Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

À-nemzetgyűlés 82. ülése 1923. évi január hó 11-en, csütörtökön. Í79 professzor az ő nagy tudásával és erkölcsi súlyával meghódított itt egy kört, amely zászlóvivőjévé szegődött és elveit hirdette. Azt mondotta Brentano professzor : Milyen különös gondolat, hogy ő, aki védővámos tanárok lábainál ült és szivta magába a kereskedelem és vámpolitika tejét, végül ime, a szabadkereskedelem hive lett. Dd tapasztalnia kell neki azt, amit az én szerény személyemen is tapasztalhatna, ha tudná, hogy mi, akik Brentano lábainál ülve német egyetemen a szabadkereskedelmet tanultuk és át voltunk hatva a szabadkeresekedelem nagyszerű gondolatától, az idők, a tapasztalás folyamán védővámosokká lett ünk. Ha azt a szabadkereskedelmet meglehetne valósítani egyes, a világ gazdasági életéből kiszakitott, egészen különálló kis szigetországok kereskedelmében és gazdaságában, ha azt a szabadkereskedelmet ott élesztenék, ott virágoztatnák, de nem belekapcsolva, belefonva a világ-, gazdaságba, amely világgazdaság, mint minden élet, küzdelemből, erőknek, fegyvereknek összeméréséből áll, akkor lehetne abszolút igazságnak hirdetni a szabadkereskedelem elvét. Ha én Brennan@ profseszor ur elveinek hirdetését nézem, akkor azt a csodálatos következetlenséget konstatálom, hogy ő, aki eljött ide, hogy egy tiszteletreméltó egyesülés szószékéről hirdesse a szabadkereskedelem szükségességét, nem csupán elvben, hanem izoláltságunkra való hivatkozással gyakorlatban is, amidőn egy, nézetem szerint nem szerencsés példával Magyarország helyzetét Hamburg példájára applikálta, amely Hamburg, bármilyen kicsinyek vagyunk is, mégsem hasonlit ható össze velünk az ő még nagyobb kicsisége folytán és a viMgkiköf oï helyzeténél fogva, végül pedig azért, mert az Össze hasonlit ás egyáltalán nem alkalmas ; mondom, ha Brentano professzor urnák idebenn, Magyarországon tartott felolvasásának világánál azt nézem, hogy odakinn mit hirdet, kénytelen vagyok konstatálni, hogy Brentano professzor ur Németországban ma a szabadkereskedelem elvét nem hirdeti. Mint előbb mondottam, ezek csak papiron fennálló elvek, amelyeken az élet keresztülgázol, amelyeken keresztül kell gázolnia, hiszen lehetetlen vesszőparipákon lovagolva a természet fejlődésével, az adott viszonyokkal szemközt állni és elsodortatni magát, mert hiszen azok a viszonyok mindenesetre erősebbek lesznek. Elpen azért a szabadkereskedelem elvének leglelkesebb és legklasszikusabb hirdetői — és itt mindjárt Brentano professzort fogom citálni, de Schaeffle, Lotz és Dietzel is — mind azt mondják, hogy a vám tulajdonképen nevelő rendeltetéssel bír és abban a pillanatban, mikor nevelő rendeltetését elérte és nevelő hivatásából kifolyólag virágzó, önálló nagyszerű ipart fejlesztett, de csak akkor lehet annak Abbau-jára, leépítésére gondolni. Hiszen Brentano professzor már Budapesten is kénytelen volt egy koncessziót ' tenni, amikor itt tartott felolvasásában azt mondotta (olvassa) : »List Frigyes védelmezte akkoriban a hazai termelés helyzetét a külföldi versennyel szemben, de csak addig, amig tőkében és munkában annyira meg nem izmosodik egy ország, hogy nem kell félnie az idegen versenytől.« íme, ez nyilt elismerése annak és az általam való citálás és annak a citátumnak beszédébe miként való beszövése is mutatja, hogy ő is a nevelő vámok jótékony hatásától várja az eredményt és alapfeltételkért kívánja meg egy nem fejlett ipari országban, ha kell, a nevelő vámok felhasználását, (ügy van! a balközépen.) De hogyan állnánk mi a szabadkereskedelem közepette ? Körülvéve olyan országoktól, amelyek az egész vonalon elzárkózó vámpolitikát követnek, Jugoszlávián és Csehországon kezdve, amelyek, ha jól emlékszem, már 1921 júliusától fogva a legmerevebb elzárkózás politikáját követték és a vámfalakat azóta is nemhogy lerontanák, hanem mindig magasabbra emelik ; — egy kis ország, amely részben nyersterményei, részben félgyártmányai folytán, részben pedig teljes iparának beszerzésénél rá van utalva a külső országokkal való megegyezésre, ha kinyitná vámsorompóit és feltárná kapuit fejletlen gazdasági élete közepette, mit várhatna ? Azt, hogy minden oldalról rohanna a külföldi, ma még fejlettebb ipar áradata és lehet, hogy egy bizonyos dumpingpolitika követésével, — amely annyira bevált Anglia érdekében a múlt században, azután pedig Németország által rázuditva Angliára, később Indiára és a legtávolabbi gyarmatokra is — ennek a dumping-politikának, ennek a lenyargalási politikának következményeként talán azt tapasztal nók, hogy Csehország, Németország, Ausztria az első időben eljönnének ide és olcsóbban kínálnák és adnák árucikkeiket csalétek gyanánt, de elfjtanák és megfojtanák e rettenetes versenyben fejlődésnek alig indult iparunkat. Mi volna ennek a következménye ? Az, hogy amikor állnának azok a gyárak, amikor nem füstölnének, amikor a munkáskezek munkátlanok volnának és a családok éheznének, akkor egyszerre ki lévén szolgáltatva az ő iparuknak a mi gazdasági életünk, a mi fogyasztási piacaink, régi bevált recipe szerint felen élnék újra az árakat és drágán volnánk kénytelenek szükségleteinket beszerezni. Kenéz Béla : Az osztrákok tettek igy ! Beck Lajos: S a fogyasztók milliói mit nyernek vele ? Hangsulyozt am beszédem folyamán nem egyszer, hegy a fogyasztóknak nyugodt, stabilis gazdasági viszonyokra van szükségük, fogyasztók alatt értvén elsősorban a munkásokat. Nyugodt, stabilis gazdasági viszonyokra van szükségük, amelyek között megí aláihatják a maguk számadását, s nem kell folytonosan élet standardjukat lecsökkenteniök, változtatniuk, amelyek között megélhetésük biztos. Vájjon egy ilyen letörőfélben lévő idegen verseny által lelovaglásban lévő iparnak van-e kilátása arra, hogy kellő módon, kielégít ő munkabérek mellett állandóan és egyenletesen tudja foglalkoztatni azt az ipari munkásságot, amely arról beszél, hogy olcsók legyenek az ipar-