Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-79

10 A nemzetgyűlés 79. ülése 1923. évi január hó 8-án, hétfőn. zom meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot, mert nem tartom az egész indemnitasi javaslatot komoly dolognak, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt látom ugyanis, hogy az egész indemnitasi javaslat csak azt célozza,, hogy egy abszolutisztikus uralomnak adjuk meg az álparlamentarizmus flastromát. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én ehhez segítséget nem adok, nem azért, mert egyszerűen azt mondhatnám, amit Cavour mondott, hogy kivételes hatalommal bármilyen együgyű kormány is el tud országokat kormányozni, hanem egészen egyszerűen azért, mert ennek a politikai rendszernek és kormányzatnak működése nem nyújt nekem garanciát arra, hogy én fehér lapot nyújtsak át neki, nem az ország pénzügyeinek vitelére, mert azt úgyis megteszi, hanem hogy nyújtsak egy fehér lapot, amelyet akkor fog prezentálni, ha egy alkotmányosabb érzésű korszak követelni fogja a zárszámadásokat, amikor is ezt a fehér lapot a felelősség kérdésében fogja prezentálni. Ez az az ok, amiért én a kormánytól az indemnités megadását megtagadom. Nekem megingathatatlan hitem, hogy a mi közgazdasági újjáéledésünknek, majdnem azt mondhatnám lefokozva, hogy mindennapi életünk továbbtengetésének a lehetősége attól függ, hogy végre egy alkotmányos költségvetési állapotba kerüljünk. Addig, amig ez meg nem lesz, itt nem lehet egészséges adórendszer, mert adókat szavaztatnak meg anélkül, hogy át tudnák tekinteni ezeknek az adóknak a szükségességét. Addig itt nem lehet magán- és külföldi hitel, mert olyan gazdálkodáshoz, amelybe hivatott ellenőrző szerv nem tud beletekinteni, sem magán-, sem külföldi tőke meg nem fogja találni az utat. Addig nem lesz itt közéleti tisztaság sem, mert a közéleti tisztaságnak is az az alapja, hogy becsületes, költségvetéssel és zárszámadással dolgozó kormányzás legyen, hogy senki ne remélhesse, hogy különleges szolgálataiért különleges jutalmakban, elbánásokban részesülhet. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) S nem lesz addig az államhatalomnak és képviselőinek tekintélye sem helyreállítva. A gyanú nem igen válogat az eszközökben és az érvekben. Addig, amig egy kormányzás nincs a kritika és az ellenőrzés tüzébe különösen pénzügyi kérdésekben odaállítva, kormányzás nem kerülheti el, hogy a gyanú fel ne csapjon az ő tógájához. T. Nemzetgyűlés ! Nem akarok azzal foglalkozni, hogy a megszavazott adók összege ma már összeroppant]a a dolgozó társadalmat. Aki kint jár az életben, nagyon jól tudja, hogy részben az adók terhe, részben pedig ezen adók kivetésének önkényessége és rendszertelensége (Igaz! ügy van! a szélsŐbaloldalon.) a végső kétségbeesésbe kergeti a polgárságot. Utalok azonban arra a lélektani körülményre, hogyha az utolsó pillanatban oda nem állítjuk az így igénybe vett adózóközönség elé azt a képet, hogy bármilyen súlyos is ez az adóteher, neked el kell azt viselned, mert az állam terhét viselned kell s az állam érdeke ennek a tehernek viselését megköveteli, akkor ez a lélektani körülmény elő fogja idézni azt az elkeseredést, amely valamilyen formában kirobbanhat. Ha én az állampolgároktól a végső teherbiróképesség határáig —• sajnos, sokszor azon túl is — igénybe veszem anyagi szolgáltatásaikat, ugy a legkevesebb, amit megkövetelhetnek tőlem, hogy mutassam meg nekik fehéren és feketén, mire fordittatnak ezek az összegek, hogy igy ellenőrizhessék az ő megválasztott képviselőik utján, hogy vájjon anyagi áldozatkészségük, esetleg anyagi összeroppanásuknak veszélye nem az életnek márólholnapra való tovább tengetése céljából, esetleg nem illegitim célokból vétetik-e igénybe, hanem hogy tényleg a legminimálisabbra lefokozott állami szükségletek fedezésére szolgál az. Az én véleményem tehát az, hogyha mi ebben az országban politikai és gazdasági konszolidációt kívánunk, akkor nincs számunkra más ut, mint visszatérni az alkotmányosság első alapfeltételéhez és költségvetést terjeszteni a nemzet elé. Nem lehet olyan rossz költségvetés, amely károsabb következményekkel járna, mint az a körülmény, hogy költségvetés nélkül, abszolutisztikusán kormányozzák az országot. (Igaz ! ügy van ! a szélsŐbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Tulaj donképen azért határoztam el, hogy felszólalok, mert ugy érzem, hogy ez az a pillanat, amikor végre komolyan kell foglalkozni azzal a kérdéssel, vájjon van-e nekünk külpolitikánk, ha van, helyes-e, ha pedig nincs : milyen irányban kellene egy külpolitikai u. n. orient ációt megindít ani. Azt tudom, hogy e tekintetben nagyon sokan bizonytalanságban vagyunk. Nem tudjuk, van-e külpolitikánk, de hogy külpolitikai problémáink vannak, azzal valamennyien tisztában vagyunk. A külpolitikai problémák két csoportra oszlanak. Az egyik csoport az, amely az elszakított területek sorsára vonatkozik, az ott élő volt magyar állampolgárok sorsára van kihatással. A másik csoport pedig az itt maradt, csonka magyar területen lévő magyar lakosságnak a jóvátétel fenyegető veszélyével szemben elfoglalt helyzetére, álláspontjára vonatkozik. Amikor legutoljára bent voltam a nemzetgyűlésen, Baross János t. képviselő ur tartott itt egy nagyon hazafias beszédet, amelyben többször aposztrofálta magát és barátait, hogy mi irredenták, mi irredenták. Hát én nem tudom, hogy a t. képviselő ur mit akar jelezni azzal, hogy ők irredentisták. Ha azt akarja jelezni, hogy ő a területi integritás alapján áll, akkor igazán fölösleges volt egy ilyen választó vonalat meghúznia, mert hiszen a területi integritás gondolata nem lehet pártpolitikai programm, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) nem lehet agitációs^ eszköz, (Ugy van! a szélsŐbaloldalon.) SLZ minden embernek ott kell hogy éljen a lelkében s egyedül ennek a gondolatnak szabad belépőjegyül szolgálnia a magyar közéletbe. Ha azonban a t. képviselő ur az irredentista szó alatt azt akarta érteni, hogy ő azok közé tartozik, akik ennek a gondolatnak igen energikusan