Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-77

A nemzetgyűlés 77. ülése 1922. évî december hó 21-én, csütörtökön. 253 megújhodás, feltámadás nem lehetséges, (Ugy van ! ügy van ! a középen és halfélől.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Megmondom egészen nyíltan, hogy teljesen felhatalmazás nélkül, hogy ugy mondjam, a saját szakállamra kénytelen vagyok Fábián Béla képviselő urnák egy kijelentésére, amelyre a Szózat »A parlament a csőd felé« című vezércikkéhez fűzött, Zsilinszky Endre képviselőtársam megbízása nélkül reflektálni. Ugyanis ilyen cikk megjelent a Szózatban és a Népben is — és igy magamra is célzásnak vettem ezt s miután én is többször megütöttem a Nép-ben ezt a hangot, hogy a parlamentarizmus a jelenlegi formájában a csőd felé halad — szükségesnek látom, hogy itt bizonyos kijelentéseket tegyek, hogy ugy mondjam, magyarázatokat adjak. Át vagyok hatva attól a gondolattól, mert a magyar parlament múltja és mondjuk a jelene is, feljogosít arra a feltevésre, hogy itt semmiféle radikális beavatkozásra szükség nem lesz. (Ugy van! jobbfelől.) Feltételezem nemcsak magamról, hanem igen t. képviselőtársaimról is, hogy eltelve azzal a köteles tisztelettel, amellyel ennek az intézménynek tartozunk, soha senki, egy magyar képviselő sem fog megfeledkezni a kötelességről, amellyel a magyar parlament mért óságának és becsületének tartozik. Felteszem — és hiszem, hogy jogosan teszem fel — hogy a magyar parlamentben nem lesz senki, aki olyan viselkedést tanúsítana, amely a magyar parlament méltóságához nem illő és nem való. De fenti kijelentésemet mégis kénytelen vagyok megtenni, rákényszerít az utóbbi időben itt elharapózott, elterjedt betegség, a személyeskedés, amely ahelyett, hogy az országos nyomorúság kiküszöbölésének lehetőségét tárgyalná, személyes kérdéseket hoz ide, ezáltal elvonva a törvényhozástól a nemes munkára szánt időt. Amikor egy oldalról folyton a művelt nyugatra hivatkoznak, akkor méltó, hogy mi is megvizsgáljuk, hogyan is áll voltaképen a parlament ügye a nagyon sokszor Emiltett nyugaton. Mivel a mi parlamenti életünk nagyon közei áll az angol parlament életéhez, (Zaj a szélsőbaloldalon.) időt szakítottam magamnak arra, hogy áttanulmányozzam az ott folyó parlamenti életet és megállapítottam, hogy ott sokkal jobban és sokkal mélyebben át vannak hatva a parlament tagjai attól a tisztelettől, amellyel ennek az évszázados intézménynek tartoznak. Ott már rendre utasításban részesül az a képviselő is, aki a másik társát csupán a nevén nevezi és nem szólítja képviselő urnák, ott rendreutasitásban részesül az a képviselő, aki az elnöki emelvény előtt elmenvén, távozóban nem hajtja meg magát és nem üdvözli az elnököt. (Helyeslés jobbfelől.) Ott nemcsak rendreutasitás jár a rendetlenkedőkkel szemben, hanem igenis a börtön, a parlament börtöne. Alkalmam van egy speciális esetre hivatkozni, hogy milyen csekélységért jár hathavi börtön a Towerban. Rothenstein Mór : Jól nézne ez itt ki ! Barla-Szabó József ; Bizony, akkor Móric lenn ülne ! (Zw). Elnök csenget.) Zsirkay János: 1880-ban Edmond Griselt, mert a Ház méltóságát megsértette, börtönbe zárták hat hétre. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Hogy ezzel a nagyon radikális eszközzel a gyakorlatban él is az angol parlament, a legjobban bizonyítja az, hogy 1640-től a mai napig mintegy 5000 esetben vette az elnök igénybe ezt a radikális fegyvert. Én nem akarom ezt a fegyvert védeni, én csak kötelességemmé akarom tenni mind magamnak, mind a nemzetgyűlés összes tagjaínak, hogyha itt személyes dolgunk van, azt ne hozzuk ide, ne személyeskedéssel foglalkozzunk és ne ezzel töltsük el az időt, hanem ehelyett foglalkozzunk a magyar nép rengeteg bajával és hassunk oda, hogy a szegény, nyomorba jutott magyar nép végre valahára talpraállhasson. Hiszen a szociális kérdések és nyomorúságok olyan tömkelege vár megoldásra, hogy itt igazán nem játszhatik szerepet, hogy pl. Zsirkay János vagy X. Y. képviselő mint egyén milyen ember, mert hisz ez egészen más elbírálás alá tartozik. Itt az igazságoknak és világfelfogásoknak kell megvivniok a maguk harcát, és ha valaki az igazságát nem tudja érvényre juttatni, — nem magamról, hanem általában beszélek — akkor ne igyekezzék a másikat lehetetlenné tenni és eltenni láb alól, mert az az igazság örök, amelyet megdönteni, eltiporni még az egyén holttestén keresztül sem lehet. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ami a faj védelem kérdését illeti, t. Nemzetgyűlés, ez a kérdés a ma politikájának úgyszólván az ütköző köve. Hiszen Fábián Béla t. képviselő ur kijelentette Gömbössel szemben, hogy a zsidó nem faj, hanem felekezet. Minthogy akkor felszólalási jogom nem volt, erre nem is reflektálhattam. De ma megragadom az alkalmat, hogy ezzel a kérdéssel igenis foglalkozzam és leszögezzem azt az álláspontot, amelyet mi ebben a kérdésben képviselünk. A fajiság kérdése nagyon nehéz kérdés. Nagyon megoszlanak a vélemények ebben a tekintetben. Hogy mennyire megoszlanak, bizonyítja, hogy Verey szerint csak két faj van, Jaquino szerint négy, Blumenbach szerint öt, Buffon szerint hat, Hunter szerint hét, Accarsin szerint nyolc, Pinterin szerint 11, Haeckel szerint 12, Porray szerint 15, Desmoulins szerint 16, Crafíord szerint 60, Bürke szerint 63. Meglehetősen tág fogalom tehát a faji kérdés. Nekünk magyaroknak, akik most a faj harcát vívjuk, le kell szögeznünk és tisztában kell lennünk azzal, hogy mit is akarunk. Mert igy zsidózni, ugy zsidózni, folyton acsarkodni : ez nem épitő-poíitika. Hiszen épen a kor, amikor a rombolást korholjuk, nem lehetünk mi is rombolók, hiszen mi építem akarunk. Horváth Zoltán : Mit csinál a Nép ? 35*