Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

A nemzetgyűlés 82. ülése 1923. Bíró Pál : Az adótörvények megszavaztatása kétségtelenül nem népszerű dolog, az állampolgárok minden rétegének mélyen a zsebébe nyúl, és az utolsó évek kaotikus állapota mellett s ugy mondhatnám, hogy az előző év pénzügyi törvényhozás kaotikuma mellett azoknak az adminisztratív lebonyolítása épen most súlyos zavarokat okoz, aminek a lehető kiküszöbölését a pénzügyi kormányzattól méltán elvárjuk. Különösen pedig elvárjuk azt, hogy az amúgy is súlyos adóknak a végrehajtási utasításnál való további súlyosbítását a pénzügyminister ur elkerülni fogja. (Ugy van! jobbfelöl.) De bármennyire is kérnünk kell a pénzügyi kormány bölcs önmérsékletét, amelynek azt a határt kell irányadóul vennie, hogy ne veszélyeztesse az egyes gazdasági egyedek produktivitását, másrészt lehetetlen elképzelni, hogy mai sivár helyzetünkön változtatni tudnánk anélkül, hogy előteremtsük azokat az eszközöket, amelyek hiányában rendezett államháztartás, a jobb gazdasági jövő előfeltétele el nem képzelhető. A békeszerződéseknek ama rendelkezése, amely előirja, hogy a leGyőzőtt országokban legalább annyi adót kell fizetni, mint a győző országokban, e békeszerződések szomorú naivitásai közé tartozik. Hiszen bizonyos, hogy a leGyőzőtt országok gazdasági talpraállitása ilyen előírás hiányában sem képzelhető el másképen, mint hogy ha a gazdasági egyedek munkájuk gyümölcsének nagy részét erre a célra fordítják. (Ugy van! jobb felöl.) Szomorú sorsa ez a mai kor emberének, de szomorú kilátása a gazdasági életnek is, mert a legnagyobb akadálya lesz az egészséges tőkeképződésnek, amely nélkül gazdasági erőre és expanzióra nem is lehet gondolni. (Ugy van ! jobb felöl.) De viszont hasznos befektetésekre is kell gondolni, amelyek hivatva lesznek megteremteni azt a gazdasági biztonságot, amely rendezett államháztartás és rendezett valuta mellett minden egészséges gazdasági élet előfeltétele, (ügy van! jobbfelöl.) Hogy ez mikor fog bekövetkezni, azt nem tudjuk, de bizonyos, hogy érette a legnagyobb áldozatot is érdemes meghozni. Tudjuk, hogy ellenségeink az úgynevezett jóvátétel előmozdítására gondoltak. De én nem tudok a további hadisarcokban bizni. Nem a győzők belátásában bízom, mert ugy látszik a győzelmi mámornak és gyűlölködésnek határtalan lehetőségei vannak ; de abban a biztos tudatban vagyok, hogy bármit is fognak előírni, azt végeredményben nem mi, hanem ők fogják megfizetni. (Ugy van! jobb felöl és a Mzópen.) A legutolsó hónapok eredményei és az ezirányu fejlődés tanulságai is olyan közismertek, hogy ezt a tételt részletesen nem is fejtegetem. Angliának 1*4 millió főnyi munkanélkülié és a francia budget vigasztalhatatlan helyzete is tagadhatatlan eredményei a reparációs politika csődjének. Aminek a világ most az utolsó hetekben és napokban tanúja, az nem más; mini egy útolsé évi január hó 11-én, csütörtökön. 201kisérlet Amerika irányában a háborús adósságoknak a franciákkal szemben való elengedése iránt. De bármennyire érdekünkben állana is ennek az elérése, mert lényeges enyhülést hozna be a középeurópai hadisarc problémájába, mégis félő, hogy ez a kisérlet számítási hibából ered, mert hiszen a nyugaton sem számolnak Amerika nagylelkűségével, hanem azzal az önérdekével, amely az európai piacok vásárlási képességének emelésével függ össze. Sokan csodálkozhatnak azon, hogy az utolsó esztendőben Amerika milyen kevés érdeklődést mutatott Európa sorsa iránt. De akinek módjában van a világgazdaság jelenségeit és irányáramait figyelemmel kisérni, az könnyen rájön ennek a nyitjára. Az európai ember számára a gazdasági fejlődés 1914 nyarán megállt és azontúl már csak a rombolás kezdődött, amely még ma sem látszik befejezettnek. De az elmúlt 8 év után kiderült, hogy Európa mindinkább kisebb tényezőjévé vált a világgazdaságnak, mert az itteni visszafejlődéssel szemben az egyéb világrészek természetes továbbfejlődési folyamata nem állott meg. 1913-ban pl. az Egyesült Államok közgazdászai kiszámították, hogy az akkori 30 millió tonna évi nyersacéltermelésnek 1920-ban 40 millió tonnára, 1925-ben pedig 50 millió tonnára keli emelkednie a szükségletek természetes növekedésének kapcsán. A háborús konjunktúra hatása alatt ez a termelés 1916-ban már 46 millióra emelkedett, 1921-ben pedig a világgazdasági krizis közepette 17 millióra csökkent le. Az utolsó hónapok termelési eredményei azt mutatják, hogy ez a termelés ezidőszerint megint mintegy 40 millió tonna évi mennyiségnek felel meg. Ez azt mutatja, hogy az európai fogyasztóképesség megromlása ellenére az Egyesült-Államok ma 25%-kal többet tudnak termelni és felhasználni, mint egy évtizeddel ezelőtt, a világgazdaságnak addigi legnagyobbb virágzása fokán. Még pregnansabbá válik a fejlődési irány, hogyha az tétetik szemléltetővé, hogy hová irányult a múltban és hová irányul most az Egyesült-Államok kivitele. Az Egyesült-Államok gépkivitelének még 1915-ben — Amerikában ez még békeév volt — több mint 50°/o-a Európába jött, mig Ázsiába csak 6%-a. 1921-ben már a termelésének, illetve kivitelének 26°/o-át vitte Ázsiába. Felszökött 1915-től 1921-re 77 millió dollárról 246 millió dollár értékű gépre ez a kivitel, latin Amerikában 12 millióról 90 millió dollár értékűre és még az ausztráliai kis szigeteken is háromról 7*5 millió dollár értékűre. T. Nemzetgyűlés ! Elnézést kérek, hogy ilyen messzire kalandoztam, máris visszatérek előbbi tárgyamhoz. (Halljuk! Halljuk!) Levonva az előadottakból azt a következtetést, hogy Európa beteg, gazdasági életének meggyógyitásánál az amerikai érdek nem fogja azt a szerepet játszani, amelyet a győző nemzetek neki szántak, NAPLÓ VIII. -Ï