Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-79

34 A nemzetgyűlés ?9. ülése 1923. évi január hó 8-án, hétfőn. a kötelességüket önmagukkal, csaladjukkal és hazájukkal szemben. Igen fájdalmasan érintett nemcsak engem, hanem mindenkit, aki szociáldemokratának vallja magát, mint ahogy én is örömmel és büszkén vallom magamat annak, — mondom, fájdalmasan érintett bennünket, hogy azok, akik sohasem tudták, hogy mi az a szociáldemokrácia, akik sohasem keresték azt, hogy tulajdonképen mi van ebben az eszmében, ami nagy, ami előrefejleszthet államokat, népeket, világrészeket, sőt az egész világot, — azok mindig azt szokták mondani, hogy a szociáldemokraták hazátlan bitangok. De tessék elhinni, hogy mi, akikről ilyen jelszavak szálldogáltak ebben az országban keresztülkasul, mégis azt mondjuk, hogy van egy állam, van egy ország, amelyben az ottlévő emberek érdeke vagy helyesen van képviselve és megoldva, vagy pedig nincs. Mert mi az országot nem egy földterületnek tekintjük csupán, hanem tekintjük a földterületen élő embereket, akik dolgoznak, munkálkodnak részben szellemi téren, részben fizikai téren s ezzel a közös erővel segítik előre annak az országnak, annak a hazának minden érdekét, amelyet ezzel a két erővel előresegiteni lehet. De amikor mi ezt valljuk, akkor feltétlenül arra az álláspontra kell helyezkednünk, — és őszintén mondom azt is, hogy nemcsak nekünk, hanem mindenkinek, aki a haza sorsát jóra akarja vezetni, — hogy itt ne legyen elnyomott és elnyomó, hanem ebben a hazában minden ember a maga munkájának gyümölcsét szabadon és boldogan élvezhesse. (Altalános helyeslés.) De hogy ez megtörténhessék és fokozatosan fejlődhessék egészen a befejezésig, ahhoz feltétlenül szükséges, — miként az előbb mondtam már, — hogy a fiaink, nemcsak a mieink, hanem a másoké is, a proletárgyermekek, a kisemberek gyermekei iskolába mehessenek, tanulhassanak, hogy az iparban vagy a kereskedelemben, vagy a mezőgazdaságban mindig jobban és jobban fejlődhessenek, mert az egyén fejlődése mindig a köz javát jelenti, hiszen a sok egyén fejlődése tulajdonképen a köz fejlődése is. Ha tehát én olyan kormányt vagy olyan kormányzati rendszert látok, amely ezekkel ellenkezik, akkor csak természetes dolog, hogy én ennek a kormányzati rendszernek ellensége vagyok. Már most tessék csak meghallgatni engem továbbra is. Itt van a közoktatás mellett egy nagy-nagy, óriási problémánk. Ez pedig a közegészségügy. Egy igen neves professzorunk, Korányi volt az, aki még Nagy-Magyarország idején azt mondta, hogy minden hét percben meghal nálunk egy ember csak tüdőbetegségben. S ott áll az egész orvosi kar, az egész orvosi tudomány, s nem tudja leküzdeni ezt a borzalmas, nagy nemzeti veszedelmet azért, mert nincs meg hozzá az előfeltétel. Tudom, hogy ezen a téren átöröklésről is van szó, még pedig rendkívül gyakori esetben, de az is bizonyos, hogy az átöröklés mellett ott áll az a másik rettenetesen nagy baj, hogy az emberek nem tudnak becsületesen lakni, nem tudnak becsületesen táplálkozni, ruházkodni, nem tudnak védekezni a hideg és a nedvesség ellen, s ez a háborúval vetekedő néppusztitó szörnyeteg, amelyet a rossz lakásviszonyok, a rossz ruházkodási viszonyok és a rossz élelmezési viszonyok teremtenek meg, tovább szedi a maga áldozatait. En ugy gondolom, hogy ennek a mi szerencsétlen, agyongyötört, máris kifosztott és még nem tudom hogyan kifosztandó, területébem megcsonkított országunk kormányának nem lehet az a vezérlő gondolata, hogy a népet még jobban belehajszolja ebbe a nyomorúságba, mint ahogyan benne él most. Szerény véleményem szerint ugy é 11 a dolog, hogy ha már nincs közegészségügy, ha nincs munkaalkalom, ha nincs a munkásokról való más gondoskodás . . . Szomjas Gusztáv ; Dehogy nincs ! Ki mondja, hogy nincs ? Klárik Ferenc : Majd megmondom, hogy miért nincs, csak méltóztassék engem nyugodtan meghallgatni. Mondom, t. Nemzetgyűlés, ha már nincs a munkásokról való más gondoskodás, arról mégis csak gondoskodni kellene, hogy ebben az országban a dolgozó népnek, a munkásoknak legalább azt a minimális táplálékot biztosítsa az állam, amelyet ők mint energiát munka közben kiadnak magukból. De még ez sincs biztosítva, mert ma ugy a szellemi, mint a fizikai munkások — az ipari munkás, a földmivelő és a kisebb tisztviselő, sőt mondhatom, a közepes állású tisztviselő is — nem tud annyit keresni, amennyi szükséges ahhoz, hogy magát és családját kellő táplálékkal ellássa. Statisztikai adatokkal be tudnám bizonyítani, — az urak könnyen ellenőrizhetnek — hogy mindazok, akik a haza javára, üdvére dolgoznak s különösen, akik termelő munkát végeznek, a haza érdekein felül óriási nagyrészben nagytőkések, tőkecsoportok javára végzik munkájukat, óriási összegeket biztosítanak nekik s mégis, ha hazamennek, calán burgonyát is csak zsír nélkül fogyaszthatnak vacsorára. És nemcsak ők maguk, akik termelnek, akik dolgoznak, hanem feleségük és gyermekeik is kénytelenek ennyivel beérni. És igy satnyul, igy pusztul a jövő generáció, amelyet nevelni, amelyet mindinkább erőssé tenni ennek a kormánynak is elsőrendű kötelessége volna. De engedjék meg nekem, igen t. Nemzetgyűlés, hogy egy lépéssel még tovább menjek. Más téren is bajok vannak, amelyek azonban mind visszavezethetők arra, amiről az előbb volt szerencsém néhány szerény megjegyzést tenni. Én ugy képzelem,hogy e gy állam a maga elható rolt szűk körzetében ipar és kereskedelem nélkül még akkor sem tudna megélni, ha talán kinai fallal vennék körül. Ha pedig ilyen kinai falak nincsenek, akkor abszolúte nem tud megélni ipar és kereskedelem nélkül. Mert akár van kinai fallal körülvéve, akár nincs kinai fallal körülvéve, egy országnak és