Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-77
"A nemzetgyűlés 77. ülése 1922. évi decemher hó 21-én, csütörtökön,. 257 zárólag a faj és mindenkor a faj, a nemzet és az ország érdekét kell szolgálnia. Hogy mennyire igy van ez a külföldön, azt a legjobban bizonyítja a Deutsche Allgemeine Zeitung müncheni tudósítójának, Leneké Károlynak a sorsa, akit azért, mert azt irta, hogy Németországban pogrom készül, a német bíróság 8 évi fegyházra itélt. Igen, ezen egyetlen soráért nyolc évi fegyházra, kijelentvén, hogy az az ember, aki német kenyeret eszik, aki német tollat forgat és a nemzetét igy gyalázza^ az nyolc évi fegyházat érdemel. (Helyeslés.) Én azért hozom fel ezt, hogy ezúttal megragadjam az alkalmat, hogy a nemzetgyűlés figyelmét ráirányítsam arra a feneketlen, gyűlölettől izzó hadjáratra, amelyet nemcsak a külföldön élő zsidó származású és magyar nyelven iró újságírók követnek el a magyar faj ellen, hanem az idebent élők egy része is. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ezek szoros összeköttetésben vannak egymással. Akkor amidőn a magyar föld kenyerét eszik, mikor a magyar föld minden javát élvezik, nem átallják, hogy odakint mindent elkövessenek, hogy ezt az ezeréves multu, dicső és jobb sorsra érdemes nemzetet a külfölddel megutáltassák és ott megvetés tárgyává tegyék. Kérdem én, hogy mindazon sajtótermékekhez, amelyek odakint és idebent is még mindig megjelennek, amelyek a magyar intézményeket folyton a legszemérmetlenebb módon, a legválogatlanabb jelzőkkel illetik, vájjon miféle fegyház, miféle gályarabság volna méltó? Fegyház, amely a nemzet ellen szinte napról-napra megismétlődő sajtókampányt méltóképen megtorolni képes lenne. Én mint a keresztény magyar sajtónak nagyon szerény és kicsiny tagja, korántsem azért hivom fel erre a figyelmet, hogy a sajtószabadságot béklyóba kössék. Nem, t. Nemzetgyűlés, de azt mondom, hogy az a nemzet, amely megtűri, amely némán elszenvedi ezt a gyalázkodást intézményei ellen, kereszténysége ellen, a fajisága^ ellen, az nem érett meg a sajtószabadságra. En tehát nem a sajtó ellen, hanem a mi gyengeségünk ellen beszélek akkor, amikor a sajtószabadságot illetőleg is azt mondom : ha nem vagyunk rá érettek, — mivel mindent az egyedül üdvözítő és megváltó gondolatnak, a magyar faji érdeknek az oltárán kell feláldoznunk, — hát ezt kell tennünk a sajtóval is. Ha máskép nem megy, akkor igenis kalodába kell tenni a sajtószabadságot is, mert a szabadságnem ugy értendő, hogy a gyermeknek a borotvát a kezébe adom, hogy vagdalkozzék vele tetszése szerint. Igenis arra az eszközre, mellyel nem tudunk bánni, arra méltók nem vagyunk. Gaal Gaston: Ez kontra is áll! Zsirkay János : Ez kontra is áll és én épen erre akarok most rátérni, a mi személyes ügyünkre, mert hiszen többizben és több alkalommal megtámadtak. Nem akarom még a látszatát sem felkelteni annak, mintha hazabeszélnék, minthogyha oda béklyót kiáltanék és magunkat pedig mentesíteni akarnám. Mert igenis, az az igazság, amely éltet bennünket, az kétszeresen kötelező ránk nézve, akik át vagyunk hatva a magyar fajiság és a keresztény gondolat szeretetétől. A múltkoriban itt egy meglehetősen jól beállított és jól szcenirozott jelenet folyt le egyik keresztény újság, a Nép ellen. Nagyon kényes és lenyűgöző gondolat, hogy épen nekem kell ebben az ügyben felszólalnom, mint akit nemcsak szerződésbeli, azaz »papirkötelék«, hanem vérségi, eszmebeli kötelék is füz ehhez a laphoz. Meg akarom ragadni hát ezt az alkalmat, hogy a Nemzetgyűlés figyelmét rátereljem a sajtókérdésre. Ha Napóleon azt mondotta, hogy a sajtó az ötödik nagyhatalom, Bangha pedig már okulva a tapasztalatokon, a multakon okulva még fokozza ezt és azt mondja, hogy a sajtó az első nagyhatalom : én azt mondom, hogy ez az egyetlen nagyhatalom, mert, amint láttuk, egy jól irányított fegyelmezett, öntudatos és céltudatosan dolgozó sajtóval minden hatalmat meg lehet tartani, de meg is lehet buktatni. Ha tehát a sajtó ilyen nagyhatalom, akkor méltó, hogy figyelemmel kisérje az államhatalom és a törvényhozás, s hogy rákoppintson ott, ahol ennek a nagy hatalomnak kinövései vannak. Ha a sajtó ilyen nagyhatalom, akkor méltó arra, hogy figyelemmel kísérje az államhatalom és megfelelő mederbe terelje, hogy nemzetmentő, fajépitő és fajnemesitő munkájának meg tudjon felelni. (Helyeslés.) Hogy milyen ma a sajtó helyzete az államhatalommal szemben, azt a következőképen fogom illusztrálni : Az államhatalom a sajtóval szemben egyik oldalon defenzív, a másik oldalon offenzív. Nézzük azt, hogyan fest a valóságban, mikor az államhatalom a sajtóval szemben defenzív. A múltkoriban történt, hogy egy kis 17 éves cipészinas meghalt, öngyilkos lett. A cipószinast Karsai Emilnek bivfák. Ez ugyebár, egy nagyon kis incidens a napi élet forgatagában, hogy egy kis Karsai Emil nevű cipészinas öngyilkos lesz. Ennek a Karsai Emilnek az öngyilkossága azonban a keresztény sajtó egyik lelkes és öntudatos munkását izgatni kezdte, utánajárt a dolognak és megtudta a következőket: A kis Karsai Emil, társadalmi életünk e szerény kis tagja, rossz munkaadójánál, Grünfeld Izidor budapesti cipésznél szolgált. Megtudá, hogy Grünfeld Izidor telítve attól az izzó fajgyűlölettől, amelyet bizonyos oldalról a »fehér terror« címén mindig miránk zúdítanak, a halálba üldözte ezt a kis Karsai Emilt. Nem a Nép írja, nehogy azt mondják, hogy rágalmazunk. Egy másik keresztény újság irta meg az esetet. Leirta per longum et latum, hogy Grünfeld Izidor zsidó faji gyűlölete hogyan üldözte a kétségbeesésbe ezt a szegény szerencsétlen, védtelen kis cipészinast. Mi lett a következménye ? Nem más, minthogy Grünfeld Izidor