Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-85

À nemzetgyűlés 85. ülése 1923. évi január hő 17-én, szerdán. 299 nézi, és sajnos, minden ténykedésében azt látjuk, hogy a zsidóságot veszi észre. Nánássy Andor : Magad se hiszed ! Szabó József : Igenis, azt látjuk, hogy a zsidóságban van az élelmesség, a zsidó bankokban van az ügyesség, a zsidó vállalatokban van az erő, és ezek hamarább találnak az ő élelmességükkel, ügyességükkel a pónzügyminister szobájára, mint a keresztény kiskereskedők, a keresztény szövetkezetek, a keresztény iparosok, a- keresztény dolgozó munkások tömegei, vagy képviselői. Látjuk, hogy a pénzügyminister ur az ő politikájával a bankoknak messzemenő kedvezményeket biztosit, látjuk, hogy a pénzügyminister ur a bankokat a jegyintézet utján olcsó, közvetlenül kielégitő állami kölcsönpénzzel bőven látja el. Es ugyanakkor mit látunk, ha a keresztény szövetkezetekről van szó ? Nem is mondom, hogy keresztény szövetkezetek, hanem azt mondom, hogy altruista szövetkezetek, mert ha egyszer az a szövetkezet altruista, akkor felfogásom szerint, ténykedésében már úgyis keresztény cselekedetet hajt végre, úgyis keresztény módon cselekszik. Tehát ha altruista szövetkezetek, kisiparosok, kiskereskedők jelentkeznek a pénzügyministernél forgótőkéjük biztosítására szolgáló kölcsönért, akkor a pénzügyminister ur azt mondja nekik : ha nem tudnak itt boldogulni, elég nagy a világ, keressenek máshol boldogulást. Kérdezem a túlsó oldaltól, a képviselő uraknak és a kormányzópártnak is az-e az álláspontja, hogyha a keresztény erők, ha az a kisgazda, az a munkás, vagy az a keresztény kisiparos, vagy kiskereskedő tényleg a kormányzat támogatására szorul és azt igénybe akarja venni, akkor erre a válasz az lehet, hogyha nem tud boldogulni itt, elég nagy a világ, keresse boldogulását másutt ? Felfogásom szerint ez ellentétben áll a keresztény politikával is, mert a kormány magatartásában a keresztény felfogásnak, a keresztény szeretetnek kidomboritását nem látom, azért politikájával szemben bizalommal nem viseltetem és appellálok a keresztény programmot hirdető képviselőtársaimra, kérve őket, siessenek segitségére ezeknek az elhagyatottaknak azzal, hogy elfogadják következő határozati javaslatomat (olvassa) : »Határozati javaslat. Utasítja a nemzetgyűlés a pénzügyminister urat, hogy az altruista szövetkezetek, nevezetesen fogyasztási szövetkezetek és szakipari szövetkezetek részére, forgótőke céljaira, ugy mint a bankoknak a jegyintézet, közvetlenül olcsó hitelt nyújtson.« Az utóbbi napokban ismét megjelentek a pénzügyminister urnái a kisiparosok és felekezetre való tekintet nélkül a kis existenciák képviselői, megismételve azt a régi kérésüket, hogy a pénzügyminister ur nyújtson nekik is olcsó hitelt, hogy ne legyenek kénytelenek az állam pénzét a bankoktól közvetett utón megszerezni, s akkor amikor a bankok a jegyintézettől 10—12 °/o-ra kapják a pénzt, ők ne legyenek kénytelenek 30—40, sőt még ennél is több százalékot fizetni a bankoknak a kölcsönök igénybevételéért. Ugylátszik a pénzügyminister ur engedékenységet tanusitott — és én végtelenül örvendenék, ha felszólalásom ennek következtében tárgytalanná válnék — s megígérte, hogy felkarolja ügyüket s igyekszik az előterjesztett kérést a pénzügyi helyzethez képest teljesíteni. Ezek a szegény emberek boldogan távoztak a pénzügyminister úrtól, mikor azonban értesültek róla, hogy a minister ur mindössze 10 millió korona hitelt nyújt Magyarország kisiparosságának, belátták, hogy ezért kár volt feketébe vágniok magukat s deputációba menni a ministerhez, hogy megköszönjék a segítséget, mert ez az összeg csak arra jó, hogy egyes

: kisiparosoknak borravalókat adjanak; hitelnyújtásra, bevásárlások eszközlésére, forgótőke céljaira azonban nem elegendő. En azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, meg fogja érteni intencióimat, és módját ejti annak, hogy határozati javaslatom elfogadásával a pénzügyminister urat más álláspont elfogadására kényszerítse. T. Nemzetgyűlés ! Meg akarok említeni még egy kérdést, amely nem is annyira a keresztény, mint inkább szociális felfogással van kapcsolatban, s ez a biztosítási intézetek magatartására vonatkozik. Méltóztatnak tudni, hogy akik a háború előtt, vagy alatt életbiztosítást kötöttek, abban a reményben tették ezt, hogy öreg napjaikra gondmentes, nyugalmas megélhetésük legyen. Sokan kimondottan aranyban kötöttek biztosítást, mégis az intézetek nagy része elzárkózik annak a kötelezettségek teljesítése elől, hogy az ilyen biztosítást kötötteknek a biztosítási járulékokat aranyban, vagy aranyparitásban fizessék ki. A biztosítottak befizették az értékes aranykoronákat, s ma rossz magyar papirkoronát kapnak, természetesen ugyanabban az összegben, amire biztosításuk szól. Tudtommal a törvény módot nyújt arra, hogy a pénzügyminister ur utasíthassa a biztosítási intézeteket, hogy az ilyen biztosítottaknak arany koronákban, vagy arany valutában fizessék ki a járulékokat, s azért bátor .-vagyok erre vonatkozólag is benyújtani egy határozati javaslatot, mely a következőképen hangzik (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a pénzügyminister urat, hogy az 1913. évi VIII. te. alapján minél előbb adjon ki rendeletet, hogy a háború előtt és alatt kötött biztosítási szerződések alapján, mely életbiztosítási szerződésekben a biztosítási összegek kifejezetten aranyban köttettek ki s a biztosítási díjak kifejezetten aranyban fizettettek, a díjak tartalékolása folytán aranyban fizettessenek ki a biztosítási összegek. Ez különösen vonatkozik a külföldi biztosító társaságokra, melyek késedelmeskednek ;a. fizetésben és a koronaérték leromlása folytán a lejárat idejében birt árfolyamot leromlott koronaértékben fize40*