagos inaktivitást, sőt fagyos hidegvért kell tanusitania és ezzel a módszerrel, ezzel a taktikával kell kezelnie az ország legfontosabb, élet-halál kérdéseit és sokszor nincs abban a helyzetben, hogy a legékesebb szavakkal elmondott hazafias panaszokra és támadásokra parirozólag feleljen. Ez nem azt jelenti, mintha nem volna szabad, nem kellene és nem lehetne az egyes képviselőknek kórésekkel, követelésekkel előállani a külügyi kormányzattal szemben. Nem. En is bátor leszek egy kérdést érinteni kérés vagy követelés alakjában, dacára annak, hogy Eckhardt Tibor t. képviselőtársam, mondhatom klasszikus beszédébén, már összeállította mindazokat a sérelmeket, amiket ugy a nagy-, mint a kisententétől el kell szenvedni. O már rámutatott szakszerűen mindezekre a kérdésekre és én mégis szükségét érzem annak, hogy itt egy kérdést újra érintsek, és ez az, hogy ugy Csehországban, mint Jugoszláviában és Romániábín az agrárreform címe alatt még mindig barbár módra egyszerűen elkobozzák az ottmaradt magyar földbirtokokat. Ugron Gábor : Tisztára rablás az, amit csinálnak ! Mándy Sámuel: Tudom, hogy a magyar kormány e tekintetben már eddig is lépéseket tett, szóval és Írásban felszólalt ez ellen. De azt tartom, nem lehet ifct a Házban elégszer hangsúlyozni ezt a sérelmet, hogy ez az égbekiáltó sérelem minél előbb orvoslást nyerhessen. Azt a propagandát, miről t. képviselőtársam szólott, ha egyáltalán lehetséges lesz kiterjesztenünk a külföldre, e tekintetben kell megcsinálnunk. Ezt elvárhatják tőlünk azok a testvéreink, akik ott szenvednek és ott görnyednek ez alatt az eljárás alatt. Ezért bátor voltam ezt a kérdést, dacára annak, hogy csak néhány nap előtt említtetett fel itt a Házban, újra szóbahozni. A külpolitikára vonatkozólag csak egy rövid megjegyzést kívánok még tenni, nevezetesen örömömnek adok kifejezést afelett, hogy az osztrák kancellár ur végre elérkezettnek látta az időt arra, hogy felkeresse a magyar kormányt és a szomszéd baráti békejobbját felajánlja. Igaz, hogy az uj osztrák res publica az utóbbi években nem ugy járt el velünk szemben, amint azt tőle a multak után — nem akarok erre kiterjeszkedni, — elvárhattuk volna, (Igazi Ugy van!) de az élet nem áll meg, ezidő szerint el kell tekintem ettől és én nagyon helyeslem a magyar kormánynak azt az állásfoglalását, amit ebben a kérdésben tanúsított. Röviden ezeket kívántam kijelenteni. T. Nemzetgyűlés ! Ezek után egy-két belügyi kérdéssel szándékozom foglalkozni, hegy beszédemet mielőbb befejezhessem. Ha a belügyi kérdésekre gondolok, elsősorban szemembe ötlik a közigazgatási reform kérdése, amely, jól tudjuk, rövid időn belül a Ház asztalára kerül. Mint régi vármegyei ember, aki szeretettel foglalkozom e évi január hő 19-én, pénteken. 419 kérdéssel, azt vagyok bátor kijelenteni, hegy legyen szabad remélnem, hogy a mélyen t. bel ügyminist er ur az uj javaslatában az önkormányzatot, az autonómiát nemcsak hegy nem fegja gyengíteni, hanem azt lehetőleg erősíteni fogja. (Helyeslés.) Ez az önkormányzat a vármegyében nem egyszerű adminisztratív erő és eszköz, hanem több annál. Ennek nem hajszálgyökerei vannak, melyek a föld felületén helyezkednek el, hanem ennek az autonóm vármegyének századok óta fejlődő, derékvastagságú gyökerei a föld mélyébe nyúlnak. Ezektől az életnedvet elvenni nézetem szerint hiba volna. Ugron Gábor .* Eddig is elvonták ! Mándy Sámuel : Az autonómia, az önkormányzat, a közéleti érdeklődés szempontjából egyedüli főiskolája a vidéki embernek. (Igaz ! Ugy van I) Ez serkenti, ez kelti fel benne az érdeklődést a köz iránt. Itt van módja tapasztalatokat szerezni arra, hogyha különben is érdemeket szerzett és a nép bizalma feléje fordul, ebben a házban képviselhesse annak a vidéknek érdekeit. Ha mi ezt az iskolát megrontjuk, ugy ennek következménye az is lesz, hogy a vidéki ember helyett a fővárosi intelligencia fogja ebben a Házban a vidéki képviseletet is átvenni. (Igaz/) Teljesen egyetértek az igen t. belügyminister úrral abban, hogy jó közigazgatást kell teremteni. Ez igenis szükségesebb, mint valaha, és ebben a csonka Magyarországban talán jobban és gyorsabban is meg lehet csinálni, mint a múltban. Meg is kell csinálni mintaszerűen már csak azért is, hogy a tőlünk elszakítottak szeretettel emlegessék a mi jó, igazságos, pártatlan közigazgatásunkat és ez is vonzza őket ide vissza. Azonban nem tudom, hegy miért van okvetlenül szükség arra, hogy a jó közigazgatás megteremtése érdekében eltörüljük a választást és behozzuk helyette a kinevezési rendszert . Azt hiszem, az életfogytiglani választás bevezetésével ezt a kérdést igenis jól meglehet cldani. Különben is a választás az autonóm vármegyének egyik erős gyökere, amit mi nem támadhatunk meg. Ha azonban nagy sajnálatra — azok nevében szólok, akik igy gondolkoznak, mint csekélységem — at. kormány még sem ily javaslatot terjesztene be és a nemzetgyűlés bölcsessége ugy határozna, hogy az évszázadok óta fennálló választási rendszert megváltoztatni kivarrja, ebben az esetben is kérem a t. belügyminister urat, hegy na gyen intézményesen gendeskedjék arról, hegy az ilyen, esetleg kinevezett tisztviselő véglegesen, egész szolgálati idejére legyen az illető vármegyében kinevezve és ne legyen onnan áthelyezhető. Már mcst ennek a kérdésnek rövid érintése után, mert hosszadalmasan nem kivánck a dologgal foglalkozni, még csak egy kérdésre kivánck kiterjeszkedni, amely mellett észievétlenül elmenni már illendőségből sem óhajtok. Ez Gömbös Gyula t. képviselőtársamnak a vitát bevezető beszéde, (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) amelyet mint ennek a