Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-86

A nemzetgyűlés 86. ülése 1923. évi január hó 18-án, csütörtökön. 385 megcldá sa terén ? Azt látom, hogy gazdasági téren várnak és rábizzák a magánkapitalizrmisra azt, ami talán hivatalos formában sokkal jobban volna itt megoldható. Szociálpolitikai téren nem történt semmi. Más országokban, még a vesztes, leGyőzőtt országokban is, megkísérlik, hogy a háborúban annyit szenvedett közlegénységnek, a háborúban annyit szenvedett népnek a háború után valami kis szociálpolitikai intézkedésekkel a segítségére siessenek. Nálunk ilyen szociálpolitikai intézkedések eddig egyáltalában nem történtek. A drágaság leküzdéséről nem beszélek. A drágaság leküzdésére épen elég jellemző szerintem az, amit Bugyi Antal t. képviselőtársam felhozott. Külpolitikai kérdésről nem igen akarok itt beszélni, nem különösen azért, mert nem szeretném eloszlatni azt a gyenge kis fátyolt, amelyik, ha mindjárt akármilyen gyenge is, de legalább kifelé ebben a pillanatban egy bizonyos fokú egységet mutat. De még sem tudok lát érni az elől a megjegyzés elől, hogy a kormány vagy az uralkodó áramlat mindig ott keresi a külpolitikai lehetőségeket, ahol itt a külpolitika termékenységére a legkevsebb kilátás van. A mai verébért áldozza fel a holnapi túzokot s nem számol azzal, hogy nem mindenütt Magyarország van, és Magyarországon kivül nem vallják okvetlen azt, hogy ami ma van, az nem változhatik meg holnap. Csak jellemzésül említem meg, hogy az elmúlt évben Olaszország egyik volt nagynevű ministerelnöke ; Nitti egy könyvet irt, amelyben azt irja Magyarországról (olvassa) : »Még a legélénkebb fantáziával is nehéz elképzelni, hogy Magyarország miként álljon meg és hogyan tudjon legalább részben is megfelelni a szerződések által reá rótt kötelezettségeknek. Hiszen Magyarország szenvedte a legsúlyosabb területi és a legsúlyosabb gazdasági veszteségeket. Ez a szegény nagy ország, amely a civilizációt és a kereszténységet is megmentette, olyan kegyetlen bánásmódban részesült, amelyre nem találunk magyarázatot, hacsak nem a szomszédos népek prédára éhes vágyában és abban a tényben, hogy az alantas népek látván az erősebbik legyőzését, azt teljes tehetetlenségre kívánták kárhoztatni. Tényleg semmivel sem lehet igazolni azokat az erőszakos rendszabályokat és azt a kizsákmányolást, amely magyar földön történt. A háború után Magyarországi ól mindenki áldozatot kivánt és nem akadt senki, aki érdekében egy békülékeny jó szót szólt volna. Ilyenformán Magyarország elszenved minden igazságtalanságot védelem nélkül, minden nyomorúságot segítség nélkül és sok cselszövényt a védekezés lehetősége nélkül.« Egy nagynevű olasz politikus irja ezt rólunk, és csodákcsodája, hogy ilyen meglátó, következetes és megértő politikussal a kapcsolatot és az érintkezést nem tudják megtalálni. Ellenben megtalálják azzal a Mussolinival, aki valaha hazátlan bitang volt, aki azonban ma igen divatos személyiség. Megtalálják egyszerűen azért, mert Mussolini ma hatalmon van, Nitti azonban nincs a hatalmon. En azt mondom, hogy ami ma még Olaszországban van és máshol is van, az megváltozhatik, és ha a magyar külpolitika igyekeznék valahol kapcsolatot találni ezekkel a megértő politikusokkal, egészen bizonyos, hegy sokkai nagyobb szolgálatot tenne Magyarországnak, mint amilyen szolgálatot tesznek a Mussolini és hasonló politikusok segítségével. Semmi sem történt tehát, sem belső, sem külső politikai téren, nem történt azonban gazdasági téren sem semmi. Ugylátszik, hogy a kormány nem is szándékozik semmit sem tenni. A nemzetgyűlésnek mi lett volna a feladata ? Ugyebár elsősorban meg kellett volna inditani a gazdasági életet, meg kellett volna teremteni azonkívül a kormány részéről kiinduló kezdeményezéssel a belső egységet. Azonkívül a demokratikus választójogot kellett volna megalkotnia a nemzetgyűlésnek. Amikor ezeket a nemzetgyűlés elintézte, azután el kellett volna mennie szépen haza és ide helyünkbe jönnie egy uj, egy másik, a demokratikus választójog alapján megválasztott nemzetgyűlésnek, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) amelyikkel szemben az egész nép, végig az egész vonalon a legteljesebb bizalommal állhatott volna s amely azután tényleg az egész nép nevében becsületes meggyőződésből és a név szavazataiból eredő erővel vehette volna fel a küzdelmet ugy a belső, mint a külső bajokkal szemben. (Ügy van! a szélsőbalod álon.) Bz lett volna a kötelessége a nemzetgyűlésnek. Ehelyett ma itt állunk úgyszólván munkaképesség nélkül, úgyszólván lejáratott tekintélylyel. Mert hiszen nem lehet azt mondani, hogy a nemzetgyűlésnek ma az a tekintélye van, amit egy törvényhozástól el lehet várni. Ez szomorú állapot, de meg kell állapitanom, hogy a nemzetgyűlés tekintélyének lejáratása nem alulról jött, nem alulról kezdődött, hanem inkább felülről jött. Kik járatták le a nemzetgyűlés tekintélyét ? Sajnálattal kell hogy ismét kijelentsem, hogy nem erről az oldalról és nem is a nép részéről, hanem elsősorban épen a kormányzópárt részéről tapasztaltam a nemzetgyűlés tekintélyének a lejáratását. A kormányelnök ur, aki annak idején Hódmező-Vásárhelyen fecsegő testületnek nevezte a nemzetgyűlést, elsősorban járult ahhoz hozzá és adta meg az indítóját annak a lavinának, amelyik azután következett. Nem is beszélek arról, hogy az ellenzéki politikusokat igyekeztek mindenütt az egész vonalon .lekicsinyelni, mert hiszen ez ízlés dolga. De mindenesetre jellemző, , hogy már a választások alatt is milyen eszközökkel igyekeztek ellenzéki politikusokat aposztrofálni. Emlékeztetni kívánom a nemzetgyűlést a hólyagos plakátokra, (Ugy van ! a szélsóbaloldolon.) emlékeztetni kiváncm arra, hogy mikor már itt ülünk együtt, mikor már valahogy mégis a lehetőség megvolt arra, hogy kölcsönös tárgyalások, viták, vagy bármilyen más érintkezések felhasználásával meg fogjuk talán találni közösen a kivezető utakat a bajokból, ugyanakkor megjelenik a parlamenti Almanach félhivatalos kiadásban, amelyben egész