Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-74
A nemzetgyűlés 74. ülésé 1922. évi december hó 18-án, hétfőn, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Almásy László elnöklete alatt Tárgyai : Az indemnltásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. — Elnöki előterjesztések. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása* — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, Kállay Tibor, Szabó István ( nagyatádi) > Daruuárg Géza, Bud János. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja él.) (Az ülés kezdődik délelőtt 11 óra 45 perekor.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Csik József jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Héjj Imre jegyző ur. Napirend szerint kö étkezik az indemnitásról szóló törvényi avaslat (írom. 107, 125) általános vitájának folytatása. Szólásra következik? Csik József jegyző: Láng János! Láng János: T. Nemzetgyűlés! Sok gáncs, sok méltatlan kritika és sok vád ért már bennünket a külföldön, de idebenn is azért, mert ez a nemzet arra az alapra tért vissza, ahonnan az idők folyamán lecsúszott, amely lecsúszás, amely kisiklás, egyúttal ennek a nemzetnek vesztét is okozta, de a sok gáncs, a sok kritika dacára is újból és újból meg kell állapitanom, és ha valóban igazságosak akarunk lenni, mindannyiunknak el kell ismernünk, hogy az egyetlen megújhodási alap az, amelyet megalkuvás nélküli magyar nemzeti érzésnek és keresztény orthodoxiának nevezünk. Csupán ez a kettős vagy — mondjuk — egyetlen alap volt az, amely biztosította ennek a nemzetnek a létét, életét, fennállását. Mihelyt az egyik pillér megdőlt, önmagától omlott le a másik is. Az erkölcsi pillér a szakadatlan bombázásban, a tervszerű aknamunka következtében lezuhant, de magával rántotta az egész gazdasági épületét is. Sok okát-hallottuk már itt felsorolni összeomlásunknak és romlásunknak. Engedjék meg nekem, hogy a közelebbi okokat leszámítva, egy távolabbi okra tekintsék-vissza,- amely-a j űaiJÍAPLÓ vu. erkölcsi és gazdasági összeomlásunk oka volt. Azért akarok erről szólni, mert ha annak a bizonyos kornak, amelyről szólani kívánok, csökevénye, maradványa újból kisarjadzanék és ujb-l felütné a fejét, ha nem sikerülne azt radikálisan kiirtani : akkor igazán szomorúan kellene az úgynevezett keresztény restauráció munkája felé tekintenünk. Arról az időről akarok én beszélni, amikor még bizonyos külső fényt, külső patinát biztosított a mi államférfiainknak az ő liberális életfelfogásuk, liberális életberendezésük az erkölcsben, a magánéletben, a társadalomban és az államberendezkedésben ; mert liberális volt az állampolitika, liberális volt az ő kultuszreszortjában, az ő kereskedelmi és ipari reszortjában, minden reszortjában és az ezt céltudatosan aiár támasztó sajtó is liberális volt, sőt még azt a papot is liberálisnak mondták, aki elég lelkiismeretlen vagy tág lelkiismeretű volt ahhoz, hogy cselekedetei zsinórmértékéül csak a laikus morált fogadta el (Ugy van! a balközépen) A múltnak liberális élet- és államberendezkedése volt az, amely az általa céltudatosan ütött réseken beszivárogni engedte azt a szellemet, amely a közelmúltban gátat szakított és elsepert életeket, egyesekét és államét egyaránt. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogyan alakult át a társadalom és az állam képe, az állam és a nemzet -mentalitása a liberális törvények, a liberális államberendezkedés folytán és az ezt — mondom — céltudatosan alátámasztó liberális sajtó hangja, magatartása nyomán. Hiszen nem is olyan régen, a háború előtt még egészen természetesnek találták és a közszellemmel, az akkor uralkodott liberális szellemmel megegyeztethetőnek tartották, hogy a mi nagyjainkat, a mi Arany Jánosunkat, a mi Tompa Miháiyunkat, a mi Vörösmarty Mihályunkat mint a maradiság képviselőit állították oda, és azt mondták róluk, hogy nyelvezetük, már elavult, (Ugy van! a balközépen:) nyelvezetük nem elég gördülékeny. 11
