Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-84

A nemzetgyűlés 84. ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. 279 Felszólalásomban kizárólag külpolitikai jel­legű kérdésekkel szándékozom foglalkozni és gondosan kerülni szándékozom minden momen­tumot, mely disszonanciákra adhatna alkalmat. Mostani beszédemben főleg négy problémával szándékozom foglalkozni. Ezek a kérdések : min­denekelőtt a magyar kisebbségek védelmének kérdése, azután az általános lefegyverzés kér­dése, továbbá a határkiigazitások kérdése és végül a jóvátétel problémája. Mindezeket a kér­déseket frázismentesen, teljes objektivitással ki­van om vizsgálni, mint egy szenvtelen távol álló szemlélő, és csupán a tényeket akarom megálla­pitani, hogy vége étül levonhassam azokat a következtetéseket, amelyeket közérdekből levon­nunk valamennyiünknek szükséges Hogy mind« nekelőtt a kisebbségi kérdéssel foglalkozzam, a nemzetközi jogi alapot ennek a kérdésnek megvizsgálásához azok a kisebbségi szerződések alkotják, amelyekre a trianoni szer­ződés 44. és 47. cikkelye is utal; ezek a kisebb­ségi szerződések az 1919 szeptember 10-én Saint Germain en Laye-ben az entente szövetséges főhatalmak és Csehszlovákia, továbbá az entente szövetséges főhatalmak és Jugoszlávia között létrejött kisebbségi szerződés, valamint a három hónappal később, 1919 december 19-én Paris­ban az entente főhatalmak ós a románok között létrejött kisebbségi szerződés. Elekre a kisebbségi szerződésekreazentente­hatalm aknák a magyar békeszerződéshez mellé­kelt kisérőlevele azt a megállapítást fűzi, hogy ami a más államok szuverenitása alá kerülő magyar népszigeteket illeti, a kisebbségek védel­mére vonatkozó szerződések ezeknek érdekeit teljesen biztosítják. Legelső feladat ennek követ­keztében az lesz : megvizsgálni azt a körül­ményt, hogyan biztosították a való életben, a gyakorlatban, a végrehajtás során ezek az ünnepé­lyes szerződések a magyar kisebbségeknek sorsát. Amennyiben a továbbiakban idézni leszek bátor, azt mindenkor a román kisebbségi szer­ződésből teszem, megjegyzem azonban, hogy a többi kisebbségi szerződés szövege is teljesen azonos; a jelenlegi Romániában levő viszonyok­kal azonban elsősorban azért foglalkozom, mert az utóbbi napokban Magyarországgal szemben megnyilvánult agresszív jellegű magatartás ez­időszerint főleg Romániából indul ki. E kisebb­ségi szerződésnek 2. §-a szerint Románia az élet és szabadság teljes védelmét biítositja az ország minden lakosának. Ez olyan jog, amelynek külön biztosítása szinte feleslegesnek látszik, hiszen ez nem kisebbségi jog, hanem minden embert megillető jog, mert az emberek minden félművelt államban teljes védelemnek örvendenek. (Ugy van !) Mindennek dacára azt látjuk, hogy a magyar kisebbséggel szemben ennek a kötelezettségnek legelemibb részleteit sem tartották meg. Látjuk azokat a mérhetetlen fizikai bántalmakat, kín­zásokat és a középkori inkvizíció eszközeire valló különböző vallatásokat, amelyeket magyar véreinkkel szemben egyszerű gyanú alapján, vagy pedig csak azért alkalmaztak, mert az illető egyén kellemetlen vagy kényelmetlen volt, vagy pedig azért, mert az ottani népet a magyar intelligenciától, a magyar vezető társadalomtól akarták megfosztani, hogy a vezetők nélkül maradt magyar lakosság azután szabad prédája legyen a román imperialista törekvéseknek. Ezek a fizikai bántalmak a megszállások után azonnal megkezdődtek, az igazság érdekében azonban meg kell jegyeznem, hogy az utóbbi időben alábbhagytak és ezek a bebörtönzések, ártatlan gyermekeknek, asszonyoknak, férfiaknak túszok gyanánt való letartóztatása, a fizikai kínzások ma inkább más térre terelődnek át, az összeesküvési perekre ; a sziguranca által és az agent provokátorok által beugratott ártatlan magyar emberek üldöztetése és kinoztatása folyik, ugy hogy röviden összefoglalva a kér­dést, azt mondhatjuk, hogy a magyar kisebb­ségek tökéletes kiszolgáltatottsága román rendőri önkénynek, az a tény, amelyet ezzel a szakasz­szal szemben legnagyobb sajnálatunkra meg kell állapitanunk. Ugyanennek a szerződésnek 2. §-a a vallás szabad gyakorlatát is biztosítja, amelyet még a westfali béke 1648-ban Európa minden lakosa számára biztosított, amelynek ujabb körülbás­tyázása azonban — sajnos — nem volt hiába­való, mert hiszen látjuk, hogy ezen a téren is a legsúlyosabb túlkapások uralkodnak. Napiren­den vannak a templomok bezárása, a papok elhurcolása, imakönyvek elkobzása; a szent­beszédeket tiz nappal előbb cenzúrára be kell mutatni és utólag nem lehet rajtuk változtatni. A hívőket megakadályozzák az istentiszteletek látogatásában ; nem engedélyezik a különböző egyházi hatóságok összejöveteleit; püspököket több száz esztendős székhelyükből tiltanak ki, s a papok különösképpen ki vannak téve az üldöz­tetésnek és letartóztatásnak, mert hiszen ter­mészetes vezetői a népnek, rendkívüli zsarolá­sok, önkényeskedések, zaklatások sújtják az egy­házakat, és azt látjuk, egyházi életükben a leg­teljesebb mértékben meg vannak bénítva. A 3. pont, amelyet ezen kisebbségi szerző­dés biztosit, a 3. ós 6. szakaszban az, hogy az uj állampolgárság megszerazhető az illető állam területén való születés vagy az ottani illető­ség révén. Meg kell állapitanom, hogy már a megszállás első napjaiban mindazokat a magyarokat, akik 1913 óta telepedtek le a megszállott területeken, minden további törvényes intézkedés nélkül, rendőri utón kitoloncolták hazájukból. Meg kell állapitanom továbbá azt is, hogy még jóval a békeszerződés aláírása előtt a megszállott terü­leteken lévő tisztviselőktől hűségesküt követeltek, és mindazokat a tisztviselőket, akik a hűség­eskü letételét nem vállalták, állásaikból haladék­talanul elmozdították, őket mint állásnéküli

Next

/
Thumbnails
Contents