Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

170 A nemzetgyűlés 82. ülése 1.923. é bennünket gazdaságilag aknázni, viszont ellenértékkép nekünk semmit sem tudnak nyújtani, mondom, mindennek ellenére mégis azt hiszem, hogy vámpolitikai téren, gazdasági önállóságunk visszanyerésének egyedüli tényéből kifolyólag egészen más ipari, más vámpolitikai politikát kellett volna követnünk. (Ugy van! bal felöl.) És ugyanez áll, t. Nemzetgyűlés, a földmi velésügyi politika terén is. Meg kellett volna ragadni, s erre bővebben vissza fogok térni fejtegetéseim fonalán, az alkalmat arra, — épen azért, mert megcsonkíttattunk, épen azért, mert gazdag és értékes mezőgazdasági részeket szakítottak le testünkből, — hogy azt, ami rendelkezésünkre áll, kihasználjuk, és termelésünk erőteljes fokozásával nemzeti ujjáalkotásunk egyik alappillérét, a mezőgazdaságot segítsünk kiépíteni. De ehelyett azt láttuk, hogy mesterséges eszközökhöz nyúltak. Igaz, hogy részben indokolta ezt a kivételes helyzet, az átmeneti állapot, de az árak letörésére törekedni maximálásokkal és kényszerármegszabáRokkal, rekvirálásokkal, s ezeket tovább is fentartani, mint okvetlenül szükséges : olyan szerencsétlen gazdaságpolitika, amely csak reakciót, amely csak egészségtelen visszahatást szülhet. A pénzüg>i politika terén sem adhatjuk meg a felmentvényt az eddig törtéritekért. Nem adhatjuk meg azért, mert végeredményben a kasszakulcs a pénzügyministerek zsebében van, 8 tőlük függ, hoyy a többi resszort képviselői mennyiben valósíthatják meg terveiket. Es ha a pénzügyminister urak szükkeblüek voltak, ha nem tudtak ráhelyezkedni arra az álláspontra, hogy befektetés nélkül a termelés fokozása lehetetlen. (Ugy van! balfelöl.) akkor a felelősség legnagyobb súlya mégis a pénzügyminister urakat terheli. (Ugy van! bal felöl.) Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a világszerte való óriási pénzügyi katasztrófa közepette ettől Magyarország a legcsekélyebb mértékben sem kiméltetett meg. 8 ennek láttára felmerültek a legkülönbözőbb gondolatok, hogy hogyan kellene a helyzetet megoldani, hogyan kellene segíteni, mint lehetne orvosolni a bajt. 1920 áprilisában összeült egy nagy ankét a magyar közgazdasági társaság kebelében, amely ezeket a kardinális kérdéseket szakemberek szájából akarta megvilágíthatni. S akkor először is arról folyt a vita, hogy hol kezdjük el ? Ott-e, hogy államháztartásunk egyensúlyát állítjuk helyre, vagy hogy pénzünk leszállott értékét emeljük fel, avagy kezdjük-e ott, hogy fizetési mérlegünket hozzuk rendbe? Az orvoslást természetszerűleg mindenki ott kezdi, ahol legjobban fáj, ennélfogva mindenki a pénz rettenetes elértéktelenedésével és ennek okaival foglalkozott; És nem vették észre, hogy ÉlÉáció és infláció, pénzszaporitás és pénzszaporitás között különböztetni keli, és hogy egy egészségtelen, egy meddő, egy pusztító és gyilvi január hó 11-én, csütörtökön. kos infláció mellett van egy egészséges, egy megtermékenyítő, egy a gazdasági életet kivirágoztató pénzszaporitás, amelyet azért, mert van ennek egy egészségtelen hajtása is, félrevetni nem szabad. Csak azt látták, hogy egy borzasztó, egy pokoli boszorkánytáncban folyton szaporodik a pénz, folyton emelkedik az áruk értéke, az áru és a pénz kergetik egymást, az áru pusztul, és hogy a szervező és megtermékenyítő erő, a pénz. modern Kronősként felfalja saját gyermekét: az árut és elpusztítja, ahelyett, hogy szaporítaná. És, t. Nemzetgyűlés, ebben a pokoli forgatagban azután legkülönbözőbb ellenszerekhez, a legkülönbözőbb orvoslási módokhoz kívántak folyamodni. Elsősorban a pénzkihitelezés megszorítására tettek indítványt, s azt mondották, hogy ugy, mint világszerte, orvosszerül a kamatláb felemelése, a diszkontó-csavar megszorítása kínálkozik a legalkalmasabb eszközül, Csakhogy ez is későn jött. A jegybankok háború alatti kamatlábpolitikája nem állott arányban a pénzszűkével, azaz nem vette tekintetbe azt, hogy kevés a pénz, és nem alkalmazott olyan kamatlábpolitikát, amely akkor a diszkontó-csavarnak kellő pillanatban való és kellő mérvű szigorításával még üdvös eredményt szülhetett volna. Ennek következménye volt, hogy akkor, amikor a gazdasági élet teste az egészségtelen, nem fedezett, óriási tömegű pénz által meg volt mérgezve, ilyen késői alkalmazása a diszkontó-csavarnak eredményt már nem hozhatott. Ezzel szemben, t. Nemzetgyűlés, a pénzügyi kormány azt az álláspontot foglalta el, hogy fedezetlen bankjegyeket csak az életfentartásra bocsát rendelkezésre, és amennyiben úgynevezett termékeny egészséges invesztícióra is szükség van pénzre, nyújtson a nemzetgyűlés és az ország erre módot azzal, hogy több adót szavaz meg, vagy tétessék lehetővé, hogy nemzetközi kölcsönök utján ilyen pénzberuházásokra módunk legyen. Azonban, t. Nemzetgyűlés, a valóságban egészen máskép festett ez a politika. A valóságban az állami kiadásoknál ez a hirdetett deflációs politika, ez a pénzmegszoritó politika egyáltalában nem vált be. Hogy nagyon népszerű illusztrációval éljek: az autók vigan robogtak tovább, állami pénzzel és állami benzinnel, csakúgy, mmt azelőtt. Hegedűs Lorántnak beígért államháztartási megtakarításai a gyakorlati életben csődöt mondtak. A pénzt vigan nyomattuk ilyen meddő és haszontalan befektetésekre tovább, ellenben a pénzmegszoritó, a deflációs politikát az egész vonalon és teljes mértékben alkalmaztuk ott, ahol erre legkevésbé lett volna szükség, és akkor, amikor hasznos beruházásokat kellett volna csinálnunk. Kállay t. pénzügyminister ur a múlt indemnitási vita során azt mondotta, hogy ő ilyen szólamokkal nem hagyja elhomályosítani a dolog