Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

iSO À nemzetgyűlés 82, ülése 1923. cikkek, de nem gondol arra, hogy pillanatnyi olcsósággal nem nyer, hanem veszít. T. Nemzetgyűlés ! A vám legfőbb ellenérveként azt szokták felhozni, hogy drágit. Én nem kivánok arra hivatkozni, hogy azok a cikkek, amelyek a legdrágábbak lettek az utóbbi időben, vám nélkül lettek a legdrágábbak s itt nemcsak a gabonára, gondolok, hanem a fára és a szénre is. Ea újból csak azt mondhatom, hogy a drágitást tulaj donképen nem a vám maga okozza, sőt talán legkevésbé a vám, hanem a belföldi árunál Magyarország speciális szerencsétlen viszonyai.folytán az a körülmény, hogy a belföldi iparhoz szükséges anyagot legnagyobb részben külföldről kell beszereznünk, s ezen óriási importszükséglet folytán, belföldi termelésünk is drágul. Külföldről behozott iparunknál pedig az az a drágitó elem, hogy azoknak az országoknak valutája, amelyekből iparunk legnagyobb részét importáltuk, Németország és Ausztria valutája az utóbbi időben értékben anynyira csökkent, hogy az iparcikkek előállítási költségei természetszerűleg rendkívüli módon megnövekedtek s az előállítási költségek ilyen rendkívüli fokozódásának következménye sokkal inkább drágitó hatással van, mint aminővel volna a vám. Végeredményben, t. Nemzetgyűlés, az iparcikkek ára nem a vámtól függ, hanem az exportáló, illetőleg importáló állam fizetési eszközeinek nemzetközi értékelésétől. (Élénk helyeslés balfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Ez természetesen nem jelenti azt, — és ezt nyomatékosan hangsúlyoznom kell — hogy az értelmetlen, a túlzásba vitt vámok nem hatnak nyomasztólag és pusztitólag. Minden olyan \ám, amely az általános fogyasztóképesség csorbításával ;' minden olyan vám, amely egy itt bent semmiféle gyökérrel, semmiféle értelemmel nem biró iparnak mesterséges és erőszakos forszirozását akarja keresztülvinni, egészségtelen és terméketlen. Csak olyan iparcikket szabad vámmal védeni, s e vámvédelem utján erőteljes virágzásra vinni, amely iparnak feltételei adva vannak, amely iparnak kivirágzása lehetséges, amely iparnak nemcsak hirtelen felvirágoztatását, hanem maradandó fejlődését és tartós prosperálását is biztosítani lehet. T. Nemzetgyűlés ! A legfőbb ellenérv azonban, amellyel az ipari vámvédelemnél találkozunk az, hogy ti — mondják nekünk — akik szembenálltok a pénzügyi kormányok azon szerencsétlennek tartott pénzügyi politikájával, amdy nem ad egészséges, gyorsan megtérülő közszükségletet képező célokra és bár infláció árán is hitelt, ti — mondja ez az érvelés — akik azt mondjátok, hogy pénzt minden áron kell nyomni, s ennek árán is az előbb mondott feltételek mellett ipart teremteni, ti ellenmondásba keveredtek önmagatokkal — mondják — amikor ezen követelés felállításával egyidejűleg ipari védvámot követeltek. Mert, ha ti ipari védvámokat követeltek, akkor védőbástyákkal és védőfalakkal vesszük körül Magyarországot és lefokozzuk a lehetőségét annak, hogy azok az ipaévi január hó 11-én, csütörtökön. rosállamok iparcikkeiket ide behozzák, már pedig akkor ők sem fogják beereszteni a mi nyersterményeinket. Ha mi azt vártuk és reméltük, hogy ezek az idegen államok ki fogják nyitni a mi folyton növekvő nyerstermelésünk előtt, gabonánk előtt kapuikat, azok az idegen államok viszont elvárják, hogy mi meg fogjuk tűrni, hogy behozzák az ő ipari termékeiket Ez oljan ellenmondás, — mondják — amely tagadhatatlan, mert két nyeregben egyszerre lovagolni nem lehet és vagy arra kell törekednünk, hogy exportlehetőségeink növelésével egy nagy mezőgazdasági exportpolitikával javítsuk meg külkereskedelmi mérlegünket, vagy arra, hogy ipari termelés utján, egy elzárkózó politikával kíséreljük meg ugyanennek a célnak elérését. A valóság azonban nem ez, t. Nemzetgyűlés. A valóság az, hogy a kettő között összefüggés van, s ezt az összefüggést a vámtarifák tételei és a vámpolitikai változások között klasszikus módon konstatálni lehet. Nézzük a legeklatár sabb példát, a magyar bor példáját. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Azt mondták, Csehország nem bocsátja be a magyar bort, elzárkózik a magyar bor elől, mert mi is elzárkózunk a zománcedények behozatala elől. Hát ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert amikor még szabad listán volt a zománcedények behozatala, akkor erősen lenyomták a csehek a behozatali lehetőséget a magyar bort illetőleg- (ügy van ! balfelől.) viszont 1921 júliusától fogva, amikor a-zománcedény Magyarországon lekerült a szabad listáról, és 1921 második felében, valamint 1922 első felében is, borkivitelünk lényegesen emelkedett. Ezzel a példával is — hiszen példákból generalizálni talán nem helyes — azt akartam kimutatni, hogy nem mindig áll az a tétel, hogy aki exportálni akar, nem szabhat vámokat egyes cikkekre. De a dolognak lényege nem ezen van. A dolognak lényege azon van, hogyha mi egy autoróm vámtarifának megteremtésével nem szerzünk fegyvert a kezünkbe, amellyel mint lehetőleg egyforma értékű ellenfél leülhetünk a tárgyalási asztalhoz, a bennünket körülvevő és elzárkózó szomszédainkkal ; mig ilyen fegyver nincs a kezünkben, nem lesz mit adnunk akkor, amikor követelünk. Ha mi azt kívánjuk, hogy egy egészséges mezőgazdasági exportnak nagyarányú kifejlesztésével kivihe^sük a felesleges terményeinket és pedig nagy tételben ; ha ezt a célt elérni vagy megközelíteni kívánjuk, akkor nekünk kellő védelemmel kell körülvenni iparunkat, amelynek okos és körültekintő védelme lefektettetvén egy autonóm vámtarifában, mégis módot ad nekünk a kereskedelmi szerződések keretében arra, hogy a kereskedelmi szerződésekben foglalt rekompenzácionális elv keresztülvitelével segítsünk magunkon. Hiszen kétségtelenül vannak nekünk u. n. reménybeli iparaink. Ezekket a reménybeli iparainkat, ha nem forszírozzuk, a virtuális vámok kérdésével való do ut des elvnek keresztülvitelével egyedül van