Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-82
192 A mwzetgyülés 82, ülése 1923. i ciáját, mert ez az igazi belső művészetnek rendkívül nagy érdeke. A gyüjteményegyetemről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, amelyet ez a nemzetgyűlés lelkesedéssel szavazott meg, a minister ur rendkívül magas szárnyalású beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy miért szükséges a gyűjteményegyetem megszervezése. A nemzetgyűlés páratlan nagy lelkesedéssel és igen kevés beszéddel igyekezett ezt a törvényjavaslatot minél hamarább tető alá hozni, hogy az ország minél előbb élvezze ezen intézmény előnyeit. A kinevezéseknél azonban itt is abba a hibába vagy tévedésbe — nem is tudom, hogy fejezzem ki magamat — esett a t. minister ur, hogy egypár olyan embert hagyott ki, nem is egypárat, de többet, akiket kívántak a képzőművészek, hogy feltétlenül benne legyenek. Ellenben mind csak azokat állította be, akiknek adminisztratív tehetségéről volt meggyőződve. Nem akarok példákat felhozni, (Hall' juh! Halljuk!) hogy a kinevezéseknél mi történt. O nagyon jól tudja, kikre gondolok, hiszen ezekről antiakták voltak, én csak egy másik dologra akarok kitérni, t. i. arra, hogy az igen t. minister ur a kultuszmini.steriumban redukálta a tisztviselők számát. Óhajtás volt ez a nemzetgyűlésen, hogy az állami tisztviselők számát redukálni kell, mert az állam mostani viszonyai között nem tarthat el annyi tisztviselőt, mint amennyit 63 vármegye eltartott. (Helyeslés.) Ez olyan szempont, amelyet feltétlenül alá kell irni. Azonban ugyebár, akkor a kiválasztást magát ugy kell megejteni, hogy azt ne lehessen vita tárgyává tenni. En politikai szempontok érvényesítését nem kívánom, azonban pl. az egyik helyettes államtitkárnak, Makay államtitkár urnák a kultuszministeriumból való eltávolítását mégis sérelmesnek találom azért, mert ő ugy ministeriumi működésében, mint a társadalmi életben is feltétlenül rendkívül dolgos, rendkívül szorgalmas ós olyan tisztviselő volt, akinek nemzetépítő munkásságát a ministerium a mostani viszonyok között nem nélkülözheti. Horváth Zoltán: Pekárt is eltávolította! Kiss Menyhért : A politikai államtitkár urak dolgairól nem kívánok semmit se mondani. Én azon az állásponton vagyok, amelyen volt Apponyi Albert, amikor kultuszminister lett. Akkor a politikai életben feltűnést keltett, hogy már két óv eltelt és a minister ur még mindig nem szólalt meg. Megkérdezték tőle a kultuszministeriumban, hogy miért nem hallatja a szavát, hiszen ő a beszédnek olyan alkotó művésze, hogyha csak l'art pour l'art, tehát a beszédért önmagáért szólalna fel, akkor is maradandó alkotások lennének az ő szónoklatai a magyar szónoklástan történetében Erre Apponyi Albert azzal válaszolt, hogy amikor őt alkotó munkára küldötte be az akkori politikai világ és a ministeri székbe ültette, nem tartja ildomosnak, hogy beszédeket mondjon, hanem ő igyekszik a | vi január hó 11-én, csütörtökön. maga egész tehetségét azokban a rendeletekben és intézkedésekben kifejezésre juttatni, amelyeket az ország tőle vár. Hogy ez mennyire helyesés mennyire rávall Apponyi Albert zsenijére, kiviláglik abból, amikor pl. mégis megtörtént, hogy hivatalos állásából kifolyólag valaki azt kérte az államtitkártól, hogy drámáját, darabját vagy regényét kiadja vagy a színház előadja . .. Rassay Károly: Ilyesmi is előfordul? Meskó Zoltán : A tiédet egész bizonyosan nem is fogja előadatni! Kiss Menyhért: Mert nem is jut abba a helyzetbe. Bartha Miklós irt annak idején egy színdarabot, és méltóztatnak tudni, az ő felfogása az antiszemitizmus kérdésében homlokegyenest ellenkezett azzal a felfogással, amelyet akkor a liberális világban vallottak. Neki nagy összeköttetése volt az akkori kormánypárttal, — a régi képviselő urak megerősíthetnek benne —~ úgyhogy akármikor szí vesén felajánlták és felkínálták neki, hogy, darabját a Nemzeti Színházban előadják. 0 azonban a darabját a Vígszínházban adatta elő, mert érezte, hogy darabja előadásával a Nemzeti Színház erkölcsi kényszer alá kerülne, mivel tekintettel kellene lennie az ő politikai mivoltára. Bartha Miklós ezt tette. Más másképen tesz. Fontos kérdés még az, hogy a szabadoktatás kérdését Magyarországon miképen oldják meg. Bár éles ellenfele vagyok a szociáldemokrata pártnak, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a párt a legnagyobb buzgalommal teljesítette feladatát ezen a téren, úgyhogy — itt van a hivatalos statisztikai kimutatás — lefőzte magát a 63 vármegyével rendelkező Magyarországot, mert többet költött a szabadoktatásra, mint maga az állam. Csupán pár számadatot leszek bátor felolvasni. 1904-ben 59.000 koronát, 1905-ben 69.000 koronát és 1906-ban 174000 koronát költött ez a párt a szabadoktatásra. Bogya János : Az is fontos, mit tanitottak ! Kiss Menyhért: A magyar állam 1908-ban 250.000 koronát adott erre a célra, a szociáldemokrata párt pedig éppen az ötszörösét adta annak az összegnek, amelyet a magyar állam 1908-ig erre a célra költségvetésébe felvett. Szabó István (sókorópátkai) : Többet beszedtek, mint az állam! Kiss Menyhért : Azt hiszem, egy véleményen vagyunk, hogy maga a szabadoktatás feltétlenül állami feladat és az államnak feltétlenül kell erre a célra pénzének lennie. Ha máshonnan nem, az automobilok fentartási költségeiből kell elvenni az étihez szükséges pénzt, de a szabadoktatást meg kell valósítani. Szabó István (sokorópáthai) : Ezentúl mi szedjük be a párt-adót. Kiss Menyhért: Azon kell törekedni, hogy szabadoktatás utján tanítsuk azokat a gyermekeket, akik azért nem tudtak tanulni, mert az állam nem tartott nekik iskolát, vagy nem volt
