Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-77
A nemzetgyűlés 77. ülése 1922. évi december hó 21-én, csütörtökön. 363 akiknek épen ezeknek követésével sikerülne ezt az országot szomorú sorsából kisegíteni és a gyógyulás útjára juttatni. Hallottam itt sok szót esni gyűlölködésről, rágalmazásról és sok minden nem idevaló dologról, hallottam a keresztény nemzeti világnézetekről és a fajvédelemről. Itt is sajnálattal kell megállapítanom, hogy a legtöbb beszéd üres frázisokból állott, a legtöbb beszédet nem követte a tett és ez az ország súlyos, szomorú állapotában még ma is továbbsinylődik. Én ugy érzem, hogy egyszer már végét kellene szakítani ennek a hangoskodásnak, végét kellene szakítani azoknak az üres frázispuffogatásoknak és tényleg rá kellene térni a tettek, a cselekedetek mezejére, hogy az a nagyon sokat hangoztatott jelszót, hogy »építsük újjá ezt az országot«, tényleg meg is lehessen valósítani. (Egy hang a szélsöbdloldalon : Kezdeni legalább!) Több, mint három esztendeje, hogy a kommün összeomlott és sajnálattal megállapítom,... Barthos Andor : Hogy összeomlott ! (Derültség. Felkiáltások jobb felölj Sajnálja, hogy összeomlott ?) Kabók Lajos: Ne tessék félreérteni, tessék megvárni, hogy mit mondok, majd azután meg lehet állapítani, hogy helyes-e vagy helytelen az, amit mondok. Sajnálattal kell megállapítani azt, hogy a három esztendő eltelte után a kommün áldozatai még mindig a börtönökben sínylődnek, a családjaik pedig a legnagyobb nyomorúságok közepette szenvednek. Erdélyi Aladár : Most valamit a pénzügyi politikáról ! Kabók Lajos : A spicli-rendszer vigan működik tovább és az internálótábor még ma is a kormányzati eszközök közé tartozik, s mint ahogy a belügy minister által legújabban beterjesztett rendtörvényjavaslat igazolja, azt az egész ország szégyenére dologház címen meg akarják örökíteni. KÓSZÓ István : Aki rászolgál, az kerül oda S Kabók Lajos: Annak idején sok ezer főre rugó tisztviselőt, alkalmazottat elbocsátottak minden különösebb indok és végkielégítés nélkül. En a nyár derekán kénytelen voltam szintén ilyen ügyben egy interpellációt elmondani. Interpellációm keretében szót emeltem az állami gépgyárból elbocsátott több száz munkástársam érdekében, akiket minden különösebb, megnevezhető ok nélkül úgyszólván kirúgtak onnan 10— 20—30 esztendei becsületes, szorgalmas munka után, — de, sajnos, a mai napig még csak válaszra sem érdemesítették ezt az interpellációt, nemhogy intézkedés történt volna ezeknek a munkásoknak visszavétele vagy végkielégítése érdekében. Pedig, igen t. Nemzetgyűlés, ezek az ügyek még véglegesen lezárva nincsenek. Az a sok száz állami tisztviselő, az a sok ezer egyéb elbocsátott alkalmazott : vasutas, postás, tanitó, tanár és egyéb még ma is várja a kiengesztelődés pillanatát, ez azonban nem akar elkövetkezni. 8 itt mondhatom én azt, hogy e helyen szavak hangzanak el, de az elhangzott szavakat nem követik a tettek. Ezt a kritikát tovább fűzhetném, tovább folytathatnám, ezen a téren azonban tovább haladni nem akarok, mert, amennyire csak lehet, beszédem keretében távol akarok maradni politikai élü támadástól; hanem — mint ahogy mondottam — egy gazdaságpolitikai problémát akarok itt feltárni, s épen ezért beszédem további részét inkább erre fogom felhasználni. Mint ahogy mondottam, munkásember vagyok. A vas- és gépiparban több mint két évtizedet töltöttem el és a satu, kalapács, a reszelő mellett arra törekedtem, hogy az ipart necsak a kézügyesség szempontjából sajátítsam el, hanem törskedtem ott a satu, a reszelő és a kalapács mellett arra is, hogy megismerjem az ipar egyéb bajait is. Arról a kérdésről tehát, amelyről itt beszélni akarok, azért tudok beszélni, mert már annak idején is törekedtem az ipart ilyen módon megismerni. Augusztus hó 2-án, ha méltóztatnak visszaemlékezni, amidőn az indemnitás részletes vitája folyt, magam is felszólaltam és szóvá tettem az energiagazdálkodás kérdését. Erre vonatkozó rövid megemlítésem dacára a pénzügyminister ur válaszolt s úgyszólván szóról szóra a következőket mondotta (olvassa) : »Ami pedig az energiakérdést illeti, ez már régebbi idő óta foglalkoztatja a kereskedelemügyi ministeriumot. Erre vonatkozólag készül egy törvényjavaslat, az érdekeltséggel is tárgyalnak s az érdekeltség saját körében is tárgyal ebben a kérdésben. Ezt igen fontos intézkedésnek tartjuk, olyannak, amit minél előbb elő kell készíteni és a Ház elé kell hozni.« Végtelenül sajnálom, hogy ez alkalommal sem a pénzügyminister ur, sem a kereskedelemügyi minister ur nincs itt jelen, mert jelenlétük esetén reménykedtem volna abban, hogy közvetlenül újból is hallva ezt a kérdést, megoldására több ambíciót fordítottak volna. így távollétükben vagyok kénytelen elmondani azt, amit e fontos probléma megvilágításához szükségesnek tartok. Körülbelül öt vagy öt és fél hónapja múlt el annak, hogy a pénzügyminister ur ezt az előbb idézett kijelentést tette, az energiagazdálkodás kérdésében azonban tudomásom szerint mind a mai napig abszolúte semmi sem történt. Hegymegi-Kiss Pál: Dehogynem! A tőzeg! Kabók Lajos: Ennél a kérdésnél arra kérem a t. Nemzetgyűlést, tekintsen át egy kissé Ausztriába és akármilyen rosszak ott a viszonyok s az egyéb állapotok, pusztán ezt az egyetlen egy kérdést tekintsék meg, s akkor minden különösebb kutatás nélkül látni fogják, hogy Ausztriában az energiagazdálkodás kérdésének megoldását már a nagy összeomlás után szükségesnek tartották kézbevenni, nagy nemzeti kölcsönt sikerült ennek megvalósítására összehozniuk,
