Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-77

258 A nemzetgyűlés 77. ülése 1922. évi december hó 21-én, csütörtökön. természetesen a jogával élve, a bírósághoz szaladt s feljelentette az újságírót és megizentette a baloldali sajtón át, amelyről tudjuk, hogv mindig a Grünfeld Izidorok érdekeit védi, hogy ennek az újságírónak igy meg ugy meggyülik a baja. Az újságíró állott a vád elébe. A sajtópör lefolyt, es a független magyar biróság kimondotta, hogy a keresztény újságírónak Karsai Emil esetében teljesen igaza van és felmentette az újságírót. Kendben van. Rágalmazni mindenkinek joga van (Mozgás és ellenmondások), de a rágalmazottnak kötelessége, hogy elégtételt kérjen és követeljen magának a független magyar biróságtól. A független magyar bíróságnak viszont kötelessége, hogy a rágalmazóra ráhúzza a vizes lepedőt, mert nincs drágább és nincs becsesebb az emberi életben, mint a becsület, a családi élet becsülete és a magánélet becsülete. Most kérdem én, rendben van-e az, hogy ez a keresztény ujságiró bat hónapig járta a törvényt azért, mert egy szegény cipészinasnak a sorsát a szivén viselte, aki nem tett más semmit, csak a kötelességét teljesítette? Mert hiszen, ugy-e bár, anyagilag sokkal jobb lett volna, ha a Grünfeld Izidorok erdekének a targoncáját tolja. De nem, ő odaállt egy szegény, már elföldelt, névtelen kis cipészinas holtteste mellé, és azt mondta : Tetemre hívlak téged, a gazdag rabszolgatartót, és számonkérem tőled, miért semmisítetted meg ezt az emberi életet? Megtehette volna az ujságiró, ha nem kötelességtudó, hogy letegye a tollat és ne törődjék semmivel — hisz ezt a munkát nem parancsolták rá a szerkesztőségében. Megtehette volna, hogy menjen tovább a maga nyugodt munkája után, szolgáljon a maga egyéni érdekeit, és ne törődjék a kis Karsai Emil szerencsétlen sorsával. Nem igy volt, hanem ez az ember odament ; napokon keresztül szinte ösztönszerűleg kutatott, kihallgatott anélkül, hogy ezért valami bért, díjat kapott volna; kikaparta az igazságot és megbélyegezte a vétkest. Ez kötelesség volt, emberi és újságírói kötelesség, ez szép volt, de kérdem, hol maradt ennek a szegény újságírónak az elégtétele azért, mert hat hónapon keresztül a törvényszéket kellett járnia Grünfeld Izidorral szemben, aki odacitáltatta őt, jóllehet az újságírónak száz százalék igazsága volt. Hát itt van az államhatalom defenzívája az újságíróval szemben. Igenis legyen joga mindenkinek a bíróságnál keresni a maga egyéni, családi igazságát és becsületét és szenvedjen meg a rágalmazó bűnösségének foka szerint, de ez vice versa is áll. Amikor egy ilyen önzetlen munkást nemzetépítő munkájától hat hónapon át elvonnak a bírósághoz való folytonos idézésekkel, a bírósági folyosókon való ácsorgásokkal, akkor igenis joggal megkövetelhetjük, hogy a magyar állam megtorlóképen odaálljon és azt mondja: Honnan vetted te rágalmazó Grünfeld azt az erőt és hatalmat, hogy a nemzet egy munkását hat hónapon át a törvényszéki folyosókhoz láncold ? Itt van az államhatalom defenzívája. Hogy mikor van az államhatalom offenzívában, ebben a tekintetben én mint »A Nép« egyik munkatársa megint csak hazamutathatok, hogy igenis, velünk szemben van offenzívában. Ha időt méltóztattak muguknak venni mélyen t. képviselőtársaim, láthatták az interpellációs- könyvben, hogy én mintegy négy héttel ezelőtt egy interpellációt jegyeztem be az igazságügyminister úrhoz a következő tárgyban : sajtópörök megszüntetése a nemzet védelmére dolgozó újságírókkal szemben. Ezt az interpellációmat töröltettem. Megmondom azt is, hogy miért. Azért, mert magyar ember vagyok, magyar embernek születtem és tudvalevőleg a magyar ember büszke, a magyar ember nem nyitja fel sebeit, hanem igenis mint megkötözött szent Sebestyén összecsikorgatott foggal tűri és szenvedi el a nyilakat, amelyek épen fajtestvérei lőnek beléje. Igenis, sokkal jobban szeretem fajomat, semhogy a nyiinánosság előtt tárgyaltassam azokat a szenvedéseket és sérelmeket, amelyeket nekünk — mindjárt be fogom bizonyítani — épen arról az oldalról kell szenvednünk, amelytől védelmet várhatnánk, mert hiszen épen a hatalommal való összefogással vádolnak és támadnak bennünket napról-napra. Dénes István : Miért irtad akkor be az interpellációs-könyvbe, ha tudtad, hogy visszavonod ? Kár volt beírni ! Zsirkay János : Természetes, hogy visszavontam ! Dénes István : Nem lehet belőle erkölcsi tőkét kovácsolni. Zsirkay János: Nem kovácsoltam belőle erkölcsi tőkét, t. képviselő ur, arra nincs szükségem. Fábián t. képviselő ur múltkori beszédében több izben felszólította az igazságügyminister urat, hogy miért nem indítja meg az eljárást a »Nép« ellen. Megnyugtatom a képviselő urat és mindazokat, akik végtelenül szeretnék a Népet elhallgattatni, hogy nap-nap után mást se kapunk mint idézőlevelet. Helyes, rendben van. Az, aki valamit ir, az, aki rágalmaz, megvádol, álljon is a biróság elé és feleljen érte. Ez tökéletesen rendben van. De hogy miért kapunk idézőleveleket és miért indítják meg az eljárást ellenünk az ilyen cikkekért, amelyekből szemelvényeket fogok itt felolvasni, azt nem tudom. Nem tudom, miért indítják meg ellenünk az eljárást, amikor azt irjuk, hogy a tőzsdeadó olyan nevetségesen csekély, hogy innen meríthetne az állam a legkönnyebben? Olyan cikkért, amely arra utalja az államot, hogy onnan merítsen, ahol van, a tőzsdéből? Vagy miért ama kívánságunkért, hogy az állam adóztassa meg a tőzsdei papírok forgalmát. Hiszen ebben a cikkben semmi más nincs, mint az, hogy bizonyos jövedelmi fórrá-