Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

182 A nemzetgyűlés 82. uícse 1923. idézem azt, ami a tegnapslőtti ülésen történt, amikor egy t. képviselőtársunk egy szocialista képviselő beszéde közben azt kérdezte, tudja-e mit mondott Bismarck. Képviselőtársam beismerte, hogy nem tudja, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Dehogy nem !) amire azt mondta, hogy Bismarcktól származik ez a mondás : Nichts vergessen, nichts verzeihen ! Én azt mondom, hogy Bismarck mondott mást is. Bismarck mondta a következőket is : Wir Deutschen in der Mitte Europas gelegen müssen mehr zusammenhalten als andere Nationen. Wir müssen einig sein, wenn wir nicht verloren sein wollen. Wir haben keinen natürlichen Schutz, und müssen Bücken an Eücken stehen, wenn nicht alle Opfer der Vergangenheit für uns verloren sein sollen. Ezt is mondta Bismarck és ebben nem az van, hogy nichts vergessen, nichts verzeihen. Ebben benne van az is, hogy igenis a nemzetnek, amely tudatában van annak, hogy köröskörül ellenségek veszik körül, hogy természetes határai nincsenek, számolnia kell azzal, hogy minden egyes tagjától fokozottabb szolidaritást vár el, (ügy van ! Ugy van !) hogy annak a nemzetnek számolnia kell azzal, hogy igenis vannak, lehetnek pillanatok, amikor minden társadalmi és osztálykülönbség nélkül egymás mellett kell állania mindenkinek, aki nem tartja magát konjunktúraembernek, megmondom őszintén, konjunktúrakereszténynek, konj unktura-szociáldemokratának és konjunktúra-politikusnak, egyáltalában mindenkinek, aki képes arra, hogy a kellő pillanatban ráeszméljen, hogy egy földön, egy területen élő emberek között,ke]l hogy kifejlődjék egy olyan szolidaritás, amely minden körülmények között, ha jóakaratot lát, tud felejteni és tud megbocsátani. Ha ez nem'volna így, akkor azt hiszem azok a nagy dolgok, amelyekről az emberiség történelme beszámolhat, nem történtek volna meg. Azt hiszem, hogy a lelkek egyensúlyát nem azzal a merev állásponttal kell keresni, hogy nichts vergessen, nichts verzeihen, hanem inkább tán azzal, hogy lehetnek körülmények, lehetnek viszonyok, amelyek oda sodorják az embert, hogy alles vergessen, alles verzeihen, wenn man den guten Willen sieht, mindent feledni, mindent megbocsátani, ha jóakaratot és őszinte megtérést látunk, (ügy van! ügy van ! a baloldalon.) És mást is mondok. Helytelen dolog az, ha általa nositunk, ha generalizálunk. Igen helyesen jegyezte meg tegnap gróf Zichy János t. képviselőtársam, hogy nem lehet generalizálni. Én azt mondom, hogy még azt sem lehet állítani, hogy a munkásság azonos volna a szocialista parlamenti párttal. (Felkiáltások a jobboldalon; Sőt!) Azzal a munkásságot azonosítani nem lehet. Nem lehet generalizálni, de nem lehet dolgokat szenvedélylyel sem elintézni. Vannak dolgok, amelyeket igenis akárhogy is próbáljuk, máskép nem lehet elintézni, mint őszinteséggel, igazsággal, becsületességgel és szeretettel. Rothenstein Mór : Mindez hiányzik ! évi január hő ll-én

f csütörtökön. Farkas Tibor : Ezt nem mondom, csak annyit mondok, hogy talán látszólag sok hiányzik. Erdélyi Aladár : Az a kérdés, hol ? (Egy hang a jobboldalon : Mindenütt !) Farkas Tibor: Igen helyesen jegyezte meg képviselőtársam, hogy mindenütt. Még ma sem tudunk ráeszmélni arra, hogy hibák történtek mindenütt. Hibák történhettek és történniök kellett, mert hibák nélkül nem lehet élni, hibázni emberi dolog, de hogy olyan hibák történtek volna eddig, amelyeket helyrehozni egyáltalában nem lehetne, ha kikapcsoljuk azokat az embereket, akiket én másoknak, mint konjunktúra-embereknek nevezni nem tudok, nem lehet mondani, azt hiszem annyira nem vagyunk. Azt hiszem, nem vagyunk annyira, hogyha esetleg olyan momentumok következnének be, hogy minden tisztességes embernek össze kell fognia, ne tudnánk összefogni. Állitom, hogy igen sokszor kis dolgokat rónak fel és többet látnak bennük, mint amennyit kellene, miáltal a kedélyeket szükségtelenül izgatják, őszintén megvallom, ilyennek tartom a rendtörvényt, mert bennem megcsontosodott az, amit az igazság, a jog iránti fanatizmusnak neveznek. Bíró, jogász voltam, és nem tudok közigazgatási szempontból nézni olyan dolgokat, amelyeket nem szabad közigazgatási szempontból nézni, mert ezek a dolgok hosszú évszázados gyakorlat következtében a birósághoz tartoznak. ( Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Felszólalásom elején talán el is tértem egy kissé a tárgytól és tulaj donképen nem foglalkoztam azzal, amiről most itt elsősorban beszélünk, hogy megadjuk-e a felhatalmazást a kormánynak, igen vagy nem. Én azt mondom, hogy hajlandó vagyok a kormánynak megszavazni a felhatalmazási javaslatot, talán különösnek fog egyes képviselőtársamnak feltűnni, ha azt mondom, hogy akkor, ha azok a feltételek, amelyeket én kardinálisoknak tartok, nyilatkozatok által honoráltatnak. Nem kivánok határozati javaslatokat beterjeszteni, mert nem célom, hogy elhúzzam a tárgyalást. A következő pontokban óhajtom röviden megjelölni feltételeimet, előrebocsátva azt, hogy tulaj donképen különös helyzetben vagyok. Az egyik felszólaló t. képviselőtársam direkt örömmel üdvözölte azt, hogy indemnitással kormányoznak. Megjegyzem, ez nem uj tünet, mert azt hiszem a nyolcvanas években történt a francia parlamentben, mikor ujjongva kiáltott fel egy képviselő a budget provisoire előterjesztésekor, hogy tulaj donképen csak a vad országokban,'a vadaknál, a törököknél nem ismerik ezt az intézményt. Ha egészen nyíltan el akarom mondani a költségvetésre vonatkozó nézeteimet, ugy oda kell konkludálnom, hogy a mai költségvetési jog, amely a huszadik században van, nem ugyanaz, mint amely volt az előző században, és nem ugyanaz, mint amely azelőtt volt. Egy talán cinikus államférfiú azt mondta egyszer, hogy az államfőnek meg kell adni az aláírási, szentesitési jogot, azért, hogy legyen foglalkozása és hogy ne tegyen kárt. Nem tudom, hogy idők mul-