Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

A nemzetgyűlés 82. ülése 1923. fiatalabb Wlassics Gryula bárót, hogy azután ő valamennyi igazgató felett még igazgató legyen, hogy az igazgatókat igazgassa, ezt az ország mai nyomorult pénzügyi viszonyai között r-em tartom megengedhetőnek és szükségesnek, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) Hiszen az min­denesetre óriási érdeme volt a magyar nemzet­tel szemben a közigazgatási biróság elnökének, hogy honorálta a kultuszminister ur nagy te­hetségét, de ebből még nem következik az, hogy ő is honorálja az ő fia kiváló tehetségét, külö­nösen, ha az ország financiális szempontjai ezt a nagy kulturális felfedezést nem indokolják. Rassay Károly : A kölcsönös megértés állás­pontja í Kiss Menyhért: Ez tisztára pénzügyi szem­pont és olyan szempont, melyet, azt hiszem Horváth Zoltán t. képviselőtársam, aki ugyan­olyan féltő aggodalommal vigyáz az ország min­den garasára, mint én, szintén magáévá tesz és tisztán és kizárólag ebből a szempontból nézi ezt a kérdést. De nemcsak a múzsáknak könnyülengésü hajiékában, az operettnél és az operánál van kellemetlenség és bizonyos anarchia, hanem a múzsák maradandó tartományában, hogy ne mondjam tündér lakában, a képzőművészet biro­dalmában is bajok ós nehézségek vannak. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Igaz, leszögezem, a kultuszminister ur az elrontott helyzetet ott már készen kapta. Meskó Zoltán : Az egész pártot készen kapta! (Derültség.) Kiss Menyhért: Egy interpellációm alkal­mával voltam bátor rámutatni arra, hogy amikor igen kiváló alkotó képzőművészeink vannak Magyarországon, követni kell azt a szokást, ami Münchenben, Parisban és a hollandusoknál ma is elfogadott akadémiai törvény, hogy a fiatal művésznövendékeket alkotó művészek tanítsák. Ugyancsak akkor felolvastam egy cikket, melyben a képzőművészeti iskola igen t. és kiváló érdemű igazgatója Lyka Károly Benczúrról, Lotz Károlyról és a többi magyar művészekről véleményt alkotott, mely vélemény alapján egy hasonlattal állítottam az ügyet a t. Nemzetgyűlés elé, azt mondván, hogy ha Londonban, általában Angliában egy tanár akadna, aki azt mondaná, hogy Shakespeare sarlatán és tehetségtelen ember, akkor azt eset­leg alkalmaznák egy bankban, a könyvelőségnél vagy a számvevőségnél,. . Györki Imre: A kultuszministeriumban! Kiss Menyhért : . . . vagy más hivatalnál, de épen annál a hivatalnál nem alkalmaznák, ahol az irodalomtörténetet és a drámai törvényeket kell tanítani. Az angol példára hivatkozva, azt mondtam, hogy Lyka Károly rendkívül tehet­séges ember, a magyar expresszionizmusról rend­kívül értékes és tanulságos munkát irt, irodalmi munkássága, amelyet a »Művészet« című folyó­iratban hosszú éveken keresztül produkált, • határ ívi január hó 11-én, csütörtökön. 191 rozottan értékes, de felfogásának kiindulópontja annyira homlokegyenest ellenkezik azzal a művé­szeti törvényszerűséggel, amelyet akár Munkácsy, akár Benczúr, akár Lotz Károly — hogy a hazai példáknál maradjak meg — statuáltak, hogy nagyon nehéz épen a fiatal művészek irányítását reábízni. A minister ur akkor adós maradt a válasszal . . . Meskó Zoltán: Melyik minister? Kiss Menyhért : A kultuszminister ur, és hogy mennyire igazam volt, azt igazolták az események. A tanári kar nem nyugodott meg és többizben memorandummal fordult a mi­niszter úrhoz, időnkint nyomtatványokkal a kép­viselőkhöz, hogy az országos képzőművészeti főiskola ne maradjon meg mai állapotában. A memorandum 24 pontból áll, azt hiszem, vala­mennyi képviselő ur megkapta, vagy legalább is azok, akik foglalkoznak a dolgokkal, A tanári kar nyomtatott brosúrájában kifejti, hogy a helyzet tarthatatlan. Amikor tehát koncedálom, hogy a minister ur a mostani állapotot elődei hibájából örökölte, egyszersmind rámutatok arra, hogy mindig jobb, ha egy rosszat azonnal meg­korrigálunk, mintha várunk arra, hogy később még jobban összehalmozódjanak a bajok, mert akkor a császárvágás sokkal nehezebb és sokkal nehezebben határozza is el magát rá az ember. Ha a képzőművészeteknél a minister ur megkérdezné a jelenleg élő legkiválóbb művésze­ket, azt a felfogást hallaná tőlük, hogy a jelen­leg élő alkotó művészek közül állítson valakit az intézet élére, aki a maga példájával, zseni­jének erejével és érzésével tudja oktatni az ifjú növendékeket. A minister urnák azonban van egy különös, sajátos egyéni felfogása. O t. i. rendkívül nagy mértékben értékeli az adminisz­tratív, reproduktív munkát. A közigazgatási, a tisztviselői pályán ebben a tekintetben feltét­lenül igaza is van neki, mert ott nagyon fontos az adminisztráció pontossága, az alkalmatosság, az élethez való tapadás, ellenben a művészeti alkotásoknál nem lehet ezt a felfogást érvénye­síteni. Ebből az következik, hogy pl. aki kitűnő szerkesztő, az lehet a legrosszabb iró és innen van, hogy pl. a budapesti nagy lapok legtöbb­jénél — tisztelet a kivételeknek, de ez törvény, és nomina sunt odiosa — arra törekszenek, hogy ne olyanokat ültessenek a szerkesztői székbe, aki tényleg ért az Íráshoz, hanem olyant, akinek adminisztratív képessége van. Viszont ezzel szemben a müncheni akadé­miánál és minden alkotó művészakadémiánál olyan embereket ültetnek a tanári és igazgatói székbe, akik nem reproduktiv, hanem produktív alkotó tehetségek. A minister urnák ezt a fel­fogást tehát feltétlenül meg kellett volna szív­lelnie, s elvárom tőle és kérem is arra, adja át magát ének a felfogásnak. Meskó Zoltán: Átadja magát, egész biztos! (Derültség.) Kiss Menyhért: Vonja le ennek a konzekven­se*

Next

/
Thumbnails
Contents